A komoly témákat kutató történészek olykor olyan levéltári forrásokra akadnak, amelyek abszurd tartalmi elemeik miatt nagyon humorosak, mosolyra ösztönöznek, és jól rávilágítanak arra, hogy a régen élt történelmi szereplők is esendő emberek voltak. Csaplár-Degovics Krisztián írása egy századfordulós csaló, egy tartalékos osztrák–magyar ezredes kalandjait meséli el egy kortárs forrás közlésének a segítségével.
A publikációhoz szükséges kutatást az NKFIH-149281. azonosítószámú Mecenatúra pályázata tette lehetővé. A pályázat címe: „Nyugat-Balkán: egy ismeretlen ismerős a szomszédból”.
A szóban forgó jelentés hátterében egy monarchiabeli szerb nemzetiségű szélhámos története sejlik fel, akinek csalásai és kalandjai néha kisebb nemzetközi visszhangot is keltettek diplomáciai körökben.
Alexander Budisavljević életútja tipikusnak mondható abban az értelemben, hogy az Ausztria–Magyarország közös hadseregéből leszerelt, osztrák vagy magyar állampolgársággal rendelkező szerb katonatisztek, ahogy az osztrák vagy magyar közigazgatásban gyakorlatot szerző osztrák vagy magyar állampolgársággal rendelkező szerb nemzetiségű tisztviselők és hivatalnokok jelentős része is, nagyon gyakran a Szerb Királyságban folytatták karrierjüket, ahol tudásuk és tapasztalataik segítségével nagymértékben hozzájárultak a szerb hadsereg és közigazgatás fejlődéséhez a századfordulón.
A szövegben szereplő Adem Zajmi az albán történelem ismert, pontosabban hírhedt alakja, hiszen ő gyilkolta meg a nemzeti mozgalom egyik fontos szereplőjét, az ún. pejai liga (1899–1900) vezetőjét, Hadzsi Mulla Zekát (Haxhi Mulla Zeka). A pejai liga, a prizreni liga (1878) mintájára egy olyan politikai szövetség volt, amely az albánok lakta vilajetek számára követelt autonómiát az Oszmán Birodalmon belül. Zeka életét Adem Zajmi 1902. február 19-én oltotta ki.[1]
A jelentésből kibontakozó történet jól rávilágít arra, hogy mennyire érzékeny volt a kor balkáni (kül)politikai köztörténete: egy egyszerű szélhámos is könnyen zavarba hozhatta a szerb diplomáciát és magyarázkodásra kényszeríthette egy osztrák–magyar konzullal szemben. Ahogy arra vonatkozóan is kiváló forrás, hogy a nemzetépítés lázában élő balkáni értelmiségieket, esetünkben egy belgrádi professzort, milyen könnyű volt becsapni: „titkos nemzeti célokra” jelentékeny összegeket tudott tőle Budisavljević kicsalni. Végül az alábbi dokumentum fontos forrása az Oszmán Birodalom közbiztonsági válságának is a századfordulón, hiszen Adem Zajmi úgy emelkedhetett folyamatosan a csendőrség ranglistáján, hogy közben látványos gyilkosságokat követett el szinte minden évben.
A Knez Mihajlova utca Begrádban 1900. Forrás: Wikimedia Commons
Jelen forrásközlés egyben betekintést nyújt abba a munkafolyamatba, hogy a történészek hogyan dolgoznak fel egy-egy kiadatlan levéltári dokumentumot, és hogy milyen széleskörű történelmi ismeretekre van szükség ahhoz, hogy egyáltalán értsék, mi is van a forrásokban.
