Mit jelent az akciókutatás vagy a részvételi akciókutatás? Hogyan válik az etnográfiai kutatás egy társadalmi folyamat részévé, és vajon ez miként hat vissza a vizsgált közösség életére?
Az ELTE Néprajz Blog és a Glossza együttműködésében indított Terepszemle című alsorozat első vendégei Balogh Pál Géza, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz–Kulturális Antropológia Tanszékének adjunktusa, valamint Eitler Ágnes, az ELTE BTK Tárgyi Néprajzi Tanszékének adjunktusa és az ELTE HTK Néprajztudományi Kutatóintézet tudományos segédmunkatársa.
A két kutató munkásságában közös elem a lokalitás szerepének vizsgálata, valamint a kutatási módszerek tudatos megválasztása és közös alakítása az érintett közösségekkel. Kutatásaik arra keresik a választ, miként válhat a néprajzi és antropológiai kutatás nemcsak megfigyelővé, hanem a társadalmi folyamatok aktív részesévé is.
A részvételi akciókutatás és az alkalmazott néprajzi kutatás fogalma gyakran összemosódik, pedig fontos különbségek vannak közöttük. Az alkalmazott kutatás többnyire már meglévő kutatási eredményeket és adatokat használ fel gyakorlati célokra, míg a részvételi kutatás esetében a kutatók és az érintettek már a „nulladik ponttól” együtt dolgoznak. Nem csupán az adatgyűjtés történik közösen, hanem már a kutatási kérdések megfogalmazása is közös folyamat része.
Az akciókutatás célja, hogy a kutatás helyszínén valamilyen társadalmi folyamatot indítson el, változást idézzen elő, vagy konkrét cselekvést ösztönözzön. Mindez az érintettekkel együttműködésben történik, így a tudástermelés elsődleges célja maga a változás elősegítése. A részvételi kutatás azonban nem minden esetben akciókutatás: minden akciókutatás részvételi jellegű, de nem minden részvételi kutatás törekszik közvetlen társadalmi beavatkozásra vagy változás előidézésére. A kutató és a kutatott közötti együttműködés tehát önmagában még nem feltétlenül jelent akciókutatást.
A kóspallagi Öregház-projekt kiválóan példázza ezt a folyamatot. A program meghívásos alapon indult: Balogh Pál Géza a meghívásra válaszolva nem egyszeri szakvéleményt kívánt adni, hanem hosszabb távú folyamatban gondolkodott. A néprajzosok, kollégák és barátok fokozatosan kapcsolódtak be ebbe az újfajta „paraszti közösségbe”, amely mögött ma már helyi egyesület is áll. A résztvevők között akadnak olyanok, akik korábban is a faluban éltek, és olyanok is, akik később költöztek oda.
A munka klasszikus falukutatási módszertannal vette kezdetét: a terepmunka és a háttéranyagok gyűjtése képezte az alapot. A folyamat során azonban világossá vált, hogy a projekt túlmutat a hagyományos kutatáson, hiszen a helyiek nemcsak a kutatásba, hanem az eredmények megjelenítésébe is bevonódtak, a közösség folyamatosan és dinamikusan alakult, hosszú távú egyeztetések és párbeszédek révén. Ez az akciókutatás egyik alapvető jellemzője: az érintettek közötti dialógus és közös formálódás.
A közösség az egyes akciókon keresztül is változott és fejlődött. Ilyen volt például a vályogtégla-vetés gyakorlata, amely csak közös részvétel során sajátítható el igazán. Már az interjúhelyzet is visszahatott a közösségre: az etnográfiai tudás beépült a társadalmi folyamatokba, és alakítani kezdte azokat. Ez különösen fontos kérdése a részvételi kutatásoknak: milyen hatással van a megszülető tudás és maga a kutatási folyamat az érintett közösségre.
Eitler Ágnes kutatásaiban inkább a hagyományőrző egyesületek kerülnek fókuszba. Ezek a közösségek a helyi kultúra színpadra állítását és reprezentációját egyre inkább önreflexív módon szemlélik: tudatosan vizsgálják, hogyan jelenik meg a „színpadi kultúra”, és mit jelent mindez a helyi közösség számára. Ebben a közegben a kutatás sem maradhat kívülálló pozícióban.
- A beszélgetés szerkesztője Szilágyi Zsolt, vendégszerkesztője pedig Hollós Judit Katalin.
- A Terepszemle 1. adása meghallgatható a Spotify-on, illetve megtekinthető a YouTube-on.
- További információ a Glossza Instagram és Facebook-oldalán, valamint az ELTE Néprajz Blog Instagram oldalán.
- Böngészd át az epizód időkódolt fejezeteit az ELTE Néprajz Blogon!
- Az adás a Glossza és az ELTE Néprajzi Intézet hallgatóinak együttműködésében, az ELTE BTK HÖK támogatásával valósult meg.
Említett irodalom:
- Eitler Ágnes: Színre vitt népi kultúra. A lokalitás szervezésének kortárs modellje. Budapest: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet, /Életmód és tradíció 20./2025.
Ajánlott tartalmak:
