2026. március 5-én a kiemelkedő tudományos munkásságukat egy doktori műben összegző, eredményeik egy kiemelt részét pedig sikeresen megvédő kutatók vehették át az MTA Székház Dísztermében a rangos cím megszerzését igazoló oklevelet.
Az MTA új doktorait köszöntő beszédében Freund Tamás, akadémiai elnök arról beszélt, hogy a doktori eljárás egy hosszú, sok lemondással és munkával járó, de inspiráló, izgalmas és a kutatók pályája szempontjából meghatározó időszak. A magyar tudományosság legfontosabb intézménye, a több mint 200 esztendős Magyar Tudományos Akadémia pedig idén 103 kiváló kutató eddigi tudományos teljesítményét ismeri el az MTA doktora címmel. A köszöntő ide kattintva olvasható.
Kamarás Katalin akadémikus, az MTA Doktori Tanácsának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az MTA doktora cím mögött nemcsak komoly tudományos, hanem erkölcsi elismerés rejlik – az Akadémia és a nemzet egésze számára is kiemelkedően fontos eredmény. A köszöntő ide kattintva olvasható. Kollár László főtitkár pedig abból a Magyar Tudományos Akadémia és a Fiatal Kutatók Akadémiája által közösen végzett kutatás eredményéből idézett, amelynek célja a magyarországi és az országhoz kötődő kutatók helyzetének bemutatása volt. A zárszó ide kattintva olvasható.
Az akadémiai ünnepségen készült képgaléria ide kattintva nézhető meg. Fotók: mta.hu / Szigeti Tamás
Az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontjának új MTA doktorai:
Ablonczy Balázs, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos tanácsadója, osztályvezetője akadémiai doktori értekezésének erényei az impozáns forrásbázis (francia és magyar nyelvű, sok esetben eddig ismeretlen forrásanyag), a jól strukturált, világos érvelés és az olvasmányos, közérthető stílus, amelyek lehetővé teszik a kutatási eredmények széles körű disszeminációját. Továbbá az az innovatív megközelítés, mely a cselekvő szereplőkre fókuszál, és a magyar–francia viszony kis felbontású epizódjaiból épít nagy felbontású képet. Ennek köszönhetően olyan új témákat és aspektusokat is alaposan ismertet a szerző, melyek a hagyományos megközelítésekből hiányoznak (ilyenek a magyar munkamigráció nyomán létrejött közösségekkel összefüggő konfliktusok, a frankofónia, annak orgánumai és a frankofón csoportok, a „magyar ügy” francia támogatásának módszerei és motivációi vagy a párizsi világkiállításon való magyar megjelenés). Értekezése a diplomáciatörténet modern nemzetközi áramlataihoz csatlakozva két szempontból is túlmutat a diplomáciatörténet hagyományos politikai fókuszán: egyrészt szélesebb társadalmi, művelődéstörténeti politikai és gazdasági keretbe helyezi a magyar–francia kapcsolattörténetet, másrészt személyes és közösségi szinteken is vizsgálja. Nemcsak a múlt eseményeit tárja fel, hanem hosszú távú hatásaikat is elemzi, így azt is érzékelteti, hogyan hatott a két világháború közötti magyar–francia kapcsolat a későbbi évtizedek politikai, jogi és kulturális folyamataira.
Ablonczy Balázs. Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás
Balogh Balázs, az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontjának főigazgatója, az ELTE HTK Néprajztudományi Kutatóintézet igazgatója akadémiai doktori értekezése a hétköznapi emberek példáján, „alulnézetből”, a történeti és néprajzi kutatás eszközeivel mutatja be, hogy a kétszeres impériumváltás történelmi kataklizmáját milyen veszteségekkel és hogyan élte meg egy magyar identitásrégió, Kalotaszeg magyarsága. A szerző az 1940–1944-es időszak magyarok és románok súlyos konfliktusokkal terhelt viszonyát és annak előzményeit, a két világháború közötti évtizedek súlyos összetűzések kirobbanásához vezető történéseit és következményeit, a konfliktusok hatására felerősödő magyar etnikai térvesztés dinamikáját, illetve Kalotaszeg peremének diaszporizációs folyamatát alapul véve igyekezett részletesen feltárni. Kutatási módszere középpontjában az interjúkon keresztül megragadható „oral history” áll, mellette a néprajzi-antropológiai terepmunka, azon belül is a részt vevő megfigyelés a meghatározó. A körülbelül három évtizedet átfogó, több mint háromévnyi tényleges terepkutatáson alapuló vizsgálat sikerességének hátterében mindvégig a helyiekkel való bizalmi viszony kialakítása állt, amely biztosította, hogy a sokszor tabukkal, fájdalmakkal tarkított személyes történeteket is felszínre lehessen hozni. Az adatközlők által elbeszélt történetek hitelességét a különféle községi, egyházi és családi iratok és dokumentumok, a korabeli sajtóanyag igazolja. Az értekezés új források felhasználásával egy eddig hiányzó feladat, Kalotaszeg 20. századi etnikai konfliktustörténetének rekonstruálását valósította meg.
