A 19. század végén, a 20. század elején a filmművészet megjelenése a Balkánon egy új korszak kezdetét jelentette a térség kulturális életében. A mozgókép hamar magával ragadta a közönséget, és rövid időn belül a szórakozás egyik népszerűbb formájává vált. A korai vetítések különleges eseménynek számítottak, ahol a technikai újdonság és a történetmesélés új formája találkozott. Ebbe a világba kalauzol el minket Schrek Katalin (egyetemi adjunktus, Debreceni Egyetem Történelmi Intézet) cikke, amely bemutatja, miként indult útjára a filmművészet Szerbiában.
A publikációhoz szükséges kutatást az NKFIH-149281 azonosítószámú Mecenatúra-pályázat tette lehetővé. A pályázat címe: Nyugat-Balkán: egy ismeretlen ismerős a szomszédból.
A filmkészítés hajnalán, amikor a Lumière-fivérek találmánya forradalmasította a képek vetítését és megteremtette a mozgófilmek létrehozásának technikai alapjait az 1890-es években, a cinema mint intézmény és műfaj egy merőben más, addig ismeretlen kulturális közeget teremtett, amely lendületesen hódított teret Nyugat-Európában. Úgy gondolhatnánk, hogy a mozi jelentette technológiai vívmány némi megkésettséggel érkezett meg a Balkán-félszigetre, a kortárs filmtörténeti folyamatok alapján azonban éppen az ellenkezője látszik körvonalazódni. A Párizsban 1895 decemberében bemutatott Lumière-féle mozgóképes vetítés pár hónappal később Belgrádban, majd nem sokkal utána már Zágrábban és Szófiában is debütált, így az új szórakoztatási forma a Balkánon is utat tört magának.
Henri Brispot: Le cinématographe Lumière. Wikimedia Commons
A szerb főváros azonban kiemelkedik a fenti felsorolásból: amellett, hogy itt vetítettek először mozgóképet a félszigeten (az első vetítésre 1896. június 6-án került sor), Belgrád lett a helyszíne az első, Balkánon készült filmfelvételeknek is. Abban, hogy miért lehetett Szerbia a cinema balkanica kialakulásának origópontja, nagy jelentősége volt a Lumière-fivérek gondolkodásmódjának. Fontos volt ugyanis számukra, hogy a film Európa minden szegletébe eljusson, ezért munkatársuk és megbízottjuk, André Carré, ennek a célkitűzésnek eleget téve utazott el Szerbiába 1896 nyarán, hogy az ottani közönséggel megismertesse a mozi élményét. Carré belgrádi tevékenységét nemcsak a város lakossága fogadta lelkesedéssel, hanem az Obrenović uralkodói pár is: I. Sándor király külön levélben fejezte ki köszönetét és háláját Carré-nek a számukra tartott privát filmvetítésért.[1] Belgrádban pedig akkora érdeklődésre tartottak számot a vetítések, hogy Carré és munkatársai úgy döntöttek, meghosszabbítják ott-tartózkodásukat.
Az első vetítések helyszínei mai szemmel nézve rendhagyóak voltak, hiszen ekkor még Szerbiában – ahogyan a félsziget más városaiban sem – nem voltak állandó mozik vagy filmszínházak. Ezért olyan helyszínt kellett keresni, amely népszerű, mindenki által könnyen megközelíthető és ismert volt. Az éttermi szolgáltatásai mellett így változott esténként mozivá az azóta legendásnak tekintett Aranykereszt (Zlatni krst) kávézó a Terazije sétálóutcában, amelynek ma a Lumière Hotel állít emléket Belgrádban.
