Ki temette el Cserni Jován fejét, és hogyan kapcsolódhatott ehhez egy augsburgi krónika szerzője? Papp Júlia, az ELTE HTK Művészettörténeti Kutatóintézet tudományos tanácsadója az Ismerettár blogon megjelent cikkében egy 16. századi kézirat magyar vonatkozású ábrázolásain és szövegein keresztül jár utána a különös történetnek.
Egy 16. század közepén két változatban keletkezett augsburgi kéziratban számos – a hazai szakirodalomban korábban számon nem tartott – magyar vonatkozású szöveggel és miniatúrával találkozunk. A krónika a festőként, építészként, íróként és heroldként tevékenykedő Hans Tirol latin és német nyelven íródott munkája, amelyet ifjabb Jörg Breu augsburgi műhelyében készült illusztrációk díszítenek.
Ifjabb Jörg Breu műhelye: Hans Tirol heroldként. Az etoni kódex miniatúrája, 1541.
Reprodukció: Heidrun M. Lange: Bürgermacht & Bücherpracht. Die Augsburger Prachtcodices in Eton und im Escorial. Katalog (Band 2). Augsburg, 2011.
Hans Tirol nem volt humanista értelemben vett történetíró, a kéziratot a korabeli történeti munkákból ollózta össze, a hangsúlyt mindig a Német-Római Birodalomra helyezve. A Noé történetével kezdődő világkrónika az ókori birodalmakat, a következő rész az európai uralkodóházakat és országaikat mutatja be, a harmadik pedig fejedelemségek, grófságok, illetve birodalmi nemesek és lovagok címerét teszi közzé. Az 1541–1545 körül készült kódexet (Sentencia heroaldi; De nobilitate et ortu heroum) a nagy-britanniai Eton College könyvtára, míg az 1547-es kéziratot (Historia originis et nobilitatis Hispaniae et Germaniae) a spanyolországi Real Biblioteca del Monasterio de El Escorial őrzi.
A magyarokról először a hunokról szóló fejezetben olvashatunk, kiemelve közös szkítiai eredetüket, rokonságukat. Az etoni kódexben a hun fejedelem, Attila címere után a magyar címer látható. Szent István és Szent László címerpajzs fölé helyezett félalakként jelenik meg, míg több magyar uralkodó esetében (V. László, Mátyás király, II. Lajos, I. Ferdinánd) rövid életrajzuk mellett csak a címerükkel találkozunk.
Ifjabb Jörg Breu műhelye: Szent István és Szent László. Az etoni kódex miniatúrája, 1541.
Reprodukció: Heidrun M. Lange: Bürgermacht & Bücherpracht. Die Augsburger Prachtcodices in Eton und im Escorial. Katalog (Band 2). Augsburg, 2011.
Az Escorial könyvtárában őrzött kézirat az etoninál jóval több portrét tartalmaz. Az egyik illusztráción páncélos, sisakos fantáziaalakokként együtt látjuk Attilát, Szent Istvánt és Szent Lászlót.
Ifjabb Jörg Breu műhelye: Attila, Szent István és Szent László. Az Escorial-beli kódex miniatúrája, 1547.
Reprodukció: Historia Genealógica y Heraldica de los Emperadores, Reyes y Nobles de Europa. I–III. kötet. Madrid, Testimonio Companía Ed. 1997–2002. Facsimile.
Míg a nyugat-európai történeti hagyományban Attila kegyetlen, barbár szörnyként, a hazaiban a középkori krónikák nyomán a magyarok dicsőséges, birodalomépítő őseként jelent meg. Ezzel a szemlélettel találkozunk – minden bizonnyal a történeti forrásként használt Thuróczy-krónika nyomán – az augsburgi krónikában is, hiszen a szent királyokkal együtt, páncélos „lovagként” jelenik meg. A kép alatti latin szövegben a szerző megemlíti II. Lajos halálát és az ország azt követő szomorú sorsát: amikor a fiatal király halála után I. Ferdinánd az uralma alá vonta az országot, Szulejmán szultán, de különösen Szapolyai János vajda miatt a magyar királyság súlyos károkat szenvedett. A szabad birodalmi város, Augsburg krónikása tehát a mohácsi csata után törvényesen megkoronázott két király, Szapolyai János és I. Ferdinánd trónviszályában a Habsburg uralkodó mellé állt. II. Lajosról és az apjáról, II. Ulászlóról – mivel cseh királyok is voltak – a Csehország történelmét ismertető részben is olvashatunk. II. Lajosról megemlíti, hogy 1526-ban a kereszténység védelmezőjeként Szulejmán kegyetlen hadjárata alatt harcolt Mohácsnál, majd menekülés közben a mocsárba fulladt. Néhány oldallal később Mátyás király alakjával találkozunk.
