Száz éve, 1926. július 31-én hunyt el Hauszmann Alajos, a dualista korszak vezető rangú építésze. Az intézményes keretekben prominens szerepet vitt, Budapest városképét meghatározó, jelentős épületeket alkotott. Az évforduló alkalmából Sisa József, az ELTE HTK Művészettörténeti Kutatóintézet professor emeritusa idézi fel alakját.
Hauszmann Alajos (A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 1914. 48/17, 337)
Mint jónéhány korabeli magyar építész, Hauszmann Alajos is német anyanyelvű polgárcsaládból származott. Bejárása volt a budai szülői házba Szkalnitzky Antalnak, a fiatal építésznek. És itt rögtön érdemes átadni a szót magának Hauszmann-nak:
„Szkalnitzky ébresztette bennem az építőművészet és a műtörténet iránti szeretetet, az ő stylusa, alkotóképessége, művészi egyénisége példaadó volt számomra, és döntő befolyással volt későbbi munkásságomra, amiért is e korán elhunyt zseniális építésznek örök hálával tartozom.”
Az ifjú Hauszmann mint rajzoló, majd mint inas a szabad idejét a Magyar Tudományos Akadémia palotájának Szkalnitzky által irányított építkezésén töltötte, ahol három év alatt kitanulta a kőmívesmesterséget.
1864-ben beiratkozott a budai József Politechnikumba. A tanintézményben ekkor hozták létre a mű- és díszépítészettani tanszéket – a mai Budapesti Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszékének jogelődjét –, élén Szkalnitzky Antallal. 1866-tól az ő javaslatára Hauszmann és két osztálytársa, Lechner Ödön és Punczmann (Pártos) Gyula a berlini Építészeti Akadémián folytatta tanulmányait. 1868-ban Szkalnitzky kérésére Hauszmann hazatért, és a politechnikumban mestere tanársegédje lett. 1869-70-ben hosszabb itáliai tanulmányút következett. 1872-ben, mindössze 25 évesen megkapta a frissen egyetemi rangra emelt tanintézményben a nyilvános rendes tanári kinevezést. (Szkalnitzky 1870-ben távozott a politechnikumból).
Nehéz lenne túlbecsülni annak a 44 évnek a jelentőségét, mely során Hauszmann Alajos tanárként, illetve professzorként – 1903–1905-ben a rektori pozíciót is betöltve – a Királyi József Műegyetemen működött. Az építésztársadalom csúcsára emelkedett, ami rendkívüli szakmai lehetőséget és társadalmi presztízst biztosított számára. Rangja a különféle magán- és állami megbízások elnyerésénél komoly előnynek számított, a műegyetemi tanárság aurája gyakorlatilag végig kísérte egész pályafutását. Azon kívül, hogy évtizedeken át tanította az ifjabb építésznemzedék tagjait, egyúttal irodájában is foglalkoztathatta őket; a korabeli úzusnak megfelelően munkásságában az oktatás és az egyre terebélyesedő gyakorló építészi tevékenység szerves egységet alkotott. Hauszmann a szó átvitt értelmében iskolát nem teremtett, de jó lehetőséget biztosított a – gyakran majd más építészeti irány felé forduló – fiatalabb generáció pályakezdéséhez, művészi kibontakozásához. Irodájának említett munkatársai a magyar építészet jeles alkotói lettek.
Hauszmann a magyar történelem kivételesen szerencsés időszakában működött. A kiegyezéssel kezdődő felendülés, a világvárossá kiépülő, 1873-ban egyesített Budapest építészek egész generációjának kínált rendkívüli lehetőséget. A korábbi nemzedék néhány képviselője még a színen volt, sőt Ybl Miklós, a szakma doyenje élete végéig rendíthetetlen tekintélyével és munkabírásával tűnt ki. De nagy számban jelentkeztek az fiatalabb építészek, élükön egyébként – a korán munkaképtelenné váló – Szkalnitzky Antallal. A terepet az 1840-es, illetve ’50-es években született nagy számú építész, köztük az egyik vezérszerephez jutó Hauszmann Alajos vette át. Az új nemzedéknek az első nagy kiugrási lehetőséget a főváros nagy építészeti projektje, a Sugárút (Andrássy út, 1872–85) kínálta.