Az első vetítések ugyan még csak a szerb fővároshoz kötődtek, de érzékelve a nagyfokú érdeklődést, hamar megjelentek az ún. vándormozik, amelyek már jóval szélesebb körben juttatták el a lenyűgöző élményt a lakossághoz. Az utazó előadások mintájára megszervezett vándorvetítések során az arra vállalkozó – és persze a technikát is használni tudó – előadók, olykor üzletemberek terjesztették a szórakozás eme új formáját Szerbiában. Felszerelésüket gyakran lovaskocsin szállított kinematográf és vászon alkotta. Ez a kezdetleges forma bár sok szempontból kényelmetlen és körülményes volt, nagy előnye, hogy a vidéki lakosság is megismerkedett a mozgóképek világával, s ezáltal egyre nőtt a mozi iránti igény.
Hirdetés az első szerb film egyik vetítésére. Wikimedia Commons
Szerbiában a vándormozik első megszervezője a híres előadóművész Stojan Nanić volt, majd később mások is követték a példáját. Hasonló megoldásokkal találkozhatunk a Balkán többi területén is – például Bosznia-Hercegovinában, Albániában, Bulgáriában és még Anatóliában is. Szinte kivétel nélkül mindenhol az utazó, nem pedig az állandó cinema volt a jellemző az 1900-as évek első évtizedében. A szerb példa esetében azonban külön érdekesség, hogy a vándormozit egy szerb előadóművész kezdte el felkarolni és népszerűsíteni a saját hazájában, nem pedig erre szakosodott nemzetközi szakemberek vagy vállalkozók. Sokan voltak ugyanis, akik országokon átívelő vállalkozásokat működtettek ebben a formában: országról országra, tartományról tartományra járták a Balkánt, valamint Közép- és Kelet-Európát. Lényegében ilyen próbálkozásnak tekinthető a fent említett André Carré, valamint František Prohaska vagy Sigmund Weinberg vállalkozása.
A mozi világa iránt pedig volt fogadókészség, s idővel olyannyira megragadta a balkáni közönség érdeklődését, hogy még a felekezeti okokból konzervatívabb területeken – mint Albánia és Bosznia – is megjelentek a vándormozik. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezeken a területeken a vetítők törekedtek arra, hogy a muzulmán lakosság értékrendjéhez igazítsák az előadásokat és azok körülményeit.
A vándormozikat időközben felváltották az állandó mozik és filmszínházak, amelyek közül az első a Balkánon érdekes módon nem Belgrádban, hanem Szarajevóban nyílt meg 1907-ben. A szerb főváros első filmszínháza a Párizs Hotelben kezdte meg működését egy évvel később, ezt követően azonban virágzó üzletággá fejlődött. Karl Kaser kutatásai alapján tudjuk, hogy 1914 előtt Szerbiában összesen harminc mozi működött, ezeknek mintegy hatvan százaléka Belgrádban. A Száva menti város pedig tizennyolc mozijával lakosságszámra vetítve megelőzte Londont és Párizst is. A mozik technikai hátterét, felszereltségét és a programokban vetített filmeket jellemzően a Pathé biztosította, a francia cég ugyanis vezető szerepben volt a Balkánon és a közép-európai térségben egyaránt. Talán nem véletlen, hogy később komolyan felmerült a gondolata egy olyan osztrák–magyar kooprodukciós filmtársaságnak, amely képes lenne részesedni a balkáni filmpiacból. 1917-ben Korda Sándor részvételével és közreműködésével jött létre az Apollo Balkáni Filmtársaság, hogy a Monarchia filmgyártását monopolhelyzetbe hozza a térségben. A szervezet azonban már nem tudott érdemi tevékenységet kifejteni a világháborús időszakban.
Megjelentek azonban olyan helyi, regionális kezdeményezések, amelyek megalapozták a balkáni filmgyártás alapjait. Szerbiában Svetozar Borotić – az első állandó filmszínház alapítója – kezdett önálló filmgyártásba, amelynek eredményeként elkészült az első szerb film. Az 1911-es A hallhatatlan vezető Karađorđe élete és tettei (Život i dela besmrtnog vožda Karađorđa) című alkotás az 1804–1814 közötti szerb felkelés vezetőjének portréját mutatta be, és külföldi szakembergárda bevonásával készült.
