Mi történik, ha már nem a Nyugat diktálja a trendeket? Ha a világ TikTokon, Spotifyon vagy YouTube-on egyre inkább koreai vagy japán tartalmakat fogyaszt, keleti zenei sztárokat követ? Vajon mi hajtja ezeket a folyamatokat: az algoritmusok, a streamingplatformok, a történelmi minták vagy tudatos piaci stratégia? Hogyan hat vissza mindez a helyi kultúrákra, közösségekre?
A Glossza vendégei Salát Gergely sinológus és Horváth Dávid japanológus, akik segítenek megérteni, mi van a ritmus, a klip és a kulturális hype mögött.
A globális popkultúra mára egyre inkább többközpontúvá vált. Az ázsiai országok – különösen Dél-Korea, Japán és részben Kína – eredetileg zárt kulturális rendszert működtettek, amelyek helyi közönségükre építettek. Azonban ahogy a világ "összement", ezek a tartalmak más országokban is megjelentek, először egzotikumként, majd tömegek által fogyasztott termékként. A siker láttán a piaci szereplők és az állam is felfigyelt erre a lehetőségre, és tudatosan kezdte használni ezeket a kulturális termékeket – akár soft power eszközeként is. Persze nem minden ország szorul rá arra, hogy exportálja kulturális termékeit – Japán például nem épített tudatos globális stratégiát. Korea viszont már korán felismerte a nemzetközi piac fontosságát, és tudatosan dolgozott azon, hogy külföldi fogadóközönséget alakítson ki.
Kínában erős politikai szándék van arra, hogy popkulturális termékeket exportáljanak. A korábbi években inkább követő magatartás jellemezte ezt a törekvést – például nyugati mintákra épülő fiúbandákat hoztak létre, vagy olyan sorozatokat készítettek, amelyek a nyugati hősfilm-mintát másolták (mint a Harci farkas, amely a kínai Rambóként értelmezhető). Ugyanakkor ezek a termékek gyakran nem mutattak különösebb eredetiséget. A kínai popkultúra exportját ráadásul az is befolyásolja, hogy a pártállami rendszer dönt arról, mely termékek képviselhetik az országot – ennek eredményeként gyakran hazafias, ideológiailag kontrollált alkotások kerülnek előtérbe. Ez a szűrő korlátozza a nemzetközi sikerek lehetőségét is. Ennek ellenére találunk sikeres példákat is, amelyek nem állami irányításból származnak: ilyen például a Black Myth: Wukong című videojáték vagy a TikTok, amely globális áttörést ért el. De említhetjük Kína eddigi legsikeresebb animációs filmjét is, a Ne Zha 2-t, amely egy kínai mitológiai karaktert, démonok ellen harcoló fiút állít a középpontba.
Ezek az országok sokszor nem is elsősorban a nyugati piacokat célozzák, hanem a regionális – főként ázsiai – közönséget. Emellett tudatosan törekednek arra, hogy nemzetközi, több országból összeállított előadócsapatokat hozzanak létre. Az ázsiai popkultúra ikonikus alakjait sokszor matematikai pontossággal rakják össze – ebben az értelemben ezek elsősorban kulturális termékek, nem pedig művészi önkifejezés eszközei. Az elsődleges cél az üzleti siker, nem feltétlenül az alkotói szabadság. Ez a kulturális felfutás nem történhetett volna meg a közösségi média nélkül. A TikTok, a YouTube és hasonló platformok tették lehetővé, hogy ezekkel a tartalmakkal a fiatal nemzedékek világszerte találkozzanak – gyorsan, közvetlenül, az algoritmusok logikája mentén.
Az adás szerkesztői: Szilágyi Adrienn, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet munkatársa és Szilágyi Zsolt, az ELTE HTK Néprajztudományi Kutatóintézet munkatársa.
Az epizódot az Ördögkatlan Fesztiválon, a pécsi KÖSZI szervezésében megvalósuló Bölcsész Udvarban vettük fel.
A Glossza 81. adása meghallgatható a Spotify-on és a YouTube-on.
További információ a Glossza Instagram- és Facebook-oldalán.