A forrás (osztrák–magyar konzuli jelentés, Skopje, 1902. április 17.)[2]:
„A helyi[3] szerb főkonzulnál, [Milosav] Kurtović úrnál e hó 15-én tett látogatásom alkalmával a főkonzul úr egyszer csak elmesélte nekem Adem Zajmi[4] történetét, aki közismerten gyilkosa volt Hadzsi Mulla Zekának [Haxhi Mulla Zeka]. Az alábbiakban van szerencsém Excellenciádnak[5] elmesélni [Zajmi] regénybe illő történetét, amely belgrádi tartózkodása alatt esett meg vele:
Egy vakmerő kalandor, egy bizonyos Alexander Budisavljević,[6] aki ausztriai szerbként egy ideig a bécsújhelyi akadémia hallgatója volt,[7] a szerb–bolgár háború[8] idején Szerbiába költözött és a szerb hadsereg tisztjeként szolgált, majd határőrszolgálatra osztották be.[9]
[Határőrszolgálata idején] megismerkedett számos [a határ túloldalán élő] albán vezetővel, akiknek azzal dicsekedett, hogy őt az albán ügyek szakértőjeként tartják számon, mivel sokat tett a két nép [szerbek, albánok] közötti jó kapcsolatok előmozdításáért Szerbiában, szóban és írásban egyaránt. [Budisavljević] a mellkasán egy görbe puskacsődarabot hordott, amelyen tucatjával lógtak az osztrák, olasz és egyéb kitüntetések. Azt állította, hogy mindezeket a kitüntetéseket e puskacső segítségével szerezte magának.
Nagyjából ekkoriban figyelt fel rá Kurtović úr, aki Nišben futott vele össze véletlenül. Amikor Kurtović úr megkérdezte [Budisavljević] elöljáróját, egy ezredest, hogy honnan származik ez a rengeteg érdemrend, az ezredes azt válaszolta, hogy Budisavljević egy közismert szélhámos, aki azért hordja ezeket a kitüntetéseket, mert csak így tud imponálni az albánoknak. A rendjelek hordásától pedig eddig nem hagyta magát eltiltatni.
Mivel Budisavljevićet [erősen] kerülte a szerencse, új kalandokba vetette magát. Először is tudomására jutott, hogy egy montenegrói pópa még mindig hazavárja tizenhét évvel korábban eltűnt fiát. Budisavljević, hogy megvigasztalja a gyászoló apát, elment hozzá és eltűnt fiaként mutatkozott be neki. Egy ideig a pópánál vendégeskedett, majd innen újonnan szerzett nővéréhez utazott [a pópa lányához], aki egy szabácsi[10] tanárhoz ment feleségül. Mivel a házigazda feleségével nemcsak testvéri kapcsolatokat ápolt, végül innen is távoznia kellett. Ekkor Konstantinápolyba[11] utazott. [Az oszmán fővárosban] aztán folytatta a csalásait. Többek között jelentős pénzösszegeket csalt ki egy özvegytől, akit azzal hitegetett, hogy ő a boszniai trón várományosa és hogy hamarosan trónra lép. Néhány év elteltével aztán ismét Szerbiában tűnt fel, ahol a prokupljei dohánytermelést felügyelő hivatal tisztviselője lett. Akkor és ott elevenítette fel, építette újjá kapcsolatait a határvidéken élő albánokkal, akik közül Adem Zajmival vérszerződést is kötött.
Ezt követően több egyéb helyen is munkát vállalt; végül a belgrádi tűzoltóság vezetője lett. Tűzoltó parancsnokként azonban, mivel ekkora már itt is kiismerték, nem tudta azt a szerepet eljátszani, amit szeretett volna. Ekkor újra kapcsolatba léptett Adem Zajmival, akinek azzal dicsekedett, hogy időközben magas udvari és politikai kapcsolatokra tett szert Belgrádban, ezért el tudná intézni, hogy Adem Zajmit audencián fogadja a [szerb] király.[12] [Budisavljević] azonban nem gondolt arra, hogy nagyon gyorsan szaván fogják majd.
Adem Zajmi ugyanis 1900. szeptember 1-én meggyilkolt egy embert az ipeki[13] konakban[14] és e súlyos bűncselekmény elkövetése miatt el kellett menekülnie a birodalomból. Száműzetése helyszínéül Szerbiát választotta: három társával együtt Belgrádba utazott, ahol megkereste régi ismerősét, Budisavljevićet és rajta keresztül audienciát kért a szerb királytól.
