Az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet és a Magyarország és az ENSZ Kutatócsoport szervezésében kerül sor Szente-Varga Mónika, egyetemi tanár, történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának oktatási dékánhelyettese Magyarország és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség kapcsolata a Kádár-korszak első másfél évtizedében című előadására.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 1957-ben jött létre azzal a céllal, hogy elősegítse a nukleáris technológia békés felhasználását, miközben megakadályozza annak katonai célokra történő alkalmazását és a nukleáris fegyverek elterjedését. Ez a kettős feladat egyszerre jelentett lehetőséget és kihívást a szervezet számára. Mára a biztosítéki rendszer, az ellenőrzések, a nukleáris biztonság kérdése és nemzetközi kapcsolatokban játszott szerepe miatt jelenik meg főleg a hírekben – Fukusima, Zaporizzsja, Irán –, míg a megalakulást követő korai időszakban az Ügynökség tevékenységében a tudás- és technológiatranszfer, a szakember-képzés és a nukleáris infrastruktúra kiépítése töltött be jelentősebb szerepet.
Az előadás bemutatja, hogy az Ügynökségen belüli együttműködés nem mindig a bipoláris, hidegháborús logika szerint alakult, hanem sokszor a nukleáris technológiai fejlettség szintje határozta meg az államok közötti viszonyokat. Az intézmény egyben olyan nemzetközi fórumot is jelentett, ahol a keleti és nyugati blokk tudósai – köztük magyar szakemberek – rendszeresen találkozhattak és együttműködhettek.
A kutatás központi kérdése, hogy miként alakult Magyarország és az Ügynökség kapcsolata a Kádár-rendszer első másfél évtizedében; melyek voltak ennek a relációnak a főbb jellemzői. Milyen hatással volt például az 1956-os forradalom leverése Magyarország szerepére a szervezet korai éveiben? Milyen feladatokat vállalt Magyarország az Ügynökségben? Kik képviselték? Milyen területeken lépett fel aktívan a magyar fél? Az elemzés részét képezi továbbá, hogy hogyan alakult ki a magyar álláspont a különböző kérdésekben: mely hazai intézmények és döntéshozó szervek vettek részt ebben a folyamatban, illetve milyen hatással voltak rá a hidegháborús politikai keretek, például a szocialista országok közötti egyeztetések.
Az előadás vizsgálja, hogy az Ügynökség milyen lehetőségeket kínált Magyarország számára a nukleáris tudomány és ipar fejlesztésére, például technikai segélyprogramok, ösztöndíjak, szakember-képzés és infrastruktúra-fejlesztés formájában. Kitér arra is, hogy a magyar fél mennyire tudott ezekből profitálni, és milyen hatással lehetett mindez a magyar tudományos életre.
A kutatás elsősorban a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára külügyi és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA, Bécs) levéltárában őrzött történeti dokumentumokra, valamint korabeli sajtóanyagokra támaszkodik.
