Mit lát egy tudós a történelemből akkor, amikor az szó szerint beköltözik a házába? Zolnai Béla 1944–1945-ös naplója különleges közelségből mutatja meg Kolozsvár háborús hónapjait, köztük a szovjet csapatok 1944. októberi bevonulását, amikor az ágyúdörgés, a fosztogatások és a bizonytalanság a mindennapi élet legapróbb gondjaival keveredett.

A feljegyzésekből kirajzolódik, hogyan változott meg egyik napról a másikra a víz, a villany, az élelem, a könyvek vagy akár egy kitüntetés értéke, és miként próbálta Zolnai megőrizni megszokott életformáját a széthulló világban. A napló néhány különösen szemléletes, olykor groteszk jelenetén keresztül Tüskés Anna, az ELTE HTK Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa mutatja be, hogyan találkozott egy kolozsvári professzor hétköznapjaiban a „nagy történelem” és a személyes tapasztalat.

„Minden percben történik valami”

Zolnai Béla (Székesfehérvár, 1890 – Budapest, 1969) irodalomtörténész és nyelvész 1940-től tanított a kolozsvári egyetemen. Naplójában megörökítette a második világháború utolsó évének eseményeit, napról napra feljegyezte, amit látott, hallott és átélt. A kézirat három füzetének elejére figyelemre méltó utasítást írt:

„Halálom után 50 évvel publikálható.”

Úgy tűnik, számolt azzal, hogy följegyzéseit egyszer majd mások is olvassák. 1944 októberében azonban aligha a későbbi olvasók foglalkoztatták. Kolozsvárt elérte a front, a német és magyar csapatok kivonultak, a szovjet katonák megjelentek a városban. Zolnai Kossuth Lajos utca 5. szám alatti lakásából figyelte az eseményeket. Nem tudta, mi történik a következő órában, megmarad-e a lakása, elviszik-e az értékeit, sőt azt sem, hogy biztonságos-e kilépni az utcára.

„Minden percben történik valami” – jegyezte fel október 11-én.

Egyik pillanatban katonák jelennek meg, a másikban ágyúlövés hallatszik, aztán Zolnai eszik, mosogat, Kosztolányi Dezső Esti Kornéljára gondol, elrejti a töltőtollát, megszámolja a gyertyáit. A világtörténelem és a hétköznapi élet egyszerre zajlik.

Zolnai 1Zolnai Béla a kolozsvári Mátyás-szobor előtt. Felirat: „Te láttad őt, boldog, Mátyást. 1940. dec. 1.”
A felirat Kisfaludy Károly Rákosi szántó a török alatt című verse egyik sorának az átköltése.
Az eredeti idézet: „Te láttad őt boldog Rákos!” Zolnai Béla fényképalbuma. Magántulajdon.

Esti Kornél és az orosz tankok

A városban már orosz tankok mozognak, Zolnai az ablakból és a házból érkező hangok alapján próbálja kitalálni, mi történik odakint.

Az ebéd még meglepően polgárias: „sertéskaraj, vörös paprika, Maggi leves, keksz, Csekey [István alkotmányjogászéktól származó] dzsem és csemegebor. Kitűnő. Fehér kenyérrel.”

Néhány sorral később azonban már ágyúznak a feje fölött, orosz lovasok száguldoznak az utcán, és katonák járnak házról házra. Amikor lépéseket hall a lépcsőházban, nem mer lámpát gyújtani és az ablakhoz menni. Attól fél, hogy a kamrában tárolt vizesüvegeket bornak nézik. A lakás fölött katonák járkálnak, majd énekelve távoznak.

„Nem látom, de írok” – jegyzi fel.

Nem látja, mi történik körülötte, de rögzíti a hangokat, a híreket, a félelmeket és saját reakcióit.

Gyertyafénynél, mint a dédapák

A német csapatok kivonulásukkor tönkretették Kolozsvár víz- és villanyellátását. A civilizált városi élet egyik napról a másikra elemi létfenntartássá változott.