Hauszmann korai korszakának alkotásait jobbára szabályos, száraz, néhol szigorú építészeti tagozatok, a reneszánsz és az antik építészeti formák együttes jelenléte és szimbiózisa jellemzi. Ez gyakran sík falfelületekkel, geometrikus szabályossággal párosul. A kortársak az ilyen fajta architektúrát gyakran „berlini reneszánsz” névvel illették. Ez tűnt fel Hauszmann több munkáján, mint a Tüköry-palota (1871–72), a szombathelyi városházát és színház (1877–79) vagy Kégl György Andrássy úti bérpalotája (1878–79).
Az építész a társadalmi életben otthonosan mozgott, és ez karrierje javára vált. A mozgalmas és művészi hatásra törekvő Erzsébet téri kioszk (1871–73), az előkelő világ találkozóhelye Hauszmann nevét korán ismertté tette. Apjától örökölte a vadászszenvedélyt, ami a nemesi, sőt főnemesi körökig vezette őt. Egyik barátjával megvette a Királyné nevű jachtot, amellyel a Balatonon hajókázott. Elmondása szerint ez feltűnést keltett, az arisztokrácia tagjaival osztozott a passziójában. A jachtklub házát (1878) természetesen Hauszmann tervezte. Az egyik megbízás gyakran maga után vonta a másikat. Amikor a szombathelyi városháza és színház építése volt terítéken, megismerkedett Széll Kálmán pénzügyminiszterrel, a későbbi miniszterelnökkel, aki vele terveztette meg rátóti kastélyát (1876 k.). Nemsokára a közel eső Herényben kastélyt és csillagvizsgálót (1878–80) épített Gothard Sándor és Jenő részére. A szombathelyi megyeháza átalakítása (1880–81) alkamat adott arra is, hogy felépítse Károlyi Antal főjegyző és Éhen Gyula későbbi polgármester házát (1881), illetve megbízást kapjon a lovassági laktanya megtervezésére (1887). Egyes megbízók kastélyt és városi házat is építtettek, vagy építtettek át vele. Volt a megbízók között több arisztokrata, mint gróf Nádasdy Ferenc, gróf Batthyány Géza vagy herceg Coburg Fülöp. Bizonyára nem véletlen azonban, hogy – a hozzá hasonlóan – polgári születésű és a nemességet utóbb megszerző Kégl Györggyel alakított ki szorosabb emberi kapcsolatot. Számára épített kastélyt a Fejér megyei Csalán (1876–78), bérpalotát az Andrássy úton (1879), majd még egy házat Kégl lányainak a budai Döbrentei utcában (1893–94), az utóbbit történetesen saját háza (1892–93) mellé. Kégl az építészt rendszeresen megajándékozta, névnapján köszöntötte, de olyan is volt, hogy együtt vettek részt vadászaton.
Csala, Kégl-kastély (Az Építési Ipar 1878. 2/44, melléklet)
A Hauszmann Alajos által tervezett kastélyok – ellentétben a korszak hasonló épületeinek többségével – olasz neoreneszánsz stílusban fogantak; temperamentuma szerint a tervező végeredményben városi építész volt. A viszonylag szerény rátóti és herényi kastéllyal szemben a csalai Kégl-kastély nem csak nagyobb méretével tűnt ki, hanem azzal is, hogy rendelkezett markáns toronnyal, az épülettípus egyik karakterisztikus elemével. Gróf Nádasdy Ferenc nádasdladányi kastélyát eredendően Linzbauer István terve alapján építették, de korai halála után másnak kellett kialakítania a díszes belső tereket. Gróf Nádasdy Ferenc Hauszmannt bízta meg a feladattal. Így keletkezett az 1880-as évek első felében az épület két faburkolatos terme: a kazettás mennyezetű, a reneszánsz korszakát megidézi könyvtár, és a későgótikus angol Tudor stílusban fogant, nyitott fedélszékes ősök csarnoka.
Nádasdladány, Nádasdy-kastély, ősök csarnoka (Szalon Újság 1901. 6/23–24, 8)
Mindkét terem nagyon igényes kialakítású, sőt az ősök csarnoka a maga műfajának legkiemelkedőbb magyarországi alkotása. Az eset jelzi, hogy bár Hauszmann igazából a neoreneszánsz világában érezte magát otthon, ha a körülmények úgy hozták, nem esett nehezére a hasonulás, a könnyű váltás. A nádasdladányi kastély két eltérő stílusú belső tere megelőlegezte azt az eljárást, amit az építész két évtizeddel később a budai királyi vár különböző történeti korokat felidéző termeinél követett.
