„Nyolcvan évvel ezelőtt, 1945. június 26-án San Franciscóban írták alá az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Alapokmányát. Magyarországot pedig hetven évvel ezelőtt, 1955. december 14-én vették fel a világszervezetbe. A kerek évfordulók azonban nem keltettek különösebb sajtóvisszhangot. Ez talán annak is betudható, hogy a nemzetközi és a magyar közvélemény csupán töredékes ismeretekkel rendelkezik az ENSZ globális intézményrendszeréről, amelynek normaalkotó, szabályozó és ellenőrző tevékenysége az emberi társadalmak életének szinte minden területére kihat az élelmezéstől az egészségügyig, a kultúrától a nukleáris biztonságig.” (Kecskés D. Gusztáv)
2026. február 3-án az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja Történettudományi Kutatóintézetében került sor a Magyarország az ENSZ-ben: diplomácia, emberi jogok, jelenlét című tanulmánykötet bemutatójára. A kötet a Magyarország és az ENSZ kutatócsoport 2025. évi kutatásainak eredményeit foglalja össze, szerkesztői Balogh Lídia, Germuska Pál és Kecskés D. Gusztáv.
A könyvbemutatót Fejérdy András (igazgatóhelyettes, ELTE HTK TTI) köszöntője nyitotta meg, amelyben két fontos gondolat köré építette mondandóját. Elsőként hangsúlyozta, hogy a bemutatott kötet a 2024-ben alakult kutatócsoport munkájának eredménye. Véleménye szerint a munka „cseppben a tenger” módjára tükrözi az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézetben folyó kutatások jellegzetességeit. Kiemelte, hogy a kötet alapkutatásokra épül, elsősorban levéltári források és oral history interjúk feldolgozására támaszkodik, így hiánypótló, kézikönyvszerű összegzést nyújt a témáról.
Rámutatott arra is, hogy az intézet kutatásaira jellemző módon a kötet a magyar történelem vizsgálatát európai és világtörténeti összefüggésekbe ágyazva végzi. A tanulmányok nem elszigetelten kezelik a hazai folyamatokat, hanem nemzetközi kontextusban értelmezik azokat. Emellett hangsúlyozta a széles körű szakmai együttműködés jelentőségét, valamint azt, hogy a kutatás interdiszciplináris keretek között valósult meg. A projektben több intézmény is részt vett, köztük az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet, a Társadalomtudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amelyek együttműködésének köszönhetően a kötet megjelenhetett. Továbbá kiemelte, hogy a kötet megjelenése kettős évfordulóhoz kapcsolódik: az ENSZ megalakulásának 80., valamint Magyarország csatlakozásának 70. évfordulójához. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy az ENSZ történetének feldolgozása egyben a második világháború után kialakult nemzetközi világrend vizsgálatát is jelenti, amelynek alapját a nemzetközi jog, a szerződések rendszere és a nagyhatalmak közötti párbeszéd képezte. Végül köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a kutatásban és a kötet létrehozásában, valamint az együttműködő intézményeknek, hangsúlyozva a közös munka jelentőségét.
Fejérdy András köszöntőjét követően Koller Boglárka (egyetemi tanár, tudományos főmunkatárs, NKE−ELTE KRTK VGI) ismertette a kötet tartalmi és tudományos jelentőségét. Előadását azzal kezdte, hogy felhívta a figyelmet a kötet alcímében is megjelenő három kulcsfogalom fontosságára: a diplomáciára, az emberi jogokra és a jelenlétre. Hangsúlyozta, hogy ez a kötet a kutatócsoport első önálló munkája, amely új szemléletben mutatja be Magyarország és az ENSZ kapcsolatát. Kiemelte, hogy az ENSZ neve hallatán sokaknak elsősorban a nagypolitika, a Közgyűlés, a Biztonsági Tanács, a nagyhatalmi vétók és a globális válságok jutnak eszébe. A kötet azonban azt mutatja meg, hogy az ENSZ egyszerre „nagyszínpad” és gyakorlati intézményrendszer is. Egy olyan hálózatként működik, amely a humanitárius kérdésektől kezdve a közegészségügyön és a kultúrán át egészen az iparfejlesztésig számos területet fog át, és amelyben Magyarországnak jelentős szerepe volt és van.
Koller Boglárka a magyar nyelvű szakirodalom kontextusába is elhelyezte a kötetet. Rámutatott, hogy bár léteznek korábbi munkák a témában – különösen az 1956-os „magyar ügy” ENSZ-beli történetéről –, összességében kevés átfogó, tudományos igényű feldolgozás született. Megemlítette Nagy András monográfiáját, valamint Békés Csaba és Kecskés D. Gusztáv szerkesztett köteteit, illetve az ENSZ Társaság ismeretterjesztő kiadványait. Ezek ellenére hangsúlyozta, hogy a jelen kötet hiánypótló jellegű, és fontos helyet foglal el a hazai szakirodalomban. Nemzetközi összehasonlításban megjegyezte, hogy Nyugat-Európában több hasonló munka született, míg Kelet-Közép-Európában a kép mozaikosabb.
