Harcban Erdélyért. Habsburg-kormányzat Erdélyben a 17. század elején címmel megjelent Mátyás-Rausch Petrának, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársának új kötete a Magyar Történelmi Emlékek. Értekezések sorozatban.


A Habsburg-házból származó magyar királyok számára a 16–17. század folyamán a történeti Erdély, majd az abból kialakuló új államalakulat, az Erdélyi Fejedelemség kiemelt jelentőséggel bírt. Először I. Ferdinánd próbálta meg egyesíteni a 16. század közepén a Magyar Királyság megmaradt részeit az erdélyi területtel, azonban nem járt sikerrel. Az Erdély feletti uralom megszerzéséről az utódai sem mondtak le. Unokája, I. Rudolf uralkodásakor, a 16. század végén újabb lehetőség adódott az országrészek egyesítésére. Ez az egyesítési folyamat azonban már korántsem hasonlított az I. Ferdinánd által követett úthoz.

MAtyas BORITO 07 17 page 001

Habár I. Rudolf Erdélyhez való jogát szintén a Szent Korona birtoklása okán magától értetődőnek tartotta, ám nem állt szándékában egyesíteni és ugyanolyan közigazgatási rendszerben kormányozni a Királyságbeli és az erdélyi területeket. A végső cél egy önálló, a Magyar Királyságtól teljes mértékben független erdélyi tartomány létrehozása lett volna. A kötet ezt a kormányzati és döntéshozatali folyamatot mutatja be és elemzi, kitérve arra is, hogy miért vallott kudarcot I. Rudolf is, nagyapjához hasonlóan.

A kötet megjelenését és elkészültét a K139281 számú NKFIH pályázat támogatta.

A címnegyed, a tartalomjegyzék és a bevezető letölthető.  

A könyv megvásárolható a Penna Bölcsész Könyvesboltban és terjesztőinknél.