A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Kutatócsoport előadássorozatban mutatja be a korai magyar történelem kutatásának legújabb eredményeit 2021. május 21. és július 14. között péntekenként 10:30 órai kezdettel online formában a Google Meet program segítségével. Az első előadásra 2021. május 21-én (pénteken) kerül sor, Türk Attila tudományos főmunkatárs foglalja össze a korai magyar történelem régészeti kutatásának legújabb (2019–2021) eredményeit. Az előadás itt érhető el, további részletek itt olvashatók.
2021. május 21. péntek 10.30.
A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEM RÉGÉSZETI KUTATÁSÁNAK ÚJABB EREDMÉNYEI
Türk Attila
A korai magyar történelem régészeti kutatásában az elmúlt másfél év újabb jelentős eredményeket hozott. Az előadás a Kárpát-medence honfoglalás kori hagyatékából kiindulva régiónként tekinti át a folyamatban lévő és az új kutatásokat. A honfoglalás kori hagyatékban 6-8 új, keleti analógiával bíró lelettípust és jelenséget sikerült kimutatni. A PPKE régészeivel folytatódott a honfoglalás kori lelőhelyek megmentésére mindmáig egyetlen hazai tudományos tervásatás-sorozat. 2019–2021-ben összesen kilenc lelőhelyen folyt a munka a Duna–Tisza köze területén és a Dél-Alföldön. A kiemelkedő leletek között említhetjük az eddigi legkorábbi, 851-ben (237 AH) vert abbászida dirhemleletünket Jászfelsőszentgyörgy határából. A nemzetközi eredmények között keleti irányban elsőként a romániai fémkeresős oldalakról beazonosított honfoglalás kori leleteket említhetjük, amelyek a Kárpátok hágóinak térségéből váltak ismertté. Ezek nyomán felcsillant a remény a honfoglalók által használt hágók kérdésének érdemi régészeti vizsgálatára.
Moldávia területén 2008–2019 között megtízszereződött a szubbotci-típusú lelőhelyek száma. Az egykori etelközi szállásterület nyugati határterületének kutatására egy hároméves együttműködési szerződést kötöttünk a helyi kollégákkal a forrásfeltáró munka felgyorsítása végett. A Prut és Dnyeszter vidékén a radiokarbon keltezéssel is 9. századi szubbotci-típusú lelőhelyek sora folytatódik Ukrajnában a Déli-Bug völgyében, sőt még a Krím félsziget területén is. Így azok korábbi hiánya a Dnyeper és a Dnyeszter között egyértelműen kutatási hiányosságnak tekinthető. Ukrajna területén – hosszú szünet után – 2021-ben hivatalos együttműködési szerződés keretében sikerült beindítani egy többéves magyar őstörténeti projektet. A dél-ukrajnai térség valamennyi ásatási dokumentációjának áttekintése mellett az ország északkeleti területén, a jól keltezhető szeverján szláv erődített telepeken előkerült Káma-vidéki tárgyak kutatása folyik O. V. Komar koordinálása mellett. Annak tisztázását várjuk, hogy milyen körülmények között kerülhettek a 9. században az Urál nyugati előteréből ezek a nemzetközi divattárgynak egyáltalán nem tekinthető, speciális leletek a mai Ukrajna területére.
Fotó: Szöllősi Mátyás
Az előadás röviden áttekinti a Kazár Kaganátus határát jelölő régészeti lelőhelyek nyugatabbra tolódását a donyecki régióban. Feleleveníti és kibővíti azon régészeti és történeti érvek körét, melyek szerint a nyugati ótörök jövevényszavak nem kerülhettek onogurok révén a Kaukázus északi előterében a magyar nyelvbe. Oroszországban újabban a kulcsfontosságú Tatárföld is csatlakozott a magyar őstörténeti kutatásainkhoz. A Bolsije Tyigani és tankejevkai temetők teljes anyagának modern publikációi már folyamatban vannak. Az archeogenetikai kutatások eddigi legkiemelkedőbb eredménye szintén ide kötődik: a keleti magyarság biológiai azonosítását a csijaliki kultúra monografikus feldolgozása fogja követni. Az Urál keleti oldalán a sokszor idézett Ujelgi temető továbbra is a legtöbb és legközelebbi régészeti párhuzamot nyújtja a honfoglalás kori hagyatékhoz. A genetikai vizsgálatok pedig további magyar vonatkozásokat tártak fel. Délnyugat-Szibériában, Tyumeny térségében a magyar őshaza kérdését érintő kutatások gyorsultak fel. A korábbi szargatkai, majd bakali kultúrák mellett újabban a potcsevasi műveltséget hozták összefüggésbe a magyarok elődeivel. A magyar őshaza területét ugyanakkor továbbra is a Tobol-Irtis-Iszim folyók vidékére lokalizálja a legtöbb kutató. Az elvándorlás időpontját azonban már egyre több helyi orosz szakember keltezi a 8–9. század időszakára. A Baraba sztyeppen keresztül a Türk Kaganátus térségéből és kultúrájával a 6–7. századtól a magyar őshaza közvetlen szomszédságába költöző, valószínűleg török nyelvű nomád népek az ótörök jövevényszavaink eredetével kapcsolatban is új történeti háttér lehetőségét vetik fel.
