A 2019. évi költségvetési törvény és az MTA-törvény módosításának előkészítése a Magyar Tudományos Akadémiával való előzetes konzultáció nélkül történt, ezért az MTA azt kéri a Kormánytól, hogy ezek a törvényjavaslatok ebben a formában ne kerüljenek az Országgyűlés elé – többek között ezt szavazta meg 100%-os egyetértésben az MTA Elnöksége június 15-ei rendkívüli ülésén. A határozatot Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke terjesztette az Elnökség – két közgyűlés között az MTA legfőbb döntéshozó szerve – elé. Az ülésen részt vettek a kutatóközpontok és -intézetek vezetői. További részletek itt olvashatóak.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet Reneszánsz Osztály 2018. június 18‒22. között rendezi meg PhD-hallgatóknak szóló mesterkurzusát, További részletek itt olvashatóak.
2018. június 6–7-én Zenéről szólva címmel interdiszciplináris konferenciát rendez a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet 20–21. Századi Magyar Zenei Archívuma az MTA BTK ZTI Bartók Termében (Bp. 1014 Táncsics Mihály u. 7.) amelyen a zenéről szóló diskurzus különféle lehetőségeit vizsgálják. A konferencia részletes programja itt olvasható.
Ötéves MTA "Lendület"-támogatásban részesült a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa, Tóth Zsombor Hosszú reformáció Magyarországon és Erdélyben I.: konfesszionalizációk és irodalmi kultúrák a kora újkorban (1500‒1800) című kutatási programja.
László Gyula (1910–1998) régész, képzőművész, a 20. századi magyar tudományos és kulturális élet ikonikus alakja. Hagyatékán keresztül betekintést nyerhetünk a korszak régészeti kutatásába, egyetemi oktatásába és szellemi életének egészébe. Örökségének méltó megőrzésére és ápolására a László család és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont képviselői 2015. május 19-én együttműködési szerződést írtak alá a kiemelkedő művész–tudós szerteágazó kapcsolatrendszert tükröző kéziratos hagyatékának digitalizálásáról és szakkönyvtárának elektronikus leltárba vételéről.
Tiszteletünk és megbecsülésünk jegyében a mai nappal nyilvánosságra bocsájtjuk az archívum fennállásának első három évében digitalizált dokumentumok egy részét, azt a több mint tízezer oldalt, amely reményeink szerint a továbbiakban még folyamatosan bővülni fog, és sok örömöt fog okozni nemcsak a nagyközönségnek, hanem kutatástörténeti érdekességeivel muníciót ad több tudományterület és művészeti ág szakembereinek is. A honlap ITT elérhető.
2018. május 18-án 10:00 és 21:00 óra között látogatható a Magyar Tudományos Akadémia székházának első emeletén egy összefüggő, reprezentatív teremsor: a díszterem, a bizottsági termek (elnöki tanácsterem és képes terem) és a felolvasó terem – a Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjteményeként funkcionálva.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet XVIII. Századi Osztálya és a "Lendület" Nyugat-magyarországi irodalom 1770–1820 Kutatócsoport 2018. május 15-én (kedden)16:00 órakor tartja következő rendezvényét, amelynek során Dóbék Ágnes tudományos segédmunkatárs Olvasók, könyvek, könyvgyűjtők Győr városában (1770–1820) című előadása hangzik el. Az előadás helyszíne: az MTA BTK ITI Tanácsterme (Bp. 1118 Ménesi út 11–13, I. em.). További részletek itt olvashatóak.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet Reneszánsz Osztály és a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság által alapított Klaniczay Tibor-díjat a kuratórium az idén az MTA BTK ITI nyugdíjas főmunkatársának, Jankovics Józsefnek ítélte oda. Kollégánknak ezúton is gratulálunk! További részletek itt olvashatóak.
Az utóbbi öt évben elért, kiemelkedő fontosságú kutatási eredmény, szakkönyv, publikáció elismeréseként tizenegy kutató kapott Akadémiai Díjat a Magyar Tudományos Akadémia 189. közgyűlésén 2018. május 7-én. Az MTA Elnöksége kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseként Akadémiai Díjban részesítette Balogh Margitot, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársát, kutatóközpontunk titkárságvezetőjét a 20. századi magyar egyháztörténet terén végzett kiemelkedő kutatásaiért, valamint Mindszenty Józsefről írt biográfiájáért. Kolléganőnknek szívből gratulálunk. További részletek itt olvashatóak.
A nápolyi székhelyű Accademia di Archeologia, Lettere e Belle Arti külső tagjának választotta Bálint Csanád akadémikust, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet volt igazgatóját. Kollégánknak ezúton is szívből gratulálunk!
Sajtó és irodalom a többnyelvű Magyarországon (1770–1820)címmel tartott nemzetközi konferenciát 2018. április 25–27-én Győrben és Pannonhalmán az MTA BTK "Lendület" Nyugat-magyarországi irodalom kutatócsoport. A tanácskozás célja az volt, hogy a felvilágosodás korának ismertebb, valóban irodalmi profilú folyóiratain (Uránia, Magyar Museum, Orpheus stb.) túl tudatosan ráirányítsa a figyelmet a kevésbé ismert, vegyes tartalmú, de irodalmi szerepet is vállaló sajtótermékekre, mint a Pressburger Zeitung, a Magyar Hírmondó, a Sokféle, a Mindenes Gyüjtemény vagy akár a Magyar Kurír. További részletek itt olvashatóak.
95. oldal / 163