A napokban jelent meg a Nemzet, faj, kultúra a hosszú 19. században Magyarországon és Európában című kiadvány a Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések – Tanulmányok a nacionalizmus kultúrtörténetéből-sorozat második darabjaként. A kötetet Hörcher Ferenc, Lajtai Mátyás és Mester Béla szerkesztette. Az új kiadvány Tartalomjegyzéke itt tekinthető meg, Mester Béla kötetet bevezető írása pedig itt olvasható.
A Művészetek és tudomány a nemzetépítés szolgálatában a 19. századi Magyarországon kutatócsoport szokásához híven ismét multidiszciplináris konferenciát tartott. A teltházas konferencián három tudományág képviselői összesen tizenhárom előadásban járták körül a nacionalista gondolkodás múltját. A konferenciát a kutatócsoportot vezető Dávidházi Péter, ill. a rendezvény házigazdája, az MTA BTK FI igazgatója, Hörcher Ferenc nyitotta meg.
A Művészetek és tudomány a nemzetépítés szolgálatában a 19. századi Magyarországon OTKA-kutatócsoport (K 108670) és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézet 2015. december 8-án (kedden) 9.45 órai kezdettel rendezi meg az MTA BTK Pepita Termében (Bp. 1014 Országház utca 30.) a Nemzet, faj, kultúra a hosszú 19. században Magyarországon és Európában című konferenciát. A meghívó itt olvasható.
A Művészetek és tudomány a nemzetépítés szolgálatában a 19. századi Magyarországon OTKA-kutatócsoport (K 108670) támogatásával megjelent a Hagyományfrissítés című sorozat harmadik kötete Paraizs Júlia szerkesztésében. A 2011-ben indult sorozat legújabb kötetének címe „Eszedbe jussak”: Tanulmányok Arany János Hamlet-fordításáról. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet könyv- és konferenciasorozata (sorozatszerkesztő: Fórizs Gergely) a klasszikus magyar irodalom tárgyköréből olyan írásműveket tárgyal, amelyek közvetve vagy közvetett módon a mai napig meghatározzák önértelmezésünket. A könyvet az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet tartalomszolgáltató portálja, a reciti jelentette meg. A kötet a reciti honlapjáról szabadon letölthető itt.
A Művészetek és tudomány a nemzetépítés szolgálatában a 19. századi Magyarországon OTKA-kutatócsoport tagjaként Hites Sándor (Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet) tartott előadást az Európai Összehasonlító Irodalomtörténeti Társaság (European Network of Comparative Literary Studies) kongresszusán, amelyre 2015. augusztus 24. és 28. között került sor a Dublin City University és a National University of Ireland (Galway) rendezésében. A konferencia programja itt érhető el.
2. oldal / 3