A magyar albanológia tudománytörténetének egyik legfőbb sajátossága, hogy születésétől fogva a Magyarországon kiadott albán szótárak keletkezéstörténete jelölte ki eddigi fejlődési ívét. Csaplár-Degovics Krisztián jelen írása a Schütz István által összeállított szótár történetét mutatja be, amely a harmadik volt a hazai szerzők által összeállított albán szótárak sorában.
A publikációhoz szükséges kutatást az NKFIH-149281. azonosítószámú Mecenatúra pályázata tette lehetővé. A pályázat címe: „Nyugat-Balkán: egy ismeretlen ismerős a szomszédból”.
Bár a Szovjetunió égisze alatt létrejött szocialista világrend önmagában is új kereteket adott az Albánia és Magyarország közötti kapcsolatok újjászervezéséhez, az 1953-as albán–magyar szótár keletkezéstörténetének talán legfontosabb közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Enver Hoxha megszakította Jugoszláviával addig ápolt szoros kapcsolatait. A kommunista Albánia a szakítást követően együttműködési szerződések tucatjait írta alá a kelet-európai országokkal. A tudományos és kulturális együttműködések egyik célja az volt, hogy a baráti országok több száz albán diákot fogadjanak be felsőoktatási intézményeikbe, és e diákok beilleszkedését modern, naprakész szótárakkal könnyítsék meg. Az albán diákok első csoportja már 1948-ban megérkezett Budapestre, hogy bölcsésznek, tanárnak, gyógyszerésznek, orvosnak, régésznek vagy újságírónak képezzék ki őket az újjászervezés alatt álló magyar egyetemeken.
A szocialista tábor első új albán szótára Magyarországon jelent meg Schütz István munkájának köszönhetően, de hivatalosan Tamás Lajos főszerkesztő neve alatt. A szótár elkészítését az 1951. november 8-án aláírt, a kulturális együttműködésről szóló megállapodás írta elő, amelyet a magyar parlament 1952. február 20-án ratifikált.
Tamás Lajos. Kép: ELTE Rektori portrék
Az 1953-ban megjelent albán–magyar szótárról büszkén hirdette a kor kommunista propagandája, hogy az első a maga nemében, és hogy születését a népi demokráciák létrejötte tette lehetővé. Ez persze nem volt igaz, hiszen László Zoltán 1913-as szótárából (az első Magyarországon kiadott albán szótárból) a megyei és városi könyvtárak még az 1930-as években is rendeltek példányokat (és ezek ma is megvannak). Tamás Lajos emellett albán nyelvészetet és albanológiát tanult Carlo Tagliavinitól az 1930-as évek elején, amikor az olasz albanológus Budapesten tanított. Kizártnak tekinthető, hogy Tagliavini ne ismertette volna meg Tamást az 1931 előtt megjelent albán szótárakkal.
Az a tény, hogy a készülő új szótár nyelvi ellenőrzésének nehéz feladatát az albán nemzeti újjászületés ismert nyelvész-pedagógusa, a Nápolyban tanult Alexandër Xhuvani (1880–1961), és az osztrák–magyar albanológia második nemzedékéhez tartozó, a nyelvész Norbert Jokl által Bécsben képzett Eqrem Çabej (1908–1980) vállalta magára, szintén kizárja annak a lehetőségét, hogy a szótárkészítésért főszerkesztőként felelős Tamás ne ismerte volna a tudományos előzményeket. Az új albán–magyar szótár „elsőségének” hangsúlyozása így feltehetően elsősorban ideológiai okokra vezethető vissza.
Tamás Lajos 1927 óta publikált tudományos munkákat. Érdeklődése alapvetően a magyar–román nyelvtörténet és művelődéstörténeti kapcsolatok vizsgálata, a balkáni filológia és az általános nyelvészet felé terelte. A magyar albanológia történetébe alapvetően azért került be, mert Tagliavini tanítványaként a román nyelvkutatás kapcsán foglalkozott némileg az albán nyelvvel is, és mert főszerkesztősége alatt jelent meg az 1953-as albán szótár.
Kép: Bookline
Az erdélyi szász és magyar felmenőktől származó Schütz István (1923–2010), Tamás Lajoshoz hasonlóan, az egykori Monarchiában kialakult multikulturális aradi közegből származott. A későbbi műfordító, újságíró és albanológus kivételes nyelvérzékkel született. 1942. szeptember 9-ig, amikor is elhagyta Aradot, hogy Budapesten tanulhasson, kiválóan megtanult a magyar, német és román nyelv mellett latinul, ógörögül és részben franciául. Felsőfokú tanulmányait 1942 novemberében kezdte meg Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen. A magyar és latin szak azonban nem kötötte le szellemi energiáit, az egyetemen megtanult olaszul és finnül is.
