Magyarország és Szerbia története a középkortól kezdve ezer szállal kötődik egymáshoz, ami nemcsak hadjáratokban, politikai ügyekben, gazdasági folyamatokban, hanem dinasztikus kapcsolatokban is megtestesült. Elég csak belegondolni, hogy II. Bélát követően minden Árpád-házi uralkodó a szerb származású Ilona királyné egyenesági leszármazottja. Ha Délnyugat-Szerbiába vezet az utunk, egy olyan templomra akadhatunk, amely többek között az Árpád-ház és a szerb Nemanja-dinasztia családi kapcsolatainak is emléket állít. Gál Judit írása Ariljébe kalauzol el minket, ahol egy magyar hercegnő és szerb királyné emlékét őrzik a mai napig.
A publikációhoz szükséges kutatást az NKFIH-149281 azonosítószámú Mecenatúra-pályázat tette lehetővé. A pályázat címe: „Nyugat-Balkán: egy ismeretlen ismerős a szomszédból”.
Délnyugat-Szerbia szívében, alig néhány kilométerre Zlatibortól található egy, alig 15 ezer lakosú kisváros, Arilje, amely a középkori magyar–szerb kapcsolatok egyik, itthon talán kevésbé vagy egyáltalán nem ismert emlékét őrzi. A templomot Szent Achilleusnak, a 325. évi niceai zsinaton is részt vevő, az ariánus eretnekek ellen harcoló larisszai püspöknek tiszteletére szentelték fel. A templom falait a 13. század végén emeltette Dragutin szerb uralkodó, a templom freskói pedig egy olyan korszaknak állítanak emléket, amikor az Árpád-ház és a szerbek által szentként tisztelt Nemanja-dinasztia hajtásai újra összekapcsolódtak. A szerb ortodox egyház moravicai püspökségének székhelyét betöltő, úgynevezett ráskai stílusban épült templom impozáns, a szerb középkori építészetben is kiemelkedő freskói között, a belső narthex déli részén, Dragutin és Milutin szerb királyok mellett, Árpád-házi Katalin, V. István király lányának képe tekint a látogatókra. Az immár több mint hét évszázada készült freskó különlegessége, hogy azt a korszakot örökíti meg szimbolikusan, amikor Milutin és Dragutin megosztoztak a szerb királyi hatalmon, előbbi felsőbbségének elismerésével. De miként került egy magyar hercegnő freskója Ariljébe?
Az Arilje templom. Gál Judit felvétele
Dragutin szerb király (1276–1282, 1282 után társuralkodó) maga is a magyar uralkodódinasztia leszármazottja volt: a legújabb kutatások szerint anyja, Jelena (vagy magyarosan Ilona), III. Béla dédunokája, II. Iszaakiosz Angelosz bizánci császár és Árpád-házi Margit hercegnő unokája volt. Jelena apja, Angelosz János a Szerémség ura címet viselte, ami Dragutin későbbi életében is meghatározó területnek bizonyult. Dragutin fiatal koráról keveset tudunk; jelentős fordulat akkor következett be életében, amikor apja, I. Uroš szerb király 1268-ban Magyarország, vélhetően a Macsói Bánság ellen támadt. A szerb uralkodó talán az 1262 óta elhúzódó IV. Béla magyar király és fia, István ifjabb király közötti harcokat próbálta kihasználni, időzítése azonban, saját szemszögéből nézve, nem volt ideális. Bár a király és az ifjabb király viszonya csak lassan konszolidálódott, fegyveres összecsapásra nem lehetett számítani közöttük. A Macsó ellen indított, I. Uroš által személyesen vezetett sereget 1268 tavaszán a magyar uralkodó által támogatott Béla macsói herceg és anyja, Anna hercegnő erői legyőzték. Bár István ifjabb király nem vállalt szerepet a hadjáratban, a háború utáni rendezésben már részt vett. A szerb király felé támasztott békefeltételek között vélhetően előkelő helyet foglalt el, hogy a szerb trón örököse, Dragutin házasságot kössön a magyar dinasztia egyik hercegnőjével. Tekintve, hogy IV. Bélának ekkor már nem volt kiházasítható leánya, a választás István herceg lányára, Katalinra esett, aki valamikor 1268 után kelhetett egybe a szerb herceggel.