Előadásában kitért arra is, hogy a könyv egy új sorozat, a Magyarország és az ENSZ részeként jelent meg. A bevezető alapján a kutatócsoport célja kettős: egyrészt feltárni, hogyan hatott az ENSZ Magyarország intézményrendszerére és normarendszerére, másrészt bemutatni, miként próbálta Magyarország saját érdekeit és stratégiáit érvényesíteni a szervezetben. Hangsúlyozta, hogy a kötet nem vélemények gyűjteménye, hanem szigorúan forrásokra épül. A szerzők levéltári anyagokat, hivatalos dokumentumokat, sajtóforrásokat és interjúkat használtak fel, így tanulmányaik nemcsak elbeszélnek, hanem bizonyítanak is.
Részletesen elemezte a három kulcsfogalom tartalmát. A diplomácia a nemzetközi fórumok, képviseletek, napirendek és kommunikáció világát jelenti. Az emberi jogok az egyezményekhez, jelentésekhez és ellenőrzési mechanizmusokhoz kapcsolódnak, valamint az ezek körül zajló politikai vitákhoz. A jelenlét pedig azt fejezi ki, hogy Magyarország nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is részt vett az ENSZ munkájában: szakosított intézményekben, programokban, delegációkban és békefenntartó missziókban.
Ezután részletesen bemutatta a kötet négy nagy tematikus egységét. Az első rész az emberi jogok és a diplomácia metszéspontját vizsgálja. Itt szerepel többek között Acsády Judit, Balogh Lídia és Moór Vivien tanulmánya a New York-i egyezményről, Lakatos István írása a korai Kádár-korszak emberi jogi dilemmáiról, valamint Somlai Katalin tanulmánya Hollai Imre diplomáciai pályájáról. Ezek a fejezetek bemutatják a politikai racionalitást, a korlátozott mozgásteret és az egyéni szereplők jelentőségét. A második egység az ENSZ szakosított szervezeteinek világát tárgyalja, például az UNICEF, a WHO, az UNESCO és az UNIDO működését. Ezek a tanulmányok rávilágítanak arra, hogy a szakpolitikai együttműködés sem mentes a politikai és ideológiai befolyásoktól. A harmadik rész a „magyar ügy” történetét dolgozza fel az 1956-os forradalom kapcsán. Nagy András, Fejérdy Gergely és Alekszandr Sztikalin tanulmányai különböző nézőpontokból vizsgálják a titkosszolgálati, diplomáciai és nagyhatalmi összefüggéseket. Koller Boglárka szerint ez a fejezetcsoport a kötet egyik legdrámaibb része. A negyedik egység a rendszerváltás utáni időszakot mutatja be, különös tekintettel a menekültügyre, a választási megfigyelő missziókra és a békefenntartásra. Kaszás Veronika, Szente-Varga Mónika, Nagy Tamás és Boldizsár Gábor tanulmányai a gyakorlati együttműködés, a terepmunka és a konfliktuskezelés problémáit tárják fel.
Előadása végén Koller Boglárka összefoglalta, hogy a kötet széles közönség számára ajánlható. Átfogó képet ad Magyarország ENSZ-hez fűződő kapcsolatainak sokrétegű történetéről, eredeti forrásokra épül, interdiszciplináris szemléletű, valamint jól használható kutatási segédanyagként is. Zárógondolatként hangsúlyozta, hogy Magyarország ENSZ-kapcsolatai jóval összetettebbek annál, mint amit a közbeszédben általában hallunk: nemcsak nyilatkozatok és szavazások történetéről van szó, hanem intézmények, programok, egyéni életutak, konfliktusok és missziók összetett rendszeréről.
Koller Boglárka előadását követően Apor Péter (tudományos tanácsadó, ELTE HTK TTI) szólalt fel, aki több olyan alapvető kérdést is megfogalmazott, amelyek segítenek megérteni Magyarország és az ENSZ kapcsolatának jelentőségét, valamint a bemutatott tanulmánykötet tudományos értékét. Hangsúlyozta, hogy a kötet világosan bemutatja e kapcsolatrendszer sokrétűségét, az emberi jogi kérdésektől kezdve egészen a békefenntartó missziókig. Rámutatott arra, hogy a tanulmányok két nagy kérdéskör köré szerveződnek. Egyrészt azt vizsgálják, milyen szerepet töltenek be a nemzetközi intézmények Magyarország 20. századi és modernkori történetében. Másrészt arra keresik a választ, hogy a Magyarországhoz hasonló kisebb államok milyen módon tudnak részt venni a nemzetközi intézmények működésében, illetve hogyan járulhatnak hozzá a nemzetközi élet alakításához.
Apor Péter kiemelte, hogy a kutatócsoport munkája még folyamatban van, és jelenleg elsősorban a megfelelő kérdések megfogalmazása áll a középpontban, nem pedig végleges válaszok keresése. A kötet egyik fontos kérdéscsoportja arra irányul, hogy Magyarország milyen területeken volt aktív az ENSZ keretein belül. Ide tartoznak többek között az emberi jogi kezdeményezések, a társadalmi és gazdasági fejlesztési programok, a gyarmati rendszer felbomlását követően létrejövő új államok támogatása, valamint a békefenntartás területe.
Hangsúlyozta, hogy ezekben a részvételi formákban hosszabb történeti folytonosság figyelhető meg. Több tanulmány is utal arra, hogy Magyarország ENSZ-beli tevékenységének egyes elemei már a Népszövetség időszakában megjelentek, például az emberkereskedelem elleni fellépés, az egészségügyi együttműködés vagy az élelmiszerbiztonsági programok területén. Emellett a hidegháború idején kialakult részvételi minták több ponton párhuzamba állíthatók az 1989 utáni időszakkal, különösen a békefenntartó missziókban való részvétel tekintetében.
Apor Péter külön kitért a magyar részvételhez kapcsolódó korlátokra és feszültségekre is. Példaként említette a „magyar ügy” ENSZ-beli kezelését, valamint Magyarország emberi jogi aktivitását az 1970-es évektől kezdődően. Rámutatott arra, hogy a Kádár-korszakban a nemzetközi szerepvállalás egyszerre szolgálta az ország legitimációját és okozott belpolitikai feszültségeket, hiszen miközben Magyarország igyekezett megfelelni a nemzetközi normáknak, a hazai politikai rendszer korlátozta ezek érvényesülését. Ennek következtében a nemzetközi részvétel nem volt problémamentes.
További fontos kérdésként vetette fel a partnerkapcsolatok alakulását. Kiemelte, hogy Magyarország együttműködése különböző országokkal és régiókkal nem volt mindig feszültségmentes, különösen a nyugati államok és a volt gyarmati országok viszonylatában. Magyarország gyakran kénytelen volt egyensúlyozni az eltérő érdekek között.
Apor Péter hangsúlyozta az egyéni szereplők jelentőségét is. Felhívta a figyelmet arra, hogy diplomaták, szakértők, kulturális és gazdasági szereplők személyes motivációi és karrierútjai jelentős mértékben befolyásolták Magyarország ENSZ-beli jelenlétét. A kötet több tanulmánya is bemutatja, miként hatott az ENSZ-ben végzett munka az egyéni életpályákra. Majd kitért arra is, hogy Magyarország milyen nemzetközi identitást igyekezett kialakítani a szervezeten belül. Kiemelte a kulturális diplomácia szerepét, amely különösen a hidegháború idején vált meghatározóvá, amikor az ország a békés együttműködés képét igyekezett közvetíteni. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magyar nemzetközi jelenlét ennél jóval összetettebb volt.
A második nagy kérdéscsoport a nemzetközi intézményi részvétel belpolitikai és társadalmi hatásaira irányult. Apor Péter rámutatott arra, hogy a kötet fontos kérdéseket vet fel a gazdaságfejlesztés, a jogrendszer alakulása, az intézményi struktúrák változása és a kulturális kapcsolatok szempontjából. Vizsgálta továbbá azt is, hogy a nemzetközi együttműködés milyen új kapcsolatokat és lehetőségeket teremtett Magyarország számára.
Összegzésként hangsúlyozta, hogy a kötet jelentősége abban is rejlik, hogy számos további kutatási irányt nyit meg, és meggyőzően bizonyítja: Magyarország és az ENSZ kapcsolatának vizsgálata fontos és időszerű tudományos feladat.
A könyvbemutató végén Kecskés D. Gusztáv (tudományos tanácsadó, ELTE HTK TTI) szerkesztő zárógondolatait hallhatták a résztvevők, amelyben köszönetet mondott a közreműködőknek és az együttműködő intézményeknek a kötet létrejöttéért, amely elérhető a Történettudományi Kutatóintézet honlapján.
M. Madarász Anita
egyetemi adjunktus, tudományos főmunkatárs, ELTE-NEB
A Könyvpercek magazinban meghallgatható a Kecskés D. Gusztávval készített interjú a kiadványról.