Balogh Balázs. Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás
Fülemile Ágnes, az ELTE HTK Néprajztudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, osztályvezetője akadémiai doktori értekezésében interdiszciplináris megközelítésben – a néprajz, a történelem, a művészettörténet, továbbá a tánctudomány eszközeivel – vizsgálja Kalotaszeg szimbolikus tájjá válásának folyamatát. A disszertáció olyan három évtizedes kutatómunkán alapuló monografikus igénnyel megírt mű, amelyhez hasonló eddig még nem készült magyar néprajzi tájról. Levéltári és etnográfiai terepkutatásokra építve elemzi a házassági szokások, a tárgykultúra, a népművészet és a folklór szerepét az önazonosság formálásában, érzékenyen vizsgálva a belső és külső társadalomtörténeti folyamatok révén létrehozott Kalotaszeg-képek kölcsönhatását. A disszertáció módszertani szempontból is kiemelkedő. A szerző reflexív módon értékeli saját kutatói szerepét, és példaszerűen dokumentálja a közösségekkel való interakciókat. A disszertációban Kalotaszeg nemcsak néprajzi tájként, hanem történeti konstrukcióként is megjelenik: a szerző a dualizmus, a két világháború közötti időszak, az államszocializmus és a rendszerváltás utáni évtizedek társadalmi és nemzeti narratíváit vizsgálja a történettudomány eszközeivel. Művészettörténeti szempontból bemutatja, hogyan vált Kalotaszeg vizuális világa a magyar nemzeti művészet inspirációs forrásává, különös tekintettel az építészet, a textilművészet reprezentatív szerepére. A disszertáció társadalmi jelentősége is kiemelkedő: a szerző nemcsak kutatott, hanem aktívan hozzá is járult Kalotaszeg tudományos és művészeti megismertetéséhez.
Fülemile Ágnes. Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás
Szolláth Dávid, az ELTE HTK Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa akadémiai doktori értekezése kiterjedt magyar és világirodalmi anyagot megmozgatva, új forrásdokumentumokat feltárva és bevonva, összegző módon tárgyalja Mészöly Miklós életművét, annak a magyar próza alakulástörténetében elfoglalt helyét, világirodalmi kapcsolatait és recepciótörténetét a kultúrpolitika változó erőtereiben. A szerző meggyőzően érvel Mészöly életművének heterogenitása mellett azzal, hogy komparatív elemzések sorozatán keresztül demonstrálja, milyen sokrétű dialógust folytat az életmű a modernség korabeli áramlataival, illetve milyen szerteágazó hatást gyakorol a magyar próza utána következő generációira. A monográfia tudományos eredménye egy olyan fogalmi keret létrehozása, amely lehetővé teszi számára az eltérő poétikai felfogásokon alapuló Mészöly-oeuvre rendszerszerű leírását anélkül, hogy heterogenitását redukálni kényszerülne. A munka időszerűségét mindezen túl az is megalapozza, hogy értelmezései olyan filológiai bázisra támaszkodnak, amelyek korábban még nem álltak a kutatók rendelkezésére, és amelyek fényében a szerző új összefüggésekre mutat rá kutatásaiban. Az értekezés érdemben és új eredményekkel járul hozzá nemcsak Mészöly életművének feltárásához, hanem a magyar modernség és a posztmodernség árnyaltabb értelmezéséhez is.
Szolláth Dávid. Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás
Tóth Zsombor, az ELTE HTK Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos tanácsadója akadémiai doktori értekezése az újabb angolszász kutatási eredményekre és megközelítési módokra támaszkodva új keretekbe illesztve jeleníti meg a kora újkori magyar kultúra egy igen fontos aspektusát. Meggyőzően érvel amellett, hogy a hosszú reformáció fogalmának bevezetése hozzásegít a protestantizmus jegyében a kora újkorban szerveződő erdélyi és magyarországi protestáns kultúra egészének mélyebb megértéséhez. A hosszú reformáció fogalma mint a kutatást meghatározó elméleti keret egyfelől hosszú távú áttekintést biztosít, másfelől kiemeli a reformáció kutatását a makrostrukturákra koncentrálás rabságából, utat nyit a mezostruktúrák irányába, sőt olyan tagolt vizsgálatokra ad ösztönzést, amelyek csúcsát a mikrostruktúrákra összpontosító esettanulmányok jelentik. A disszertációnak különösen fontos eredménye, hogy zömmel erdélyi gyűjteményekben elvégzett szisztematikus kutatásokra támaszkodva ismeretlen kéziratok egész sorával gazdagítja a 18. századi francia–magyar fordításirodalomra, illetőleg az erdélyi reformátusság intézményeire és kegyességi életére vonatkozó ismereteinket. A befogadás individuális mikroszintjének értelmezése képes a peregrinációkutatás szemléleti felfrissítésére is, hiszen nem reked meg az ismeretek áramlásáról tanúskodó adatok puszta regisztrálásánál, hanem sok esetben megvilágító erővel veti fel az itthoni meghonosítás és alkalmazás problematikáját is.
Tóth Zsombor. Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás
Az MTA új doktorainak teljes névsora és rövid bemutatása ide kattintva olvasható.
