A Bethlen-emlékév hozadéka – új kérdések, új eredmények címmel műhelybeszélgetésre kerül sor Oborni Teréz, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet témacsoport-vezetője, tudományos titkára moderálásával 2014. december 16-án (kedden) 11.00 órai kezdette. Helyszín: intézetünk Tanácsterme (Bp. 1014 Úri u. 53., II. emelet, 224.). A meghívó itt tekinthető meg.
Az idén 12. alkalommal kiosztott Prima Primissima-díjat magyar népművészet és közművelődés kategóriában Sárosi Bálint népzenekutató, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet nyugalmazott tudományos főmunkatársa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja nyerte el. A hamarosan 90. születésnapját ünneplő Sárosi Bálint közel hatvan esztendeje foglalkozik a hangszeres népzene és a cigányzene kutatásával, nevét tudományos eredményei mellett húsz éven át hetente jelentkező rádióműsora, a Zenei anyanyelvünk tette széles körben ismertté. További részletek itt olvashatóak! Sárosi Bálintnak ezúton is gratulálunk!
Az Aura Kiadó gondozásában, a Carl Lutz Alapítvány támogatásával megjelent Edith Balas, kolozsvári születésű amerikai művészettörténész, egyetemi tanár memoárjának magyar nyelvű kiadása Szárnyaló madár címmel. A kötet tartalomjegyzéke itt olvasható.
A könyv megvásárolható (bruttó ára: 2290 Ft) az MTA BTK Történettudományi Intézetben (Bp. 1014 Úri u. 53., I. em. 57., kedd, péntek 9–15 óráig, illetve előzetes egyeztetést követően a többi hétköznap is 9 és 15 óra között) vagy megrendelhető a e-mail címen, illetve a 224–6700/624 telefonszámon. A kötet hamarosan kapható lesz a Polihisztor Könyv Kft. könyvesboltjában (amely a TTI-től közvetlenül megrendelt kiadványok átvételi pontjaként is működik), valamint partnereinknél is.
Kilencven kutató vehette át az MTA doktora cím megszerzését tanúsító oklevelét a Magyar Tudományos Akadémia Székházának dísztermében, köztük kollégáink: Csukovits Enikő, Takács Miklós és Tóth Ferenc! Részletesebb tudósítás itt olvasható. Valamennyiüknek gratulálunk ezúton is!
A Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára és az MTA BTK Történettudományi Intézet közös kiadásában megjelent Pálffy Géza, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadójának új kötete A Szent Korona Sopronban. Nemzeti kincsünk soproni emlékhelyei címmel. A kiadvány az MTA BTK TTI "Lendület" Szent Korona Kutatócsoport által elnyert Lendület kutatási projekt (2012-2017) és Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával készült. A kötet tartalomjegyzéke itt olvasható. A kötet néhány oldalába itt és itt tekinthetnek be.
A könyv ára 1800 Ft. Kiadói kedvezménnyel megvásárolható közvetlenül a kiadótól, az MTA BTK Történettudományi Intézetben (Bp., 1014 Úri u. 53., I. em. 57., kedd, péntek 9–15 óráig, illetve előzetes egyeztetést követően a többi hétköznap is 9 és 15 óra között) vagy megrendelhető a e-mail címen, illetve a 224–6700/624 telefonszámon. A kötet a kiadón kívül hamarosan kapható lesz a Polihisztor Könyv Kft. könyvesboltjában (amely a TTI-től közvetlenül megrendelt kiadványok átvételi pontjaként is működik) és web-áruházában is, valamint partnereinknél.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet 2014. december 10-én 11.00 órai kezdettel könyvbemutató rendez az MTA Székházának Kupolatermében (Bp. 1051 Széchenyi tér 9.). Az „Ezt köztünk! Isten áldja!” című kötet Széchenyi István válogatott leveleit tartalmazza. A bemutatót megnyitja Fodor Pál, az MTA BTK TTI igazgatója, az MTA BTK főigazgatója, a könyvet bemutatja Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. A meghívó itt olvasható.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet, a Römisch–Germanische Kommission des Deutschen Archäologischen Instituts (Frankfurt am Main), és az Institut für Anthropologie der Johannes Gutenberg Universität (Mainz) munkatársai 2005–2010 között nemzetközi együttműködés keretében a Balaton közeli Szólád község határában régészeti ásatást folytattak, és teljes egészében feltárták egy 6. századi közösség temetőjének 45 sírját.
Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) 2014. november 26-án Ipolyi Arnold-díjjal tüntette ki Bálint Csanád akadémikust, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet volt igazgatóját. Az OTKA az elmúlt évtizedekben sokat tett a kutatói kiválóságon alapuló versenyképesség növeléséért egy független, átlátható, szakszerű és részrehajlástól mentes pályáztatási rendszer keretében. A díj így komoly erkölcsi elismerést jelent. Ehhez Bálint Csanádnak, az MTA rendes tagjának szívből gratulálunk. A hírről bővebb tudósítás itt, a további díjazottak névsora itt, míg Kollár László Péternek, az OTKA elnökének beszéde itt olvasható.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet legújabb kiadványa Berta Péter Fogyasztás, hírnév, politika. Az erdélyi gábor romák presztízsgazdasága című monográfiája (712 + 18 oldal). A kötet tartalomjegyzéke letölthető innen.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet kiadásában és a Libri Kiadó együttműködésével megjelent az „Ezt köztünk! Isten áldja!” Széchenyi István válogatott levelei c. kötet. A kiadvány a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából és támogatásával készült. A könyvet szerkesztette és fordította: Kovács Henriett, Körmendy Kinga, Mázi Béla, Oplatka András. A kötet tartalomjegyzéke itt tekinthető meg.
A kötet ára 4990 Ft. Kiadói kedvezménnyel megvásárolható közvetlenül a kiadótól, az MTA BTK Történettudományi Intézetben (Bp., 1014 Úri u. 53., I. em. 57., kedd, péntek 9–15 óráig, illetve előzetes egyeztetést követően a többi hétköznap is 9 és 15 óra között) vagy megrendelhető a e-mail címen, illetve a 224–6700/624 telefonszámon. A kötet a kiadón kívül pár napon belül kapható lesz a Polihisztor Könyv Kft. könyvesboltjában (amely a TTI-től közvetlenül megrendelt kiadványok átvételi pontjaként is működik) és web-áruházában is, valamint partnereinknél.
Az Orosz Kulturális Központ Történelmi örökség, tanulságok a jelenkor számára címmel kerekasztal-beszélgetést rendez orosz és magyar történészek részvételvével az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából 2014. november 27-én 11.00 órai kezdettel. Helyszín: Bp. 1062 Andrássy út 120. A rendezvényen a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetet az első világháborús OTKA-kutatócsoport tagjai, Szarka László, Hornyák Árpád és Katona Csaba képviselik, míg a beszélgetés moderátora Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár ny. főigazgatója lesz. A részletes program itt tekinthető meg.
Megjelent Hörcher Ferenc, a Magyar Tudomános Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézet igazgatójának tanulmánygyűjteménye A bölcsészettudományok hasznáról/Of the Usefulness of the Humanities címmel. A kötet tartalomjegyzéke itt olvasható. Megrendelhető a L'Harmattan Kiadótól vagy az internetes könyvkereskedőkön keresztül.
143. oldal / 180