2026. február 12-én a Budapesti Olasz Kultúrintézetben rendezték meg az intézmény alapításának 90. évfordulójára szervezett ünnepi eseményt, amelyen előadást tartott Molnár Antal, az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontjának tudományos főigazgató-helyettese, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet igazgatója is.
A jubileumi esten Avv. Paolo Emilio Russo, az intézet első igazgatója, Paolo Calabrò unokája, valamint Ordasi Zsuzsanna, a Károli Gáspár Református Egyetem művészettörténésze is felszólalt. A történeti kereteket és a két világháború közötti összefüggéseket Molnár Antal ismertette.
Fotók: Steirer Máté (Budapesti Olasz Kultúrintézet)
Molnár Antal Olasz–magyar kulturális kapcsolatok a két világháború között című előadásában az 1928-as római Magyar Intézet és az 1936-os budapesti Olasz Kultúrintézet alapítását a korszak politikai, diplomáciai és kultúrpolitikai kontextusába helyezte. Rámutatott, hogy az első világháború utáni időszak a diplomácia professzionalizálódásának és specializációjának kora volt: a hagyományos politikai diplomácia mellett megerősödött a kulturális diplomácia intézményrendszere, amelyben a kulturális intézetek kiemelt szerepet kaptak. Magyarországon az 1920-as és 1930-as években a kulturális diplomácia intézményes kereteket kapott, és a kétoldalú kulturális egyezmények – köztük az 1935-ös olasz–magyar megállapodás – új távlatokat nyitottak az együttműködés előtt.
Fotók: Steirer Máté (Budapesti Olasz Kultúrintézet)
Mint elmondta, a trianoni békeszerződés után Magyarország külpolitikai mozgástere beszűkült, így különösen felértékelődtek azok a szövetségek, amelyek kitörést jelenthettek a diplomáciai elszigeteltségből. Az 1927. április 5-én aláírt magyar–olasz barátsági szerződés ebben a folyamatban kulcsszerepet játszott. Molnár Antal hangsúlyozta, hogy a korszak magyar kultúrpolitikájában – különösen Klebelsberg Kuno tevékenysége nyomán – a kultúra tudatosan alkalmazott diplomáciai eszközzé vált: a nemzetközi kulturális jelenlét a külpolitikai stratégia szerves részét képezte.
Ezután bemutatta a római magyar jelenlét történeti előzményeit, az egyházi intézményektől a Római Magyar Történeti Intézetig, valamint az 1935-ös kulturális egyezmény intézményformáló hatását. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a budapesti Olasz Kultúrintézet létrejötte egy szélesebb közép-európai olasz kulturális hálózat részeként értelmezhető, amely a két világháború között a kulturális expanzió eszközeivel erősítette az olasz diplomáciai jelenlétet a térségben.
Fotók: Steirer Máté (Budapesti Olasz Kultúrintézet)
Összegzésében Molnár Antal kiemelte: az 1920-as és 1930-as évek olasz–magyar kulturális diplomáciája a korszak legmagasabb európai színvonalához igazodott. A két ország modern, professzionális eszközökkel építette ki kulturális intézményrendszerét, és bilaterális kapcsolataiban tudatosan használta ki a kultúrában rejlő potenciált. A korszak tapasztalatai ezért ma is hasznos tanulságokkal szolgálhatnak a kulturális és diplomáciai területen dolgozó szakemberek számára.
