Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2025. augusztus 28-án, 95 éves korában elhunyt Hajdu Tibor, a Történettudományi Intézet nyugdíjas tudományos tanácsadója.
Emlékét megőrizzük.
Hajdu Tibor (1930–2025) az 1867-től a jelenig terjedő magyar történelem egyik legjelentősebb, tág horizontú kutatója volt. 18 éves korában került a későbbi Párttörténeti, akkori nevén Munkásmozgalomtörténeti Intézetbe segédlevéltárosként. A szakmát itt és az Országos Levéltárban tanulta, első könyvét 28 éves korában a Tanácsköztársaság tanácsrendszeréről publikálta. Az őszirózsás forradalomról 1968-ban, a Tanácsköztársaságról 1969-ben tett közzé máig megkerülhetetlen, tekintélyét megalapozó nagymonográfiákat.
Élete legnagyobb részében, 1973-tól az MTA Történettudományi Intézete volt szakmai otthona. 1978-ban publikálta terjedelmes életrajzát Károlyi Mihályról, öt kötetet szerkesztett az egyik legjelentősebb, huszadik századdal kapcsolatos forráskiadvány, a Károlyi Mihály levelezése hat kötetéből (1990–2008). Kutatási témái a kiegyezéstől a rendszerváltásig terjedő időszak valamennyi kulcskérdését érintették. A dualizmus, a Horthy-korszak, a koalíciós periódus, a Rákosi- vagy a Kádár-korszak politika- és társadalomtörténetének vizsgálói is gyakran találkoznak írásaival. Különös érzékkel tudta egyszerre érvényesíteni az empátiát és a szigorú forráskritikát. Írásait és előadásait kesernyésen fanyar humora és gördülékeny stílusa tette szakmai és hallgatói, olvasói élménnyé.
Hajdu Tibor. Fotó: Pavel Bogolepov. Forrás: Népszava
Ez a szomorú alkalom is emlékeztet bennünket: szakmánkban – a tudomány más területeihez hasonlóan – csak az egyes generációk egymásra épülő teljesítményei bizonyíthatják a történetírás ma különösen erőteljesen igényelt „társadalmi hasznosságát”. Hajdu Tibor egy olyan generáció tagja volt, amely az 1950-es–1960-as évek fordulójától kezdve mélyre fúró forrásfeltárásokkal, részmonográfiákkal és szintézisekkel, érdekfeszítően megírt népszerűsítő művekkel gondolkoztatta el a szakmai közösséget és a gondolkodni akaró, képes közvéleményt a magyar politikai elit és társadalmunk sikereiről és kudarcairól, haza és haladás viszonyáról. Számukra sokkal világosabban látszott, hogy merre van előre, mint a későbbi nemzedékekhez tartozó kollégáknak.
A rendszerváltás tapasztalatai és napjaink eseménydús története újra felszínre hozták, aktuálissá tették a régi vitákat a megszakítottságok és folyamatosságok viszonyáról, a progresszió lehetséges értelmezéseiről. Hajdu Tibor ilyen alapkérdésekről gondolkodtat el minket impozáns életművével. A szakmánkat az utóbbi évtizedekben gazdagító sok-sok új szempont, megközelítés és módszer ismerete, elismerése és alkalmazása mellett súlyos veszteség lenne, ha nem szívlelnénk meg alkotói pályájának üzenetét: a történészi munka – különösen a sorsfordulókban oly gazdag 20. századi történelmünk kutatása – nem pusztán szakmai belügy, hanem a mindenkori jelen ellentmondásainak és a jövő lehetőségeinek felelősségteljes megvilágítására tett kísérlet is. Munkásságának eredményei nemcsak a könyvtárak polcait gazdagítják, hanem sűrűsödő dilemmáink feloldását is segíthetik. A végső mérleg készítésekor ennek tudata enyhítheti fájdalmunkat.
Pók Attila
