A Receptions of French Liturgical Music in Bohemia and Central Europe in the High Middle Ages című konferenciát 2025. november 24–26-án rendezték meg Prágában, ahol a Cseh Tudományos Akadémia és a Würzburgi Egyetem kutatói a 13. századi francia liturgikus zene közép-európai – elsősorban csehországi – recepcióját vizsgálták.
Amint a cím is jelzi, a konferencia tematikus vezérfonala a 13. századi francia liturgikus zene közép-európai – elsősorban csehországi – recepciója volt. A téma rendkívül aktuális, és jól illeszkedik abba a folyamatba, amely az elmúlt évtized digitális forrásbősége és nyílttá váló publikációs rendszerei nyomán a Rajnától keletre művelt kutatások korábban nem tapasztalt kiszélesedéséhez vezetett. Többek között ahhoz, hogy saját tudományterületünkön újra feltegyünk néhány alapvető, egy-egy térség és hagyomány eredetét érintő kérdést, valamint megkérdőjelezzük a hosszú ideje rögzült teóriák érvényességét. Így például azt, hogy a hagyományosan német orientációjúként kezelt közép-európai egyházak liturgikus zenéjét ne csak (dél)német, hanem adott esetben francia és/vagy olasz mintákra vezessük vissza. A kérdés persze jóval összetettebb annál, mint hogy egyszavas válaszokat lehessen adni rá, ugyanakkor igaz az is, hogy a magyarországi gregoriánkutatás mindig számolt a német nyelvterületen kívülről érkező hatások lehetőségével.
Hana Vlhová-Wörner (Prága) és Konstantin Voigt (Würzburg) egy éve futó közös projektjük részeként rendezték meg a konferenciát. Céljuk az volt, hogy feltárják, elemezzék és a lehető legszélesebb kultúrtörténeti kontextusba helyezzék a 12–13. századi cseh és morva liturgikus-kottás forrásokban azonosítható francia hatások nyomait. A gregoriánkutatás hazai és nemzetközi specialistái mellett történészek, művészettörténészek, kodikológusok és irodalmárok is szerepeltek a meghívottak között. Az inkább műhelyként működő, intenzív tanácskozás – amely időnként kifejezetten gondolatébresztő vitáknak adott teret – látványosan mutatta meg, mennyire hasznos lehet, ha más tudományterületek képviselői tekintenek rá arra az anyagra, amellyel az ember hosszú évek óta foglalkozik. Ugyanilyen tanulságosnak bizonyult az is, amikor olyanokat is bevontak a diskurzusba, akik bár „a mieink”, mégsem szorosan vagy nem kizárólag az általunk kutatott részterületeken tevékenykednek.
Különleges élmény volt hallgatni, mit mond Susan Rankin (Cambridge University), az egyik legnagyobb élő zenei középkorász–paleográfus a prágai Szent György bencés kolostor húsvéti játékáról, a Visitatio sepulchriről; mit emelt ki Margot Fassler (University of Notre Dame) és Gionata Brusa (Julius-Maximilians-Universität Würzburg) ugyanennek a forráscsoportnak a szekvenciáiról; vagy milyen következtetéseket fogalmazott meg Catherine Bradley (Cambridge University) és Konstantin Voigt a Benedicamus-trópusokról. Ugyanilyen figyelemre méltóak voltak a középkori cseh hagiográfiával, illetve a csehországi ciszterci és premontrei alapításokkal foglalkozó történészek (Robert Antonín – Ostravská univerzita; David Trojan – Cseh Tudományos Akadémia Történeti Intézete) és művészettörténészek (Klára Benešovská, Jan Klípa, Aleš Mudra – Cseh Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézete) megállapításai. Ezek – egyelőre – több ponton ellentmondani látszanak a zenetörténeti kutatás legfrissebb eredményeinek, amelyek számos, 1100 körül megjelenő progresszív zenei jelenség – új műfajok, stílusáramlatok, kompozíciós technikák – mögött francia mintákat feltételeznek. Az eredmények természetesen nem tekinthetők véglegesnek, hiszen az esetek többségében nem ismert, hogy a francia modellek átvételére közvetlen módon került-e sor, vagy a transzmisszió több közvetítőn keresztül valósult meg. Ennél talán fontosabb annak vizsgálata, hogyan alakult a Csehországba (és Közép-Európába) átkerült darabok, műfajok, szövegek és dallamok második életútja: az a folyamat, amely az átvételt követően elkezdődik, és amelynek során a készen kapott matéria önálló életre kel, kreatívan formálódik, domesztikálódik, esetleg műfajt vált, valamint új, immár helyi darabok és műfajok kiindulópontjává válik. Gondoljunk például a sokfelől Csehországba áramló Benedicamus Domino-trópusokra, amelyek közvetlenül vezettek a 14. század közepétől virágzó, strófikus, latin és népnyelvű, liturgikus és paraliturgikus cantio kialakulásához. Vagy – magyar példával élve – a Praestolantes Redemptorem invitatóriumra, amely néhány elszórtan fennmaradt normann előfordulást követően a középkori Magyarországon teljesedett ki, és az esztergomi offícium meghatározó elemévé vált.