Ifjabb Jörg Breu műhelye: Mátyás király. Az Escorial-beli kódex miniatúrája, 1547.
Reprodukció: Historia Genealógica y Heraldica de los Emperadores, Reyes y Nobles de Europa. I – III. kötet. Madrid, Testimonio Companía Ed. 1997–2002. Facsimile.
Míg a kortárs vagy nemrég elhunyt uralkodók ábrázolásánál a festő törekedett a hitelességre, a bajuszos Mátyás király fantáziakép.
A következő oldalon egy pompás illusztráció együtt ábrázolja II. Lajost, valamint a cseh és a magyar trónon őt követő sógorát, I. Ferdinándot.
II. Lajos és I. Ferdinánd. Az Escorial-beli kódex miniatúrája, 1547.
Reprodukció: Historia Genealógica y Heraldica de los Emperadores, Reyes y Nobles de Europa. I–III. kötet. Madrid, Testimonio Companía Ed. 1997–2002. Facsimile.
A propagandisztikus jelenet, amelyben II. Lajos átnyújtja a kezében lévő jogart I. Ferdinándnak, szintén arra utal, hogy a szerző a Magyar Királyság legitim uralkodójának 1526 után I. Ferdinándot ismeri el. II. Lajos hangsúlyos, gazdag ornamentális díszítéssel ellátott ábrázolása, életének a kép alatt olvasható, a korábbinál hosszabb leírása, illetve egy őt dicsőítő, egész oldalas, német és latin nyelvű szöveg jelzi személyének a német területeken megfigyelhető 16. századi tiszteletét.
A miniatúra után ismét két páncélos férfi alakja tűnik fel.
Ifjabb Jörg Breu műhelye: Szapolyai János és Cserni Jován. Az Escorial-beli kódex miniatúrája, 1547.
Reprodukció: Historia Genealógica y Heraldica de los Emperadores, Reyes y Nobles de Europa. I–III. kötet. Madrid, Testimonio Companía Ed. 1997–2002. Facsimile.
A bal oldalon álló férfi Szapolyai János fantáziaképe. Negatív megítélése a kép alatt olvasható szövegben is folytatódik:
„János vajda, amikor Magyarország királya lett, gonosszá vált a keresztény világban, mivel a magyar királyság megtartása érdekében árulóként a törököktől kért segítséget és oltalmazójává tette a török Szulejmánt, a vérszomjas zsarnokot, aki számára megnyitotta országát Felső-Pannónia pusztításához.”
A Szapolyaival szemben ábrázolt férfi a felette olvasható szöveg szerint „János, Isten kegyelméből a görögök császára, a keresztények segítője, az összes török ellensége.” Bár neve nem szerepel a szövegben, a páncélos alak Cserni Jován szerb felkelővezért jeleníti meg. Hans Tirol az ő élettörténetét is ismerteti:
„János, egy fekete férfi, aki magát a görögök császárának mondta, 1526-ban, Lajos király legyőzése után felmagasztalta magát. A konstantinápolyi királyság örökösének vallva magát, harcolt a törökök ellen. Ferdinánd, Magyarország és Csehország királya neki adományozta az itt látható szép címert, és felajánlott neki más kiváló ajándékokat is. Végül az Úr 1527. évében meghalt, majd Turca Wallint Ungarus (azaz Török Bálint P. J.) levágta a fejét és elküldte Budára János vajdának. Amikor Ferdinánd király Magyarországra érkezett, egy fekete férfi fejét találta Budán a várfalon és megparancsolta, hogy a fejet adják hozzá a holttesthez, ami meg is történt, én magam, Johannes Tyrol, ennek a könyvnek a szerzője fizettem a szállítás költségét.”
