A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján hivatalossá váltak a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program december óta olvasható pályázati felhívásai.
A pályázat célja önálló kutatói életpályájuk kezdetén álló posztdoktor kutatók, valamint tapasztalt, a korábbi években már jelentős sikereket elért kutatók támogatása, alapkutatási, illetve nemzetközi együttműködésen alapuló felfedező kutatási projektjük hazai befogadó intézményben történő megvalósításának elősegítése.
A pályázat 2026-ban hat alprogramot foglal magában:
Az összes kategóriában (kivéve Excellence) a benyújtási határidő 2026. február 24. 16 óra.
Megjelent a Maygar Tudományos Akadémia honlapján a 2026. évre szóló könyvkiadási pályázat felhívása. Pályázatot köztestületi tagok nyújthatnak be az Egységes Pályázati Keretrendszeren keresztül, amelyhez önállóan kell regisztrálni. A regisztrációhoz Akadémiai Adattári azonosító szükséges. A megpályázható összeg 500.000 Ft-tól és 4 millió forintig terjed.
A kötetek megvalósítási időszaka 2026. január 1. és 2027. június 30. közé esik.
A pályázathoz mellékelni kell a mű szinopszisát és a végleges kéziratot, valamint egy, a témában illetékes kutatótól származó ajánlást. Szükség van továbbá költségkalkulációra és több nyilatkozatra a kötet kiadójától.
A pályázat benyújtási (feltöltési) határideje 2026. február 18. 12 óra.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal nemrég újra meghirdette a Tudományos Mecenatúra pályázatát.
A felhívás a benyújtáshoz szükséges valamennyi információval, a projekttervek sablonjával itt található: https://nkfih.gov.hu/palyazoknak/nkfi-alap/tudomanyos-mecenatura-mec26/palyazati-felhivas
Pályázni három kategóriában lehet:
A projektek megvalósítására 12 hónap áll rendelkezésre, amit a 2. és 3. alprogramban 12 hónappal meg lehet hosszabbítani. A projekteket 2026. május 1. és július 1. között kell megkezdeni.
A pályázatokat az NKFI Hivatal elektronikus pályázati felületén (EPR) keresztül lehet benyújtani.
Benyújtási határidő: 2026. február 20.
A Magyar Tudományos Akadémia honlapján megjelent a Lendület Program 2026. évi pályázati felhívása, amely itt elérhető. A pályázat benyújtásához szükséges tudnivalókat a felhívásban találják meg.
A vezető kutatóval szemben támasztott feltételek:
A támogatás összege évi maximum 60 millió forint, amelyet új kutatási projektek megvalósítására lehet elnyerni. Elvárás, hogy a vezető kutató kutatócsoportot alakítson ki a támogatás időszakára.
Benyújtási határidő: 2026. február 27.
Az NKA Anyanyelvi Kultúra Kollégiuma több új felhívást tett közzé a napokban.
A fontosabb altémák:
A teljes kiírás található: nka.hu
1. oldal / 16