A magánépületek mellett, sőt azok jelentőségét felülmúlva Hauszmann különféle középületeket is tervezett. Ezek egy része nem a kényelem és a reprezentáció, hanem a szorosan vett társadalmi igények szolgálatában állt. Ilyenek a kórház- és klinikaépületek, melyeket – mint a budapesti Szent István Kórház (1878–80) vagy a Kolozsvári Egyetem bonctani és élettani intézete (1884–86) – ország több pontján épített. Az előbbi a Magyarországon meghonosodó ún. pavilonrendszer klasszikus és példaadó megfogalmazása volt, melyet Hauszmann olyannyira fontosnak tekintett, hogy a témáról szakcikket is írt. A dualista korszak nagy iskolaépítési akcióiból is kivette a részét, ahogy azt például a Markó utcai főreáliskola (1882–84) vagy az Állami Felsőipariskola és Technológiai Múzeum (1887–89) jelzi.
Budapest, Állami Felsőipariskola és Technológiai Múzeum (Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum, Fényképtár: 1637)
Mindkettő nyerstégla épület; az előző neoreneszánsz szigorával, az utóbbi árkádíveivel és terrakotta ornamentikájával tűnik ki. A praktikus állami középületek sorába illeszkedik a hatalmas Törvényszéki palota a Markó utcában, amely nem kevesebb, mint öt törvényszéket és bíróságot, illetve egy fogházat foglal magába. Bár az épületet az itáliai quattrocento monumentális léptékűre felnagyított formavilága uralja, száraz részletei és sajtolt téglaburkolata jóvoltából a funkciót jól tükröző szigorúság bélyegét viseli magán.
Budapest, Törvényszéki palota (ELTE-HTK Művészettörténeti Kutatóintézet, Hámori Péter felvétele)
Hauszmann megcélozta a legjelentősebb állami középület, az Országház megalkotását is, ám ez a vágya nem teljesült. 1882-ben pályázatot írtak ki az épület megtervezésére. Meglepően kevés, mindössze 20 pályamű futott be; tényleges esélye a Műegyetem két professzorának, Hauszmann Alajosnak és Steindl Imrének lehetett. Hauszmann az Ybl Miklós által eredetileg javasolt helyszínre tervezett neoreneszánsz épületet, Steindl az Andrássy Gyula által pártolt Duna menti területet és az ugyancsak általa preferált neogótikus stílust választotta. Nem kevés vita után az illetékes bizottság választása Steindl tervére esett, lényegében Andrássynak köszönhetően.
Egy évtized múlva Hauszmann egy még hatalmasabb épület, a budai királyi palota tervezésével vigasztalódhatott. A 18. századi palota Krisztinaváros felé történő bővítésére Ybl Miklós kapott megbízást, ám ő 1891-ben távozott az élők sorából. Helyére – és ez akár szimbolikus jelentőségű, még ha tehetségben és művészi érzékben a nagy mesterrel a pártfogolt nem is vetekedhetett – Hauszmann lépett, aki a nagy kihívásnak eleget tudott tenni. Először Ybl tervei nyomán, de megváltoztatott alaprajzzal a Krisztinavárosi szárnyat fejezte be (1893–96), majd, megkettőzve a régi palota hosszanti tömbjét, felépítette az északi szárnyat (1896–1905), összességében harmonikus és változatos épületegyüttest teremtve.
Budapest, a királyi palota kupolája és északi szárnya
(Hauszmann Alajos: A magyar királyi vár [Budapest, 1912] Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum, Fényképtár)
A palota belsejében dísztermek sorát alakította ki, a berendezést is ő irányította. Az évek során az uralkodóval rendszeres konzultációt folytatott. Azóta a királyi várpalota és az Országház, a két hatalmi ág jelképe egymásnak felelve uralja a főváros dunai panorámáját.
Hauszmann még egy monumentális középülettel, a Kúriával (1893–96) is letehette a névjegyét, ezúttal az Országház városi oldalával szemben. Ezzel az alkotásával – a berlini Reichstag kompozíciós formáit követve, erőteljes párkányzatot és káprázatos belső csarnokot kialakítva – a millenniumi Magyarország egyik legmarkánsabb építészeti megfogalmazását adta.
Budapest, Kúria (Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum, Fényképtár: F.59.158.4)
Nagyjából ebben az időben készült a tornyos New York-palota (1891–94), a pesti városképet meghatározó felkiáltójel.
Budapest, New York-palota (Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum, Fényképtár: F.52.52.1.)
Már a századforduló után készült el tervei nyomán az új műegyetemi együttes hatalmas, némileg rideg központi épülete (1906–1909). A továbbiakban gyakorlatilag már nem épített.