A hallhatatlan vezető Karađorđe élete és tettei című film egyik jelenete. Wikimedia Commons
Bár korábban is készültek már rövid filmfelvételek Szerbiáról – például André Carré Belgrádot bemutató snittjei 1897-ből, Strausz Adolf 1903-as, a közhangulatot és eseményeket bemutató több mint húsz filmjelenete az Uránia Tudományos Színház számára készített Szerbia című előadásához, vagy Arnold M. Wilson felvételei I. Karađorđević Péter koronázási ünnepségéről – ezek még lényegében rövid, híradásszerű képsorok voltak. Az első teljes értékű film, amely már konkrét történetet mesélt el a nézőknek, Borotić Karađorđeja volt. 1911 után Romániában és Bulgáriában is megjelentek a hazai gyártású filmek, Görögországban pedig a Pathé cég alkalmazásában álló híres magyar operatőr, Hepp József honosította meg a filmkészítést a görög királyi családról forgatott felvételeivel, majd politikai tematikájú munkáival.
A hallhatatlan vezető Karađorđe élete és tettei című film forgatásáról. Wikimedia Commons
Látható tehát, hogy a filmgyártás és a mozi dinamikusan terjedt a Balkánon a 19–20. század fordulóján, Szerbia pedig kulturális értelemben fontos kiindulópontot jelentett a cinema balkanica kialakulásában. Az 1914 előtti folyamatokat egy időre megtörte ugyan az első világháború és az azt követő politikai átrendeződés, a két világháború között azonban újból lendületet vett a szerb – és általánosságban véve a balkáni – filmgyártás is, amely már az új korszellemhez igazodva, de az 1900-as évek technikai és kulturális tapasztalataira alapozva formálta tovább a mozi és a filmkészítés regionális történetét.
Schrek Katalin
[1] A szerb uralkodó levele egy párizsi antikvárium katalógusában bukkant fel. Lásd: The Catalogue of the Le Zograscope. Le Zograskope – Livres et antiquités sciences et médecine anciennes. Online: https://lezograscope.cdn.bibliopolis.com/images/upload/catalogue-ny-2024bis2.pdf (Elérés: 2025. október 20.).
Felhasznált irodalom:
- Ana Grgi: Early Cinema, Modernity and Visual Culture. Amsterdam, Amsterdam University Press, 2022.
- Balogh István: A szerb(iai) film és kinematográfia rövid története. Létünk, 37. évf. (2007: 2). 88–108.
- Barkóczi Janka: Hepp, Joseph (1887–1968). Nemzeti Filmintézet – Magyarok a világ filmgyártásában. Online: https://nfi.hu/filmarchivum/kutatasoktatas/hungarika-kutatas-1/magyarok-a-vilag-filmgyartasaban/hepp-joseph-1887-1968.html (Elérés: 2025. október 20.)
- Budapesti Napló, 1903. augusztus 19.
- Hotel Lumiére - https://lumierehotelbelgrade.com/o-nama/ (Elérés: 2025. október 20.)
- Kaser, Karl: Under the Banner of Pathé: Cinema in the Balkans in its Formative Years (1896–1912). Contemporary Southeastern Europe, Vol. 4. (2017:2). 25–47.
- Magyar Szinpad, 1917. november 13.
- Pesti Napló, 1903. szeptember 6.
- Slijepčević, Bosa: Kinematografija u Srbiji, Crnoj Gori, Bosni i Hercegovini 1896–1918. Belgrade, Univerzitet umetnosti u Beogradu; Institut za film u Beogradu, 1982.
- The Catalogue of the Le Zograscope. Le Zograskope – Livres et antiquités sciences et médecine anciennes. Online: https://lezograscope.cdn.bibliopolis.com/images/upload/catalogue-ny-2024bis2.pdf (Elérés: 2025. október 20.)