A kalandos életű Cserni Jován történeti szerepének megítélésében eltérő véleményekkel találkozunk a hívei által prófétaként tisztelt parasztfelkelőtől az első önálló szerb állam megteremtőjén keresztül a csak a maga érdekeit néző, kegyetlen zsoldosvezérig. A „fekete ember” nevet állítólag onnan kapta, hogy fején és testén egy széles fekete anyajegy futott végig. Az 1526-os alsó-magyarországi oszmán betörés idején egy rác csapattal Szabadkán részt vett a törökök elleni harcban. Először Szapolyai János híve volt, aki 1526 végén a Duna–Tisza közére küldte, hogy harcoljon a törökökkel, s néhány várat vissza is foglaltak. Jován bánáti és bácskai szerb parasztokból álló csapatai azonban elfoglalták a törökök elől elmenekült magyar lakosok házait és a nemesek birtokait, köztük Török Bálint szabadkai kastélyát. A visszaszivárgóknak nem adták át egykori ingatlanjaikat, mivel – ahogy mondták – üresen találták őket, tehát azok már az övék. A hazatérők bepanaszolták Jovánt János királynál, Török Bálint pedig 1526 végén fegyverrel indult ellene, de sikertelenül. Nem sokkal később azonban ellensége távollétében visszaszerezte szabadkai birtokát, ezért a szerb vezér Szegedre költözött át.
A Szapolyai elleni háborús készülődésben I. Ferdinánd is igyekezett megnyerni magának Jovánt. Pénzt és ajándékokat küldött neki: 5000 aranydukátot, 500 ruhakelmét, öt török harci mént és tíz aranyozott serleget. Megígérte, hogy a rácok fejedelmévé teszi, s megkapja az utolsó szerb despota, Brankovics György magyarországi várait és uradalmait. 1527 tavaszán Ferdinánd és II. Lajos özvegye, Mária királyné megbízásából Hoberdanácz János sikerrel tárgyalt a „cárral”: a szerb vezér Szapolyai helyett Ferdinánd mellé állt. Jován leveleiben megerősítette hűségét, s hangsúlyozta, hogy csak a parancsra vár, hogy mikor támadja meg Szapolyai seregét. Időközben Szapolyai is küldött követeket Szegedre, hogy ismét maga mellé állítsa a szerb felkelőt. Mivel kísérlete sikertelen volt, 1527 tavaszán hadakat gyűjtött ellene. Az első összecsapásban a több ezer főnyi szerb csapat Aradtól nem messze legyőzte János király seregét, később pedig Szőllősnél diadalmaskodott az erdélyi-szász seregen. A június 25-én az Arad melletti sződi mezőn lezajlott újabb csatában azonban Czibak Imre temesi ispán hadai legyőzték Jován csapatát. Az életben maradt szerb harcosok Szeged felé vonultak vissza, s a helyi lakosokkal vívott közelharcban Jován is súlyos sebet kapott. A szerb vezért egy Tornyos nevű faluba vitték, s miután a magyar házigazda a hírrel elment Török Bálinthoz, az 300 lovassal Tornyosra vágtatott, ahol elfogta és fejét vette – a haldokló vagy már halott – Jovánnak. A levágott fejet Jován zászlajával együtt elküldte Budára Szapolyainak, aki ágyúlövésekkel, tűzijátékkal ünnepelte ellensége halálát. Szerémi György Magyarország romlásáról című, szigorú forráskritikával kezelendő krónikája szerint a fejet – miután a vár ormán egy hétig közszemlére tették – bedobták a Dunába. I. Ferdinánd udvarmestere, Wilhelm Truchseß von Waldburg azonban Augsburg városához írt levelében szemtanúként arról számolt be, hogy amikor 1527. augusztus 20-án I. Ferdinánd ellenállás nélkül bevonult Budára (János király közben Erdélybe vonult vissza, ahonnan levélben kért katonai segítséget Szulejmántól) Jován karóra tűzött fejét megtalálták a budai várban.