A szerb királyi palota Belgrádban, 1906. Kép: Fortepan
Budisavljević először nagyon meglepődött és zavarba jött, de mivel nem volt idegen tőle a szélhámosság, hihetetlen komédiát eszelt ki. Először is kölcsönkért egy professzor barátjától több száz frankot egy titokzatos nemzeti ügy érdekére hivatkozva, majd a pénzen többször kocsikázni vitte az albánokat Belgrádon keresztül és igyekezett magukra felhívni a figyelmet. Azt mondta az albánoknak, hogy a király nem fogadhatja őket a palotában, mert akkor az esetet azonnal megjelentené a szerb külügyminiszter a szultáni kormánynak és a vége az lenne, hogy Adem a társaival együtt sohasem térhetne haza. Éppen ezért, hazudta Budisavljević, a szerb király egy magánházban akar találkozni az albánokkal, titokban.
A találkozóra sor is került: Budisavljević egyik barátja beöltözött díszes tűzoltótiszti egyenruhába és »királyként« fogadta az albánokat. Miután meghallgatta az albánokat, a »király« kegyesen szólt hozzájuk pár szót, majd megparancsolta Budisavljevićnek, hogy ajándékozza meg őket a találkozás emlékére aranyórákkal és puskákkal.
A találkozó híre valahogyan elterjedt, ezért a belgrádi oszmán követ, Fetah bej, aki maga is meg volt zavarodva az albánok jelenléte miatt, rávette Adem Zajmit és társait, hogy térjenek haza és oszlassák el a hűségükkel kapcsolatos kételyeket. Ha ezt megteszi, ígérte Fetah bej Zajminak, akkor jutalmul csendőrkapitányi rangot fog kapni. Ez később így is történt: Zajmi visszatért az Oszmán Birodalomba, amnesztiát kapott és tiszti ranggal tért haza szolgálati helyére. [Ahol aztán néhány hónap elteltével meggyilkolta Hadzsi Mulla Zekát.]
E belgrádi történetnek azonban itt még nem volt vége: Budisavljević ugyanis abban a szállodában, ahol a »király« fogadta Zajmit és társait, egy nagy vacsorát is rendelt a találkozó tiszteletére. A szálloda tulajdonosát persze figyelmeztette a »király« nevében, hogy a vacsoráról senkinek nem szabad szólnia; cserében viszont 1000 frankkal fogják rendezni az est költségeit. Csakhogy Budisavljević folyamatosan halogatta a számla kifizetését, mire a fogadós a királyi udvarmesteri hivatalhoz fordult és csak itt értette meg, hogy becsapták.
Az ügy történetének volt még egy kellemetlen szála. Budisavljević a szóban forgó, ajándékul szolgáló puskákat (15 darabot) a belgrádi tűzoltóság raktárából lopta el. A lopásért aztán elítélték – bár tettét hazafias kötelességének teljesítéseként próbálta beállítani – és egy év börtönre ítélték, amelyet Požaveracban kellett volna letöltenie. [Az ügy azonban annyira kínos volt a szerb közhatalomnak, hogy] még aznap kegyelmet kapott, és így a börtönbüntetésből nem lett végül semmi.
Ezeket az adatokat Kurtović főkonzul úr heteken át tartó fáradságos munkával gyűjtötte össze, mert szerette volna tisztázni azt a pletykát, miszerint a [szerb] király annak idején audiencián fogadta Adem Zajmit. Az ügy pikantériája, hogy hazatérte után Zajmi Kurtovićot is megkereste, mivel annak idején [arany] órákat és gyűrűket is ígértek neki Belgrádban, amelyeket még nem kapott meg. A főkonzul tájékoztatta az új csendőrkapitányt, hogy Belgrád az ügyben nem adott neki semmilyen tájékoztatást.
E furcsa történet arra utal, hogy Belgrád mennyire szeretné elhatárolni magát attól a gyanútól, hogy a gyilkosság miatt elmenekült Adem Zajminnak Belgrádban meghallgatást biztosítottak.”
A fenti forrás, abszurd tartalma mellett, nagyon sok hasznos információt tartalmaz egy történész számára. Az ehhez hasonló dokumentumok kézbevétele némi színt visz az amúgy monoton és nagy alázatot igénylő levéltári kutatások mindennapjaiba.
Forrás:
ÖStA HHStA, Min. d. Äußeren, VII / Fasz. 434 / 1901, Gottlieb Pára konzul jelentése Heinrich Calice konstantinápolyi osztrák–magyar nagykövetnek, Üsküb (Skopje), 1902. április 17., No. 46.