A konferencián több előadás, kerekasztal-beszélgetés és egy teljes – Marta Hradilová kodikológus (Cseh Tudományos Akadémia Masaryk Intézete), Kateřina Kubínová művészettörténész (Cseh Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézete) és Hana Vlhová-Wörner zenetörténész (Cseh Tudományos Akadémia Masaryk Intézete) prezentációiból álló – szekció is kiemelt szereplőként foglalkozott Vitussal, a prágai székeskáptalan 13. századi kanonokával, majd dékánjával (†1271). Reformtevékenysége a Szent Vitus-székesegyház közvetlen környezetében fennmaradt liturgikus forrásokon és a bennük tükröződő gyakorlaton is nyomot hagyott. Három, kottát is tartalmazó kézirat – egy episztolárium (azaz miselekcionárium, benne kottázott lekciótrópusokkal), egy evangeliárium és egy pontifikále – bizonyosan hozzá köthető, és az általa alapított, a káptalan mellett működő szkriptóriumban készült 1260 körül. Mindhárom forrást a konferencia első napján a prágai Nemzeti Múzeum Könyvtárában lehetett tanulmányozni. Ezzel szemben a hagyományosan szintén Vitushoz kötött, repertoárját tekintve egyedülálló tropárium – a zenetörténeti irodalomban a kódex mai jelzete nyomán Cim. 4-ként emlegetett végigkottázott trópusgyűjtemény – a legújabb kutatások szerint korábbi a dékáni működés idejénél, és feltehetően vásárlás útján került Prágába. Továbbra is kérdés, mennyire hatott – ha hatott egyáltalán – közvetlenül a székesegyház liturgikus-zenei gyakorlatára.
A magyarországi gregoriánkutatást az ELTE HTK ZTI Régi Zenetörténeti Osztálya és a Lendület Digitális Zenei Fragmentológia kutatócsoport munkatársai – Gilányi Gabriella és Czagány Zsuzsa – képviselték. Gilányi Gabriella paleográfusként szorosan illeszkedett a konferencia tematikus főszálához: a középkori esztergomi hangjegyírás előzményeit és korai korszakát mutatta be, külön kiemelve a lehetséges francia–magyar dinasztikus és intézményi, egyházszervezeti kapcsolatok hatását. Czagány Zsuzsa két konkrét énektétel példáján érzékeltette a Könyves Kálmán-korabeli magyar–normann érintkezés rövid és hosszú távú zenetörténeti következményeit.
A konferencia fontos mérföldkőnek ígérkezik az interdiszciplináris középkorkutatás, valamint a 12–13. századi nyugat-európai kultúrhistóriai áramlatok közép-európai recepcióját vizsgáló tudományok számára. Biztosra vehető, hogy további tanácskozások, szemináriumok és workshopok követik majd, amelyek tovább finomítják az első párbeszédek során megfogalmazott következtetéseket – a centrum és periféria fogalmainak szükséges újragondolása jegyében.
Czagány Zsuzsa