A második világháború idején 1944 októberétől 1945 márciusáig teljesített szolgálatot. A németországi Ambergnél amerikai hadifogságba esett. Mivel hivatalosan még román állampolgár volt, és jól tudott a német nyelv mellett franciául is kommunikálni, áthelyezték egy francia fogolytáborba, ahol hamarosan tolmácsként és szakácsként alkalmazták. 1946. május 13-i leszerelését követően hazatért Budapestre, és befejezte egyetemi tanulmányait.
Az albán nyelvvel 1948-ban került kapcsolatba, amikor friss diplomásként, olasz és francia nyelvtudása okán, őt kérték meg, hogy a Magyarországra érkező első albán ösztöndíjas diákcsoportnak (150 fő) nyelvórákat tartson. Ezt követően 1949 és 1950 között ellátta a frissen megnyíló budapesti albán nagykövetség sajtótitkári teendőit is.
A Magyar Tudományos Akadémia az akkor huszonöt éves Schütz Istvánt bízta meg az új albán–magyar szótár összeállításával. Formailag minden munkafolyamat kapcsán egyeztetnie kellett Tamás Lajossal, aki azonban úgy tűnik, az anyaggyűjtés első, budapesti szakaszában nem vett részt a munkában. Schütz István nem volt felkészítve egy ilyen típusú tudományos munkára, viszont volt saját munkamódszere az új nyelvek elsajátításához. Visszaemlékezése szerint Schütz az élő, beszélt nyelv szavainak összegyűjtésével látott hozzá feladatának.
Schütz István a nála tanuló albán diákoktól gyűjtötte az első szavakat és kifejezéseket. Különösen Zef Rakacolli és Kudret Velça segítette a munkáját, akik hét hónapon keresztül szisztematikusan átnézték a gyarapodó szókincset, és rendszeresen kiegészítették azt további kifejezésekkel. Schütz azonban arra is gondolt, hogy a szótár segítségével a jövőben lehetővé kell tenni szépirodalmi és politikai szövegek fordítását is, ezért figyelme az albán nyelvű kiadványok felé fordult. 1952 nyarára már tekintélyes szókincs gyűlt össze, azonban ellenőrzésükhöz, javításukhoz és kiegészítésükhöz már anyanyelvi lektorokra, nyelvészekre volt szükség. Tamás Lajos ekkor kapcsolódott be a munkafolyamatba: 1952 nyarának végén Schütz Istvánnal együtt Tiranába utaztak.
Schütz István a 2000-ben megtartott tiranai Nemzetközi Nyelvészeti Kongresszuson (© Schütz Gergely)
A többhetes albániai út célja a szótár mintegy 18 000 címszó revíziója volt, illetve a tudományos tapasztalatcsere az Albán Tudományos Intézet munkatársaival. Tamás Lajos jelentése alapján a Hoxha-korszak egyik nagynevű történésze, a Lomonoszovon tanult Stefanaq Pollo (1924–1997) fogadta a magyar nyelvészeket.
A szótár ellenőrzése a nyelvészeti osztályon zajlott, amelyet Alexandër Xhuvani vezetett. A készülő albán–magyar szótár revíziója összefonódott az albán értelmező szótár munkálatainak kezdetével. Utóbbi alapján az intézet vezető munkatársainak, Xhuvani mellett Eqrem Çabejnek és Anton Krajninak (vagy Kraini) az irányítása mellett a fiatal nyelvészek egy csoportja – Lirak Dodbiba, Dhimitër Shuteriqi, Llazar Siliqi és Mark Gurakuqi – átdolgozta Schütz kéziratát. A helyesírás alapjául Kostaq Cipo nyelvtankönyvét és az intézet által kiadott ortográfiai kiadványt választották alapul.
Az új albán–magyar szótár végül 1953-ban látott napvilágot a Magyar Tudományos Akadémia gondozásában. A szótár szerkesztőjéül Schütz Istvánt és Alexandër Xhuvanit tüntették fel. A főszerkesztői babérokat Tamás Lajos aratta le.
A szótár ezt követően több méltatást kapott. Ezek közül kiemelkedik két recenzió, amelyek Albániában jelentek meg 1955 és 1956 folyamán. A recenziók szerzői, Pashko Geci és Anton Krajni az albanológia tudománya, a jövendő albán szótárak perspektívája és az albán nyelv sztandardizálása felől nézve is kiemelkedően fontosnak ítélték meg a budapesti albán–magyar szótár jelentőségét.
A szótár megjelenése után Tamás Lajos az ELTE rektoraként még tartott egy előadást az albán irodalom történetéről a Magyar Írószövetség felkérésére (1954. november 30.). Ezt követően azonban, ahogy az 1956-os forradalom miatt lazulni kezdtek az albán–magyar kapcsolatok, az ő figyelme is másfelé fordult. A tiranai kormány hazahívta a Magyarországon tanuló diákjait, cserébe a magyar kormány felfüggesztette a hazai albanológiai kutatások támogatását. Így nem jelenhetett meg 1962-ben a Schütz István által írt albán nyelvkönyv sem (csak 2002-ben), amelynek megírására a Magyar Akadémiai Kiadó kérte fel már 1954-ben.
Csaplár-Degovics Krisztián