Dragutin szerb király (Kép: Wikimedia Commons)
A dinasztikus házasság mellett a békekötés vélhetően egy, az akkori magyarországihoz hasonló országmegosztást is tartalmazhatott, amely lényegében azt jelentette, hogy a király és az ifjabb király a saját országrészét önállóan kormányozta. Ezt az elméletet erősíti, hogy néhány évvel 1268 után Dragutin maga is ifjabb királyként szerepel a forrásokban. Az ifjabb királyi címet ugyan (névleg) viselte, de valódi országmegosztásra nem került sor. Ráadásul 1273-ban egy stratégiai házasság révén testvére, Milutin is kedvezőbb helyzetbe került vele szemben a trónöröklés terén. Ezt a helyzetet elégelhette meg Dragutin – és vélhetően IV. László magyar király is –, aki kun segédcsapataival 1276-ban támogatta a szerb herceget I. Uroš elleni lázadásában. Dragutin végül legyőzte apját, és elfoglalta a trónt, Árpád-házi Katalinból pedig Szerbia királynéja lett.
Dragutin uralkodása, ahogyan azt az ariljei templom freskói is megörökítették, néhány évvel később tragikus fordulatot vett. 1282-ben egy baleset következtében olyan súlyosan megsérült, hogy lemondott testvére, Milutin javára a trónról, noha az északi területek egy részét megtarthatta, elismerve testvére uralmát. 1284-ben a magyar királytól kapott támogatást, aki megtette Macsó, Só és Ozora bánságának urává. Dragutin így egyszerre lett a magyar és a szerb király hűbérese, valójában azonban gyakorlatilag önállóan igazgatta területeit, sőt a korabeli források Szerém királyaként is említik. A 14. század eleji trónharcok során I. Károly trónigényét támogatta; Katalin királyné közbenjárását pedig maga Károly nápolyi király is kérte.
Árpád-házi Katalin szerb királyné freskója a Szent Akhilleusz-templom falán (Kép: Wikimedia Commons)
Dragutin és Katalin házasságából legalább három gyermek született. A kezdetben Dragutin örökösének szánt Urošic szerzetesi pályát választott, majd fiatalon elhunyt. Lányuk, Erzsébet, I. István boszniai bán felesége lett, Vladiszláv pedig Dragutin örököse. Legújabb kutatások azt is feltételezik, hogy az 1310-es évek elején Dragutin nemcsak saját szerb és magyar területeinek élén akarta látni fiát, hanem Kán Lászlóval összefogva a magyar trón megszerzése is megfordult a fejében Vladiszláv számára.
Dragutin ortodox keresztény volt, és házasságkötésük után Katalin is férje hitét követte. Jelentős támogatói voltak a szerb egyháznak, ami nagy építkezésekben és kolostoralapításokban nyilvánult meg. A jelen írást ihlető ariljei templom mellett például a hagyomány a Nyugat-Szerbiában található Tronoša kolostorának alapítását is Katalin királynéhoz köti. Az ortodox egyház mellett azonban Dragutin és Katalin a katolikus egyház, különösen a ferences rend támogatói is voltak; utóbbi esetben szerepük a boszniai ferences missziók kezdetén kifejezetten meghatározó volt.
A szerb uralkodó nem sokkal 1316-ban bekövetkezett halála előtt szerzetesi fogadalmat tett, és Teoktist néven később a szerb egyház szentjévé vált. Katalin bár túlélte, vélhetően nem sokkal később követte férjét, akivel közel negyven év házasság során Magyarország és Szerbia, valamint az ortodox és a katolikus egyház történetében is jelentős szerepet játszottak. Az ariljei freskó ennek a korszaknak állít emléket, amikor egy magyar hercegnő meghatározta Szerbia és Magyarország sorsának alakulását.
Gál Judit
Felhasznált irodalom és források:
- Gál Judit: Egy ismeretlen ismerős. Szerbia középkori története. Budapest 2024.
- Gál Judit: IV. Béla és I. Uros szerb király kapcsolata. Századok 147 (2013): 471-500.
- Krstić, Aleksandar. The Rival and the Vassal of Charles Robert of Anjou: King Vladislav II Nemanjić. Banatica 26 (2016): 33-51.
- Zsoldos Attila: Családi ügy: IV. Béla és István ifjabb király viszálya az 1260-as években. Budapest 2007.
- Virtuális tárlatvezetés: Church of Arilje. Blagofund. URL: https://www.blagofund.org/Archives/Arilje/ (utolsó elérés: 2025. szeptember 25.)