Térjünk vissza az augsburgi krónika azon megjegyzéséhez, hogy Cserni Jován feje és teste elszállításának költségeit a szerző, Hans Tirol fizette. Szerémi szerint Török Bálint Jován testét Tornyoson hagyta, csak a fejét küldte el Budára. Mivel Wilhelm Truchseß von Waldburg szerint a Budát elfoglaló Ferdinánd ott találta Jován fejét, elképzelhető, hogy az uralkodó azt egykori „híve” testével együtt el akarta temettetni, s hogy ebben segített neki az augsburgi kódex szerzője. Hans Tirol, aki heroldként sokat utazott, kisebb megbízásokat végezhetett Ferdinánd számára. Nehezen lenne megmagyarázható ugyanis, hogy miért talált volna ki minden alap nélkül egy ennyire konkrét dolgot, hogy tudniillik ő fizette a test és a fej szállításának a költségeit. Jován történetének a krónikában közölt részleteit talán hallotta valakitől, hiszen minden bizonnyal izgalmas, nagy port felvert esemény volt a korban. Másodlagos forrásra utal a leírás egy adattorzulása is: a krónikaíró szerint Jovánt egy nagy toronyból lőtték meg, ez annak a félreértelmezése lehetett, hogy a sebesült vezért harcostársai Tornyos faluba vitték.
Cserni Jován történetével az etoni kódexben is találkozunk, itt azonban „portréja” helyett csak a címere szerepel, amely az Escorial miniatúrájához hasonlóan kiterjesztett szárnyú sast ábrázol. Jován a források szerint I. Ferdinándtól egy aranyozott zászlót kért, egyik oldalán Szűz Mária képével, a másikon saját címerével. Minden bizonnyal meg is kapta, hiszen Török Bálint ellensége fejével együtt annak zászlaját is elküldte Budára. Azt azonban, hogy az augsburgi krónikában kétszer is közölt címer valóban Jováné volt-e, vagy csak egy képzeleti ábrázolás, egyelőre nem tudjuk
Papp Júlia
Az ismertetés az NKFIH Tudományos Mecenatúra program támogatásával, a Mohács 500! című, 155455. számú projekt keretében készült.
Válogatott irodalom:
- Gecsényi Lajos: I. Ferdinánd udvarmesterének levelei Augsburg városához az 1527. évi magyarországi hadjárat eseményeiről. Levéltári Közlemények (78) 2007, 129–142.
- Heidrun M. Lange: Bürgermacht & Bücherpracht. Die Augsburger Prachtcodices in Eton und im Escorial. Katalog (Band 2). Augsburg, 2011.
- Historia Genealógica y Heraldica de los Emperadores, Reyes y Nobles de Europa. I–III. kötet. Madrid, Testimonio Companía Ed. 1997–2002. Facsimile.
- Papp Júlia: „Honját, népét s ősi hitünket védte királyunk”. A mohácsi csata és II. Lajos a 16–19. századi képzőművészetben. Budapest, 2025.
- Ricz Péter: Szemelvények a középkori Szabadka történetéből. Különös tekintettel a Zabotka Castellum problémakörére. Híd (60) 1996/5–7. sz. május – július. 409–423.
- Rókay Péter: Fábián Literatus, Cserni Jován íródeákja. – Ábrázolások és tények. In: Zombori István (szerk.): Az értelmiség Magyarországon a 16.–17. században. Szeged, 1988, 49–59.
- Boris Stojkovski: Tsar Jovan Nenad and Fabian Literatus. Politics, Military and Predication in Southern Hungary at the Turmoil of the Epochs. In: Christian Hoffarth – Stefan Brenner (Hrsg.): Prophetie, Prognose und Politik / Prophecy, Prognosis and Politics (Personengeschichtliche Perspektiven zwischen Antike und Neuzeit / Perspectives from the History of Persons from Antiquity to the Modern Age) (Bensheimer Forschungen zur Personengeschichte Band 5) Göttingen, 2022, 195–214.
- Szakály Ferenc: Honkeresők (Megjegyzések Cserni Jován hadáról). Történelmi Szemle (22) 1979/2. 227–261.
- Jörg Völlnagel: Prachtminiaturen für die Habsburger und die Freie Reichsstadt Augsburg. Beobachtungen und neue Erkenntnisse zum sogenannten Etoncodex aus der Breu-Werkstatt. In: Jahrbuch der Berliner Museen (49) 2007, 73–84.
