Az MTA BTK Történettudományi Intézet kiadásában megjelent a Magyar Történelmi Emlékek - Értekezések sorozat következő kötete: Apor Péter: Az elképzelt köztársaság. A Magyarországi Tanácsköztársaság utóélete, 1945-1989 címmel. A kötet tartalomjegyzéke itt tekinthető meg.
A kötet ára 3000 Ft. Kiadói kedvezménnyel megvásárolható közvetlenül a kiadótól, az MTA BTK Történettudományi Intézetében (Bp. 1014 Úri u. 53. I. emelet 57., kedd, péntek 9–15 óráig) vagy megrendelhető a e-mail címen, illetve a 224–6700/624 telefonszámon. A kötet a kiadón kívül néhány napon belül kapható lesz a Polihisztor Könyv Kft. könyvesboltjában (amely a TTI-től közvetlenül megrendelt kiadványok átvételi pontjaként is működik) és webáruházában is, valamint partnereinknél.
Megjelent a Világtörténet 2014. évi első, tematikus száma: Információtörténelem – újratöltve. A Világtörténet című folyóirat egyes számai megvásárolhatóak, illetve megrendelhetőek: MTA BTK Történettudományi Intézetben (Bp. 1014 Úri u. 53. I. em. 57-es iroda; telefon: 224–6700/624 mellék; e-mail: ), valamint partnereinknél. A helyben megvásárolt 2014. évi 1. szám ára kedvezményesen 500 Ft, az e-mailen megrendelt szám ára 500 Ft + postaköltség. A folyóirat teljes évfolyama előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál. A szám tartalma itt olvasható.
Revolt, Violence and Memory: Peasant Uprisings in Late Medieval and Early Modern Europe címmel nemzetközi konferenciára kerül sor 2014. május 22-én és 23-án intézetünk és a REFO 500 együttműködésében a Dózsa György-féle parasztháború 500. évfordulójára emlékezve. A rendezvény helyszíne: a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet Tanácsterme (Bp. 1014 Úri u. 53.). A meghívó itt tekinthető meg.
Az MTA BTK Történettudományi Intézet honlapján ingyenesen letölthető és olvasható az Egy globális humanitárius akció hétköznapjai. A magyar menekültek segélyezésének szervezésére létrehozott Koordinációs Bizottság összefoglaló jegyzőkönyvei c. kiadvány. A kötetet szerkesztette, a bevezető tanulmányt írta és a jegyzőkönyveket fordította: Kecskés D. Gusztáv, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa.
„Jelentem versben mesémet” – Fikció és rejtett értelem a régi magyar irodalomban címmel Szekszárdon kerül sor 2014. május 21–24-én egy nemzetközi tudományos konferenciára a Refo500 program keretében a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet Reneszánsz Osztálya szervezésében. A meghívó itt tekinthető meg.
2014. május 16-án és 17-én Szentgotthárdon, illetve Vasváron kerül sor a Szentgotthárd–Vasvár, 1664. Háború és béke Zrínyi Miklós korában című nemzetközi konferenciára a szentgotthárdi csata és a vasvári béke 350. évfordulója alkalmából A tudományos tanácskozás szervezői Szentgotthárd és Vasvár városok önkormányzatai, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a rendezvény fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter. A meghívó itt tekinthető meg.
A Kriza János Néprajzi Társaság, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet szervezésében Szabó Á. Töhötöm Gazdasági adaptáció és etnicitás. Gazdaság, vidékiség és integráció egy erdélyi térségben, valamint Bokor Zsuzsa Testtörténetek. A nemzet és a nemi betegségek medikalizálása a két világháború közötti Kolozsváron címmel megjelent köteteinek bemutatójára 2014. május 13-án 14.00 órakor kerül sor az MTA BTK Néprajztudományi Intézet Könyvtárában (Bp. 1014 Országház u. 30.). Az esemény meghívója megtekinthető itt.
2013. május 13-án (kedden) 10.00 órai kezdettől kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya tudományos konferenciájára, amelynek címe: Történelmi emlékezet és történettudomány. Helyszín: az MTA Székházának Felolvasóterme (Bp. 1051 Széchenyi István tér ). A meghívó itt tekinthető meg.
A Magyar–Bolgár Történész Vegyes Bizottság, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, a Bolgár Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete, a budapesti Bolgár Kulturális Intézet és a Bolgár Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége közreműködésével a Shared Pasts in Central and Southeast Europe: New Sources, New Approaches kétoldalú bolgár–magyar akadémiai projekt keretén belül Contacts and Conflicts in Central and Southeast Europe: Hungarian and Bulgarian Approaches címmel nemzetközi konferenciát rendez 2014. május 13–14-én Budapesten az MTA BTK TTI Tanácstermében (Bp. 1014 Úri u. 53. II. em., 224.). A konferencia nyelve az angol, a német és az orosz. A meghívó itt látható.
Az MTA BTK Történettudományi Intézet kiadásában megjelent a Magyar Történelmi Emlékek - Adattárak sorozat következő kötete: Haraszti György: Pannóniától Magyarországig. A magyarországi zsidóság annotált kronológiája az előidőktől napjainkig I. Hágár földjén: A kezdetektől az ország három részre szakadásáig címmel.
A kötet ára 5000 Ft. Kiadói kedvezménnyel megvásárolható közvetlenül a kiadótól, az MTA BTK Történettudományi Intézetében (Bp. 1014 Úri u. 53. I. emelet 57., kedd, péntek 9–15 óráig) vagy megrendelhető a e-mail címen, illetve a 224–6700/624 telefonszámon. A kötet a kiadón kívül néhány napon belül kapható lesz a Polihisztor Könyv Kft. könyvesboltjában (amely a TTI-től közvetlenül megrendelt kiadványok átvételi pontjaként is működik) és webáruházában is, valamint partnereinknél.
A Magyar Tudományos Akadémia 185. ünnepi közgyűlésén Pálinkás József, az MTA elnöke 12 kutatónak adta át az Akadémiai Díjat kiemelkedő tudományos tevékenysége elismeréseképp. A kitüntetettek között volt Borsos Balázs, az MTA doktora, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos tanácsadója, az MTA BTK Néprajzi Intézet igazgató-helyettese, aki a néprajzi kartográfia és az ökológiai antropológia terén kifejtett tevékenységéért, a magyar népi kultúra térbeli tagozódásának minden korábbinál pontosabb meghatározásáért vehette át a díjat. Részletes beszámoló itt olvasható. Kollégánknak ezúton is szívből gratulálunk
2008. május 8-án (csütörtökön) 9.40 órai kezdettől került sor a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv és Irodalomtudományok Osztálya tudományos konferenciája, amelynek címe: Mérföldkövek a magyar művelődéstörténet-írásban. Az ülés helyszíne: az MTA Székházának Felolvasóterme (Bp. 1051 Széchenyi István tér ). Kutatóközpontunkat előadóként Gyáni Gábor akadémikus, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet témacsoport-vezetője képviseli A meghívó itt tekinthető meg.
135. oldal / 163