„Gyertyával megyek át egyik szobából a másikba, mint dédapáink” – írja Zolnai.

Pontosan feljegyzi: 17,5 Celsius-fok van a lakásban. Hideg feketét iszik porcukorral, amely ebben a helyzetben „fejedelmi italnak” tűnik. Közben újra és újra süvítenek a német gránátok.

Zolnai számolja őket: „Most egy harmadik süvít. Negyedik. Ötödik. Hat. Hét. Nyolc.”

Majd a legégetőbb probléma egészen prózai lesz: elfogy a víz.

„Mosdóvizem már alig van, mert tegnap beleszappanoztam a kádba, gondolván, hogy ma kicserélem. De már nem folyt.”

A házban felmerül, hogy majd a Szamosról hoznak vizet. Zolnai, aki korábban magától értetődően használta a vezetékes vizet, hirtelen felfedezi annak fizikai valóságát:

„A víz nehéz dolog. Egy liter egy kiló, pedig folyékony.”

Egy polgári értelmiségi néhány óra alatt tanulja újra az élet legelemibb feltételeit.

Zolnai 2Zolnai Béla kolozsvári lakásának ablakai, Kossuth Lajos u. 5., háttérben az unitárius templom.
Felirat: „Kv. 1941–44” Zolnai Béla fényképalbuma. MTA KIK Kézirattár Ms 4149/23 12.

Majdnem letépett Becsületrend

A háborús találkozások között akad groteszk jelenet is. Zolnai 1937-ben megkapta a Francia Becsületrendet, és 1944. október 11-én feltette a kitüntetés szalagját. Egy orosz katona azonban, aki borotválkozni érkezett a házba, le akarta tépni róla. Zolnai megpróbálta elmagyarázni: „francuzki”, Légion d’honneur. A katona azonban láthatóan nem értette, miről van szó.

„Biztosan azt hitte, valami előkelő magyar dolog.”

A jelenetben néhány másodpercre két, egymástól távoli világ találkozik: a franciás műveltségű professzor az európai tudományos és kulturális kapcsolatait jelképező magas rangú kitüntetéssel és egy hosszú hadjárat után Kolozsvárra érkező katona.

„Sivítás vegyül az orosz harmonikaszóba”

Az este egyik különös jelenete az óvóhelyen játszódik. Két orosz katona beszélget a ház lakóival. Zolnai várakozásával ellentétben „igen szelíd embereknek” látja őket.

„Csöndesen énekelnek, gitárral.”

Odakint közben folytatódik az ágyúzás. Az egyik katona úgy véli, két hónap alatt eljutnak Pestig, Berlinig viszont három év kell. Zolnai nem ért egyet: szerinte a német front ennél hamarabb össze fog omlani. Majd egyetlen képben rögzíti a különös estét:

„A németek még visszalőnek, sivítás vegyül az orosz harmonikaszóba.”

Ebben a mondatban filmszerűen összesűrűsödik 1944 októberének Kolozsvárja: a visszavonuló német hadsereg lövedékeinek sivítása és a megszálló katonák zenéje a városi térben.

Zolnai 3Zolnai Béla kolozsvári lakása a kifosztás előtt. Felirat: „Kv. 1941–44”
Zolnai Béla fényképalbuma. Magántulajdon.

„Ez sem ér már semmit”

Október 12-én reggel Zolnai a fosztogatást figyeli. A Kossuth utcában feltörnek egy órás-ékszerész üzletet, máshonnan cipőket, cigarettatárcákat és játékokat visznek. Katonák és civilek egyaránt részt vesznek benne. Egy „jól öltözött gyászruhás néni” is cipel valamit, egy kisgyerek játékokat visz egy dobozban. Az értékek hierarchiája pillanatok alatt átalakul.

Amikor egy képkeretező üzletét feltörik, „a porcelánfigurák, festmények senkinek nem kellenek”.

