Mit jelent elsőként diplomát szerezni a családban? Milyen ára van a társadalmi mobilitásnak? Mit nyerünk – vagy veszítünk – azzal, ha kitörünk a saját közegünkből? Lehet-e valódi egyéni siker a társadalmi mobilitás, ha közben elveszíthetjük a kapcsolatot azzal a közösséggel, ahonnan érkeztünk? Vajon hogyan viszonyulnak a közösségek az egyéni felemelkedéshez?
A Glossza vendégei Durst Judit és Nyírő Zsanna, az ELTE TK Kisebbségkutató Intézet szociológusai, akik kutatásaikban a társadalmi mobilitás kérdéseit és annak árát vizsgálják.
2018-ban egy négyéves kutatás keretében kezdték vizsgálni az iskolai mobilitás sikerességét, annak mintázatait és az ezzel járó tapasztalatokat. Több mint 170 interjút készítettek, és arra törekedtek, hogy minél heterogénebb mintát hozzanak létre: különböző mobilitási pályákat, eltérő mobilitási sebességet, valamint vidéki és fővárosi életutakat is vizsgáltak. A résztvevőket hirdetéseken és személyes kapcsolati hálókon keresztül érték el, a kvalitatív kutatást pedig kérdőíves adatfelvétellel is kiegészítették. A kutatásban Boros Julianna, a Pécsi Tudományegyetem kutatója is részt vett, aki az eredmények értelmezésében sokat segített.
A kutatás egyik fontos felismerése, hogy a társadalmi mobilitásnak ára van. A felfelé irányuló mobilitás ugyanis nem minden esetben kizárólag sikerként és lehetőségként jelenik meg: konfliktusokat okozhat a családi és párkapcsolatokban, a munkahelyen, valamint az új társadalmi közegbe való beilleszkedés során is. A mobilizált egyénben erős bizonyítási kényszer, önmagával szembeni túlzott elvárás és állandó önellenőrzés alakulhat ki.
Az első generációs diplomások gyakran két közeg között találják magukat: egyfelől ott van a közösség, ahonnan érkeznek, másfelől pedig az a társadalmi közeg, amelybe a mobilitás révén bekerülnek. A két világ között komoly feszültségek és összetett érzelmek alakulhatnak ki. Ezt az állapotot jól érzékelteti a „kulturális migráns” fogalma is, amelyet Borbély Szilárd használt az Élet és Irodalomban megjelent, Az elveszett nyelv c. írásában. A társadalmi felemelkedés során ugyanis új kulturális kódokat, nyelvi és viselkedési mintákat kellett elsajátítani, miközben ez a váltás fájdalmas élményekkel is járt: hiszen a saját származási közössége szemében is „árulóvá” vált, miközben az új társadalmi közegben sem érezhette magát teljesen otthon.
A kutatás ugyanakkor azt is megmutatta, hogy különböző megküzdési stratégiák léteznek. Egyesek például tudatosan lassítják a mobilitást, hogy kisebb legyen a társadalmi ugrás. Mások földrajzilag korlátozzák a mobilitásukat, és kisebb távolságot tesznek meg a kibocsátó közegüktől. A párkapcsolatokban is megjelenhet egyfajta kiegyenlítő stratégia: sokan olyan társat választanak, aki hasonló mobilitási utat járt be.
A kutatók szerint különösen fontos, hogy a mobilitást ne kizárólag egyéni sikertörténetként értelmezzük. A nemzetközi szakirodalomban is egyre inkább megjelenik az a gondolat, hogy az egyéni mobilitási történetek mögött egyfajta „kegyetlen optimizmus” húzódhat meg: miközben néhány embernek sikerül kitörnie a hátrányos helyzetből, ez önmagában nem jelenti azt, hogy a társadalmi csoport egésze előtt egyenlő esélyek nyílnak. Más a helyzet akkor, ha a mobilitás kollektív tapasztalattá válik. Ha valaki társakkal együtt teszi meg ezt az utat, ekkor a mobilitás ára is kisebb lehet. Ezért nemcsak az egyéni sikertörténeteket érdemes vizsgálni, hanem azokat a közösségeket és támogató kapcsolatokat is, amelyek segíthetik a társadalmi felemelkedést.
A roma mobilitási pályákon mindez még összetettebbé válhat. A kutatási eredmények szerint a mobilitás ára sok esetben itt nagyobb, mivel az érintetteknek a társadalmi felemelkedés mellett előítéletekkel és diszkriminációval is meg kell küzdeniük. A származási családdal való kapcsolatban konfliktusokat okozhat például az elmagyarosodás, a megváltozott beszédmód vagy az új kulturális minták elsajátítása. Ugyanakkor az érkezési közösségbe való beilleszkedés sem feltétlenül könnyű a diszkrimináció vagy stigmatizáció miatt.
A hagyományos kutatások gyakran statikus képet mutatnak a társadalmi mobilitásról, miközben a mobilitási életutak több generáción átívelnek. Éppen ezért a jövőben az is fontos kérdés lesz, hogy hogyan élik meg a mobilitást a különböző generációk, és hogyan hat a szülők mobilitási tapasztalata gyermekeik életére.
A társadalmi mobilitás árának csökkentésében makroszinten az oktatási és gazdasági egyenlőtlenségek mérséklése jelenthetne megoldást, hiszen ha kisebbek lennének a társadalmi távolságok, a mobilitással járó érzelmi és társadalmi költségek is csökkenhetnének. Egyéni és közösségi szinten pedig olyan támogató programokra lenne szükség, amelyek komplex segítséget nyújtanak a mobilizálódó embereknek.
Szerkesztő: Szilágyi Adrienn, ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa.
A beszélgetést az Ördögkatlan Fesztiválon, a Bölcsész Udvarban vettük fel. Az esetleges, a helyszíni felvételkészítésből és közvetítésből adódó technikai hibákért ezúton is elnézést kérünk.
Köszönjük a közreműködést a Köszi Egyesület, Pécsnek.
Ajánlott irodalom
- Durst Judit – Nyírő Zsanna – Bereményi Ábel (szerk.) (2022): A társadalmi mobilitás ára. Első generációs diplomások és az osztályváltás következményei. Budapest: Gondolat Kiadó – Társadalomtudományi Kutatóközpont
- Huszár Ákos (2025): Az osztály hosszú árnyéka. A mai magyar társadalom osztályszerkezete. Budapest: Napvilág Kiadó.
- Boros Julianna (2015): Kérdőíves vizsgálat az Amrita Orientációs Baráti Kör Egyesület tagjaival – tapasztalatok és eredmények. In: Varga Aranka (szerk.): Amrita az ezredforduló előtt. Pécs, 89–146.
A Glossza 101. adása meghallgatható a Spotify-on, illetve megtekinthető a YouTube-on.