Irodalom:
- Bicaj, Isa: Vrasja e Haxhi Zekës sipas dokumenteve të Austro–Hungarisë. In: Kosova 29/30 (2008): 135–141.
- Deusch, Engelbert: Die effektiven Konsuln Österreich (-Ungarns) von 1825–1918. Ihre Ausbildung, Arbeitsverhältnisse und Biografien. Wien: Böhlau, 2018.
- Kais. Königl. Militär-Schematismus 1880. Wien: k.k. Hof- und Staatsdruckerei, 1881. 163, 406.
- Kais. Königl. Militär-Schematismus 1888. Wien: k.k. Hof- und Staatsdruckerei, 1889. 155.
- Петровић, Славољуб: Куртовић, Милосав. In: Српски биографски речник. Tом 5. Нови Сад: Матица српска, 2011. 451–452.
- Schmitt, Oliver Jens / Frantz, Eva Anne (hg.): Politik und Gesellschaft im Vilayet Kosovo und im serbisch beherrschten Kosovo. Berichte der österreichisch–ungarischen Konsuln aus dem zentralen Balkan (1870–1914). Bd. 1-5. Wien: Verlag der ÖAW, 2020.
- https://www.politika.rs/scc/clanak/547605/Povest-o-sabackim-Kurtovicima
- https://sr.wikipedia.org /wiki/Милосав_Куртовић
[1] ÖStA HHStA, XXXIII/ Kt. 400., Muthsam jelentése Gołuchowskinak, Prizren, 1902. február 19, No. 17. A forrást közli: Schmitt / Frantz (hg.): Politik und Gesellschaft im Vilayet Kosovo. Bd. 3., Nr. 41., 109.o.
[2] ÖStA HHStA, Min. d. Äußeren, VII / Fasz. 434 / 1901, Gottlieb Pára konzul jelentése Heinrich Calice konstantinápolyi osztrák–magyar nagykövetnek, Üsküb (Skopje), 1902. április 17., No. 46.
[3] Skopje (1901-ben: Üsküb)
[4] A forrásban Adem Zaim néven szerepel.
[5] Henrich Calice (1831–1912): Ausztria–Magyarország konstantinápolyi (isztambuli) nagykövete volt 1880–1906 között.
[6] Alexander Budisavljević Bosznia-Hercegovina 1878-as okkupációját követően Banja Lukában állomásozott, a Josip Šokčević horvát bán által 1860-ban alapított 78. közös gyalogezred helyettes parancsnokaként. Az 1880-as évek végén tartalékos ezredesként szerelt le. A jelentésben Alexo Bogosavljević néven említik.
[7] Az 1751-ben alapított Bécsújhelyi Katonai Akadémiáról (Mária Terézia Katonai Akadémiát / Theresianische Militärakademie) van szó.
[8] 1885-ben a szultáni fennhatóság alatt álló Bolgár Fejedelemség annektálta Kelet-Ruméliát, és ezzel jelentősen megnövelte állama területét. A független Szerb Királyság attól tartva, hogy a Bolgár Fejedelemség súlyánál fogva jelentéktelen szerepre fogja Szerbiát kárhoztatni, háborút kezdett szomszédja ellen. A két hétig tartó összecsapások célja a balkáni dominancia megszerzése volt. A háborút Szerbia elveszítette.
[9] A Szerbia és Oszmán Birodalom közötti határról van szó.
[10] Szerbül: Šabac, Belgrádtól 65 km-re nyugatra fekszik a Száva jobb partján.
[11] Isztambult 1918-ig Konstantinápolyként említik az osztrák–magyar diplomáciai források.
[12] I. Sándor az Obrenović-házból (1889–1903).
[13] Ipek: (szerb) Peć, (albán) Peja. A város ma Koszovó nyugati felén található.
[14] Konak: azoknak a rezidenciális középületeknek az elnevezése az Oszmán Birodalomban, ahol egy-egy jelentős település vagy közigazgatási egység vezetője – egy pasa vagy egy mutesarif (ma: polgármester) – életvitelszerűen lakott. Az épület hivatalként is szolgált.
