2025 nyarán Berta Adrián vezetésével, Dombóvár Város Önkormányzatának nagylelkű és példaértékű támogatásával, valamint a Nemzeti Kulturális Alap pályázatának köszönhetően folytatódtak a feltárások Dombóváron.
Az idei munkában a Régészeti Intézet munkatársai mellett az ELTE és az SZTE régészhallgatói és önkéntesek vettek részt. Emellett a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium diákjai diákmunka és közösségi szolgálat keretében csatlakoztak a feltárómunkához.
A Dombai család egykori Tolna vármegyei rezidenciájának a romjainál az immár tizenkét éve tartó kutatás során hagyományos régészeti módszerekkel összesen 36 szelvény, illetve kutatóárok vagy szonda került megnyitásra, amelyek eddig összesen 1161 m2 felületet fedtek le. Ezek a feltárási egységek szinte kizárólag a lelőhely keleti részén összpontosultak (egy eset kivételével), az álló falcsonkok által határolt területen, valamint azok szűkebb környezetében, vagyis ahol az egykori vár állt. A valamikori épületnek a hozzávetőleges kiterjedése jelen ismereteink szerint körülbelül 2200 m2 volt (a külső várfalak által határolt rész, a várárok és a külső sáncok nélkül), amelynek az ásatás már több mint a felét érintette. Roncsolásmentes régészeti módszerekkel (talajradar, magnetométer, LiDAR) azonban már a lelőhely teljes területén történtek vizsgálatok, amelyek az egykori váralja település helyének, valamint az erősség külső, török kori védműveinek a megismerését célozták meg.
A várat az 1702-ben kiadott várrombolási rendelet értelmében az alapokig lerombolták, a felszínen összesen négy falcsonk maradt meg, így az egykori épületről kizárólag régészeti módszerekkel lehet bármiféle további információt szerezni. Az eddigi kutatások alapján egy szabályos alaprajzú vár képe rajzolódott ki, az északi és a déli oldalán egy-egy épületszárnnyal és a nyugati oldalán egy nagy méretű kaputoronnyal. A vár magját valamikor a 14. század legvégén vagy a 15. század elején építették és az elkövetkezendő évszázad során, egészen a török foglalásig többször átépítették és bővítették. Az épület a 15. század második felére, amikor a birtokos Dombai család a karrierje csúcsán volt, a tulajdonosok magas rangjához méltó, reprezentatív főúri rezidencia lett.
A 2025. év régészeti feltárása során a terepi munkák két helyszínre összpontosultak lelőhelyen belül: az északi épületszárny keleti részére és a hozzá kapcsolódó belső toronyra, valamint a nyugati oldalon, a kaputorony melletti területre. Mindkét épületrészt említi a várnak az 1692-es leírása, amelyben az szerepel, hogy az északi szárny egy háromszintes épületrész volt, amelynek a pinceszintje végigfutott az épület alatt, az udvari homlokzati fala előtt pedig két torony állt. Az elmúlt években egy kutatóárok és két szelvény került megnyitásra az épületrész észak-déli középtengelyében, valamint a nyugati lezárásánál: ezekből az derült ki, hogy az újkorban, feltehetően a 20. század folyamán, az 1702-es robbantást követően megmaradt romokat is nagyrészt elpusztították. 2023-ban ezért az épületszárny kutatásának a fókusza annak a keleti felére helyeződött. Ezen a részen sikerült megtalálni mind a főépület, mind pedig a keleti belső torony pinceszintjét, amelyek jelenleg csak kevéssé vannak alacsonyabban a jelenkori felszínnél, így ez azt is jelzi, hogy a középkorban és a török korban (a vár pusztulása előtt) a várudvar járószintjének a jelenleginél magasabban kellett lennie (ez utal az elmúlt háromszáz év során bekövetkezett pusztulás mértékére). Az épület belsejéből, annak a meszes habarcsból öntött padlószintje feletti részen nagy mennyiségű bontási törmelék került elő, amelyet eltávolítása és alapos átvizsgálása során viszonylag nagy mennyiségű török kori leletanyag került elő, és ami ennél is fontosabb, néhány faragott kő is, amelyek az egykori épület díszítettségére adnak némi információt. A már említett 1692-es leírás szerint a várban nagyszámú, faragott kőből készült ajtó- és ablakkeret volt, amelyek mára teljesen eltűntek, az egykori gazdaságukra csak az eddig megtalált néhány apró töredék utal.
A keleti oldal falközében előkerült az épület első periódusához (14. század vége vagy 15. század eleje) köthető palánk (cölöpkerítés) árka is, amely az épület korai időszakának a védelmi rendszerével kapcsolatban adott további információkat.
A kaputorony melletti részt szintén említi az 1692-es leírás, amely szerint itt egy, addigra már összedőlt épület állt. Egy másik, hasonló korú latin nyelvű írott forrás toronyként említi ezt az épületet. Ennek két kis részlete már korábban előkerült az egyik kutatóárokban, illetve a kaputorony területén nyitott szelvény sarkában, amelyekhez igazodva történt meg az idei feltárási terület kijelölése. Sajnos a nagymértékű pusztítások miatt az eddig megszerzett adatok nagyon töredékesek, de eddig úgy tűnik, hogy itt egy késői építményről lehet szó, amely talán a török foglalás előtti utolsó periódushoz köthető.
A feltárómunka [MTA/ELKH/HUN-REN/ELTE-HTK] Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet szervezésében valósult meg, Dombóvár Város Önkormányzatának nagylelkű és példaértékű támogatásával, valamint a Nemzeti Kulturális Alap pályázatának köszönhetően. Munkában a Régészeti Intézet munkatársai mellett az ELTE és az SZTE régészhallgatói és önkéntesek vettek részt. Az idei évben a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium diákjai diákmunka és közösségi szolgálat keretében csatlakoztak a feltárómunkához.