Zolnai ekkor az íróasztalára pillant. Egy cédulán ott áll Klimkó Dezső sebészorvos egyik telefonszáma: 14-63.

„Ez sem ér már semmit.”

A telefonközpont nem működik. Ugyanez történik számtalan más tárggyal és megszokással. A pénz, a könyv, a telefonszám, a porcelánfigura vagy a tudományos kézirat értéke bizonytalanná válik, miközben a víz, a gyertya és az élelem felértékelődik.

Zolnai 4Zolnai Béla kolozsvári lakása a kifosztás előtt. Felirat: „Kv. 1942”
Zolnai Béla fényképalbuma. Magántulajdon.

Kilenc üveg bor és fél üveg barack

Zolnai módszeresen leltárt készít arról, miből meddig tud megélni. Van élelme tíz napra, takarékosan talán húszra is. Készleteit pontosan felsorolja:

„9 üveg bor, 4 üveg ásványvíz, 1 üveg rum, fél üveg barack, sok dzsem, cukor egymaga elég vízzel a vegetálásra.”

A felsorolás egyszerre mulatságos és nyugtalanító. A kávéházakhoz, éttermekhez és rendezett professzori élethez szokott ember a túlélési készleteket számol. Három napja nincs nyitva üzlet vagy kávéház, a takarítónő sem jön, Zolnai fél elhagyni a lakását, nehogy távollétében feltörjék. Legmegrázóbb felismerése a vízhez kapcsolódik:

„Én, aki azelőtt csak csurgó vízben és meleg vízben tudtam mosakodni, most rájöttem, minő boldogság egy fél kagyló hideg víz.”

A vizet ezután sem öntik ki. Előbb mosakodnak benne, majd mosogatnak, végül a maradék a WC leöblítésére szolgál.

Zolnai 5Zolnai Béla kolozsvári lakása a kifosztás előtt. Felirat: „Kv. 1942”
Zolnai Béla fényképalbuma. MTA KIK Kézirattár Ms 4150/2 24.

A történelem az apró dolgokban

Zolnai Béla naplójának különleges értéke abban rejlik, hogy nem választja külön a „nagy” és a „kis” történelmet. Ugyanazon az oldalon olvashatunk hadmozdulatokról, politikai következtetésekről, Kosztolányiról, hideg sertéskarajról, gyertyáról, borotválkozásról és egy eldugott töltőtollról. A napló segítségével valamennyire átélhetjük, milyen lehetett ott lenni Kolozsváron 1944 októberében; hogyan szűkül össze hirtelen az ember világa egy lakásra, egy lépcsőházra és az ablakon túlról érkező hangokra; hogyan válik luxusból kinccsé egy kevés hideg víz; és hogyan próbál valaki mindeközben továbbra is írni, gondolkodni, vagyis megőrizni abból valamit, aki a háború előtt volt. Zolnai 1944. október 11-én, miközben az utcán katonák jártak és a várost ágyúzták, feltette magának a kérdést:

„Lehet ilyen lelkiállapotban regényt írni?”

A válasz magában a fennmaradt naplóban rejlik: napról napra följegyezte azt a világot, amely körülötte éppen eltűnőben volt.

Tüskés Anna

129 5500282a53492Tüskés Anna irodalomtörténész és művészettörténész, az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja Irodalomtudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

Kutatásainak egyik központi területe Zolnai Béla életműve, kéziratos hagyatéka, naplói, levelezése és tudományos kapcsolatrendszere.

Ő rendezte sajtó alá Zolnai Béla Napló. 1944. március 8. – 1945. május 8. című kritikai kiadását, és a kötet kísérőtanulmányának szerzője.

Munkáiban elsősorban 19–20. századi művészet-, irodalom- és művelődéstörténeti témákkal, valamint forrásfeltárással és tudománytörténettel foglalkozik.

A témáról bővebben: