Megjelent A változás állandósága. Humán tudományi kutatások a Bölcsészettudományi Kutatóközpontban, 2012–2025 című tanulmánykötet, amely Balogh Balázs, az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja főigazgatójának 60. születésnapja alkalmából készült.
A kötetet Borsos Balázs, az MTA rendes tagja, a Néprajztudományi Kutatóintézet kutatóprofesszora, igazgatóhelyettese, valamint Molnár Antal, a kutatóközpont tudományos főigazgató-helyettese, a Történettudományi Kutatóintézet igazgatója szerkesztette és az ELTE HTK kutatóintézeteinek vezetői állították össze.
A könyv megszületése szorosan kapcsolódik Balogh Balázs több mint másfél évtizedes intézményvezetői munkájához. A néprajzkutató 2009-ben vette át az akkori MTA Néprajzi Kutatóintézet vezetését, majd a kutatóintézetek 2012-es összevonása után 2021-ig főigazgató-helyettesként, azóta pedig főigazgatóként vesz részt a kutatóközpont irányításában.
Vezetői pályája így végigkísérte a kutatóközpont létrejöttét és működésének meghatározó időszakát, ezért is merült fel, hogy a kutatóközpont másfél évtizedes történetét érdemes lenne papírra vetni: egyrészt ilyen intézménytörténet még nem született, másrészt az ünnepelt a központ életének minden percét a legszűkebb vezetésben élte meg.
A kiadvány címe – A változás állandósága – is erre utal. A kifejezés Balogh Balázs egyik gyakran elmondott megállapítását idézi fel: a korábban önálló intézetek 2012-es összevonása óta a kutatóközpont működésében egyetlen dolog állandó: a változás.
A kötet írásai a kutatóközpont és intézeteinek történetét és kutatásait járják körül, különböző tudományterületek nézőpontjából. Régészeti mélységekben kutatva vagy irodalmi magasságokba emelkedve, művészi módon, szatirikus éllel vagy természettudományos pontossággal megfogalmazva, filozofikusan vagy dallamosan, történelmi vagy intézményantropológiai elemzésként kibontakoztatva – ahogyan Borsos Balázs fogalmaz az előszóban.
A csúcstartó – Néhány sor előszó gyanánt egy intézménytörténethez című bevezetőben Borsos Balázs az intézmény történetének és Balogh Balázs vezetői pályájának hátterét idézi fel. Ezt követi Fodor Pál, a Történettudományi Kutatóintézet professor emeritusa és a kutatóközpont címzetes főigazgatója, aki A Bölcsészettudományi Kutatóközpont rövid története, 2011–2020 című tanulmányában az intézmény kialakulásának első évtizedét tekinti át.
A további fejezetek az egyes intézetek kutatásait mutatják be. Szécsényi-Nagy Anna, az Archeogenomikai Kutatóintézet igazgatója az archeogenetikai kutatások tudományos és társadalmi szerepét elemzi (Az archeogenetika kibontakozása a tudományos és a közéleti térben). Bene László, a Filozófiai Kutatóintézet igazgatója, Schmal Dániel igazgatóhelyettes és Szabó Gábor osztályvezető közös tanulmánya a filozófiai kutatások jelenkori kérdéseit vizsgálja (A Filozófiai Kutatóintézet kutatásai a 21. század globális kihívásainak tükrében). Kecskeméti Gábor, az MTA rendes tagja, az Irodalomtudományi Kutatóintézet igazgatója az intézet 2012–2025 közötti tudományos és intézményi működését tekinti át (Az Irodalomtudományi Intézet nemzeti küldetése és tudományirányítási környezete).
Ezután Perenyei Monika, a Művészettörténeti Kutatóintézet igazgatója a művészettörténeti kutatások alakulását mutatja be (Leletmentés felsőfokon). Landgraf Ildikó, az ELTE HTK kutatóközponti tudományos titkára és a Néprajztudományi Kutatóintézet osztályvezetője, valamint Mészáros Csaba osztályvezető és Vargha Katalin tudományos titkár a néprajzi kutatások intézményi és közösségi hátterét ismertetik (A Néprajztudományi Kutatóintézet néprajza). Kulcsár Gabriella, a Régészeti Kutatóintézet igazgatója és Bollók Ádám osztályvezető a régészeti kutatások elmúlt másfél évtizedét tekintik át személyes nézőpontból.
A kiadvány záró részében Fodor Pál és Molnár Antal a Történettudományi Kutatóintézet és a magyar történettudomány 2012–2025 közötti alakulását elemzik, míg Richter Pál, a Zenetudományi Intézet igazgatója a zenetudományi kutatások intézményi kereteit és tudományos eredményeit foglalja össze.
A könyv tanulmányai olyan kérdések köré szerveződnek, amelyek jóval túlmutatnak az intézménytörténeten: miként lehet a genetikai adatokat felelősen beépíteni a múltról alkotott történeti képbe; hogyan alakítja át a digitalizáció az irodalomtudomány és a zenetudomány kutatási módszereit; miként őrizhetők meg és tehetők egyszerre kutathatóvá a nemzeti kultúra kiemelkedő szöveges, tárgyi, képi és hangzó forrásai; és hogyan segíthetnek ezek a vizsgálatok pontosabban megérteni, kik voltunk, hogyan gondolkodtunk, és milyen kulturális örökséget hordozunk ma is.
A teljes kötet elérhető és letölthető online, az ELTE HTK Kiadványtárában.