Működésének második felében Hauszmann neoreneszánszban gyökerező építészeti felfogása feloldódott. Megerősödött a neobarokk jelleg, sőt utóbb valamennyire még a szecesszió is beszüremkedett. Megváltozott ugyanis a divat, változatosságra törekedett az építészeti közízlés. Hauszmann egyébként megvallotta, hogy a részleges irányváltásban tanítványai, fiatalabb munkatársai is segítették. Mivel azonban nem volt igazán eredeti teremtő, gyökeres megújulásra nem volt képes, sőt elutasította azt. A gondolatot szavakban is megfogalmazta 1903-as rektori beszédében, amikor egykori barátjának, budai és berlini évfolyamtársának, Lechner Ödönnek forradalmian új építészetét bírálta:
„egyes ember – ha zseniális is –, de még a művészek összessége sem képes életük rövidsége alatt oly művészi alakot, oly új stílust teremteni, amely átmenne népünk vérébe, amely maradandó beccsel bírna, és nemzetünk művészi érzését kifejezésre juttatná.”
Két évtizeddel később, akadémiai székfoglaló előadásában még nyomatékosabban tesz hitet a régi mellett:
„A forrongó eszmék labirintusában gyakran tévútra leszünk vezetve, de ha azokat az eszméket követjük, melyek évszázadokon át a szépség és a fejlődés fáklyái voltak, azok a jövőben is be fogják világítani az útat, melyen az építésznek haladnia kell […].”
Hauszmann nem csak építészeti kultúráját hozta Berlinből, hanem feleségét is. Berlini diákévei alatt ismerte meg Marietta Seniort, akit 1874-ben vezetett az oltárhoz. Két gyermekük született, Jenő és Gizella. A leányt Hauszmann egyik hű tanítványa, Hültl Dezső vette feleségül, aki apósa nyomdokain haladva a Műegyetem tanára lett és az építészetben a konzervatív irányzatot képviselte. 1913-ban, Hauszmann nyugdíjba vonulásakor ő lépett a helyére, megörökölve a katedráját, majd sok évvel később rektori címét is.
Élete során Hauszmann Alajos számos kitüntetést kapott, mint a Litteris et Artibus érdemjelvény, a Ferenc József-rend vagy az 1900-as világkiállítás Grand-Prix érme, tagjává választotta egyebek között a Royal Institute of British Architects. 1918-ben „velencei” előnévvel – mondhatni az utolsó pillanatban – nemességet kapott, ami szinte példátlan az építészek körében. Élete vége felé pedig örömmel eltöltve a következőket vethette papírra:
„1924, május 8. A Magyar Tudományos Akadémia nagygyűlése engem tiszteletbeli tagjává választott […] Ezen választás nagy kitüntetés reám nézve, annál is inkább, mert a választás teljesen egyhangú volt, és életem munkásságának a legilletékesebb helyről való elismerését jelenti.”
A következő évben, 79 évesen távozott az élők sorából.
A késői elismeréssel az Akadémia gazdag életművet koronázott meg – talán a korszak konzervatív szellemiségétől is áthatva –, a békebeli Magyarország egyik legtermékenyebb, mondhatni hivatalos, hagyományos felfogású építészéét. Egy olyan emberét, aki szakmáját alaposan ismerte, és aki, ha az újítás távol állt is tőle, minden feladatot magas szinten tudott megoldani. Feladat pedig sok volt és sokféle. A nevét kitörölhetetlenül beírta a magyar építészet történetébe.
Sisa József
Sisa József a Művészettörténeti Kutatóintézet professor emeritusa. Kutatási területe a 19. század építészete, a neogótika, a kastélyépítészet, a magyar építészet külföldi kapcsolatai és a kertművészet. Jelen írásának alapja a Magyar Tudomány 2026. 6. számában ugyanilyen címen megjelent tanulmánya.
Legfontosabb publikációi:
- The Architecture of Historic Hungary (szerk. Dora Wiebensonnal). MIT Press, Cambridge, Mass. – London, 1998.
- Kastélyépítészet és kastélykultúra Magyarországon. A historizmus kora. Vince Kiadó, Budapest, 2007.
- A magyar művészet 19. a században. Építészet és iparművészet (szerk.). MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Osiris Kiadó, Budapest, 2013.
- Az Országház építése és művészete (szerk.) Országház Könyvkiadó, Budapest, 2020.
- Szkalnitzky Antal. Holnap Kiadó, Budapest, 2022. (Az építészet mesterei)
Publikációinak egy része digitalizált formában ezen a linken érhető el.
