Valójában mennyit tudunk biztosan a hunokról, és mennyi igaz abból, amit róluk gondolunk? Hogyan vált Attila történelmi alakból mitikus hőssé Európában, és miért lett különösen fontos figura a magyar történeti hagyományban? Ha a hunok valóban az ázsiai sztyeppéről érkeztek, milyen régészeti vagy genetikai nyomok mutatják ezt ma a Kárpát-medence területén?
A Glossza 96. adásának vendégei Szenthe Gergely, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze és a nemrég megnyílt Attila-kiállítás egyik kurátora, valamint Masek Zsófia, az ELTE HTK Régészeti Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, a hun kori régészeti anyag kutatója.
Az ázsiai sztyeppékről érkeztek Európába a hunok, és ezt genetikai vizsgálatok is alátámasztják; ugyanakkor a keleti (ázsiai) és a nyugati (európai) hunok tárgyi és szellemi kultúrájában nem mutatható ki egyértelmű kapcsolat. A Kárpát-medencében megtelepedett, több hullámban ideérkező európai hunok egy több népcsoportból álló, politikailag centralizált birodalmi struktúrát alakítottak ki. A birodalom adminisztratív és politikai központja a Duna-medencében alakult ki: innen indultak például a hadjáratok, ide érkeztek a követek, és itt zajlottak a reprezentatív temetkezések is, épp ezért a térség régészeti anyaga különösen gazdag és jól keltezhető.
A leletek elsősorban az elit világát tükrözik, de ez a réteg nem volt feltétlenül etnikailag homogén: Attila korára inkább birodalmi jellegű vezetőréteg alakult ki, amelyet a közös hatalom, szerepek, házassági és szövetségi kapcsolatok tartottak össze. A leletek között különösen izgalmasak a torzított koponyák. A koponyatorzítás — a csecsemők fejének tudatos formálása — a hun korszakban széles körben elterjedt gyakorlat volt, amely gyakran a társadalmi státusz, csoportidentitás vagy származási jelzés szerepét töltötte be. Ez különösen az elit sírjaiban gyakori, ami arra utal, hogy részben a látható megkülönböztetés és a hatalmi reprezentáció eszköze volt; ugyanakkor helyi és időbeli variációk is megfigyelhetők, ami kulturális átvételekre és adaptációkra utal. Fontos hangsúlyozni, hogy bár a jelenséget gyakran a hunokhoz kötjük, nem kizárólagosan hun sajátosság.
A Hun Birodalom kapcsán nem kerülhető meg Attila személye: a 5. század első felében megerősítette a központi hatalmat, összehangolta a különböző népcsoportokból álló elitet és hadsereget, hadjárataival pedig komoly fenyegetést jelentett a korabeli hatalmakra. A kortárs forrásokban gyakran démonizálták vagy idealizálták, alakja pedig később is mítoszok és nemzeti emlékezetek központi eleme lett. A témát most a Magyar Nemzeti Múzeum Attila-kiállítása teszi szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé. A kiállítás a mítosz és a valóság kapcsolatát mutatja be a régészet, a történetírás, a művészetek, az antropológia, az archeogenetika és a kortárs reflexiók tükrében.
A hun–magyar kapcsolat kérdését vizsgálva fontos megjegyezni, hogy a hun–magyar rokonság eszméje elsősorban későbbi, retrospektív konstrukciónak tekinthető. A magyar etnogenezis például egyáltalán nem említi a hunokat, így Attila alakját sokkal inkább a későbbi emlékezet építette be a magyar történeti hagyományba.
Az adás szerkesztői: Szilágyi Adrienn, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa és Mende Balázs, az ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, igazgatóhelyettese.
A Glossza 96. adása meghallgatható a Spotify-on, illetve megtekinthető a YouTube-on.
