2013. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján tartották meg a Magyar Tudományos Akadémia budavári Kongresszusi Termében a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont (összintézeti értekezletét). A 2012. évi eredmények értékelése, illetve a 2013. évi tervek ismertetése után első ízben került sor az újonnan alapított Főigazgatói Elismerés ünnepélyes átadására.
2013. január 29-én (kedden) 14.00 órai kezdettel a Collegium Artium keretében kerül sor Perenyei Monika, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet tudományos munkatársa a Művészettörténeti hagyomány és kutatói fotóhasználatok című előadására. A rendezvény helyszíne: MTA BTK Művészettörténeti Intézet Tanácsterme (Bp., 1014 Országház utca 30.).
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézet szervezésében 2013. január 25-én du. 17.00 órakor előadást tart Paul Faulkner (University of Sheffield) A Virtue Theory of Testimony címmel. Helyszín: 1014 Bp., Országház u. 30., a Művészettörténeti Intézet földszinti tárgyalója.
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, a Holokauszt Emlékközpont és a Magyar Történelmi Társulat 2013. január 15-én konferenciát rendezett az 1943. januári doni áttörés 70. évfordulója alkalmából.
2013. január 22-én du. 14.00 órai kezdettel kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont ülésére (összintézeti értekezletére), amelyen a 2012. évi beszámolót és a 2013. évi terveket ismerteti Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója. Helyszín: MTA Kongresszusi Terem, 1014 Bp., Országház u. 28.
2013. január 23-án du. 17.00 órai kezdettel kerül sor a Lymbus 2012. évi számának bemutatójára, amelynek a Közép-európai Kulturális Intézet (Bp., 1088 Rákóczi út 15.) ad otthont. A sorozat egészét Lengyel Réka, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet irodalomtörténésze, a Lymbus felelős szerkesztője ismerteti, míg a kötetet Zsoldos Attila akadémikus, történész, az MTA BTK Történettudományi Intézet témacsoport-vezetője és Bene Sándor irodalomtörténész, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság főtitkára ismerteti. A meghívó itt tekinthető meg.
2013. január 22-én A magyar régészet nemzetközi utakon. A tudományos szakkönyvkiadás megváltozott feladatai és a régészet címmel konferenciára és kiállításra kerül sor az Archaeolingua Alapítvány és Kiadó létrejöttének 20. évfordulója alkalmából, de. 10.00 órai kezdettel. Helyszín: a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Jakobinus Terme (Bp., 1014 Országház u. 30.). A rendezvény meghívója itt tekinthető meg.
Tanácskozást szervez a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet Illyés Archívuma 2013. január 15-én du. 17.00 órai kezdettel a kolozsvári Korunk szerkesztőségével a folyóirat januári számához kapcsolódóan a nemzet, nemzetköziség, nemzetfölöttiség kérdéskörében. A rendezvénynek az Archívum ad otthont (Bp., VI. ker., Teréz körút 13., I. emelet), meghívója itt tekinthető meg.
2013. január 17–18-án kétnapos konferenciát rendez a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Dalos Anna által vezetett, a Lendület-pályázat által támogatott 20–21. Századi Magyar Zenei Archívuma és Kutatócsoportja. A konferencia címe: Megőrzés – Kutatás – Megosztás. Bemutatkoznak a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont archívumai, gyűjteményei, adatbázisai. Helyszín: MTA BTK Zenetudományi Intézet Bartók Terem (1014 Bp., Táncsics Mihály u. 7.). A rendezvény meghívója itt tekinthető meg.
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, a Holokauszt Emlékközpont és a Magyar Történelmi Társulat konferenciát rendez az 1943. januári doni áttörés 70. évfordulója alkalmából. A rendezvényre 2013. január 15-én 9 órai kezdettel kerül sor, helyszíne: a Magyar Tudományos Akadémia Kongresszusi Terme (Bp., 1014 Országház u. 28.). A meghívó itt tekinthető meg.
A Történelmi Szemle év végi, 2012. évi 4. száma 2012. december közepétől kapható a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetben! Vásárolja vagy rendelje meg az MTA BTK TTI-ben a Történelmi Szemle 2012. évi számait és ajándékba választhat egyet a régebbi számokból! Amíg a készlet tart! A helyben megvásárolt 2012. évi számok ára kedvezményesen 850 Ft, az e-mailen megrendelt szám ára 1000 Ft + postaköltség. Megvásárolható, illetve megrendelhető: MTA BTK Történettudományi Intézet (1014 Budapest, Úri u. 53.; telefon: 224-6700/626 mellék; ). A folyóirat előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál.
Hörcher Ferenc eszmetörténész, esztéta, aki 2013. január 1-jétől látja el a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének igazgatói teendőit, néhány blogot is hozott magával a BTK-ba. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora volt diákjaival és pázmányos oktatókkal együttműködve két kulturális honlapcsaládot működtet. A Kultúra és Kritika (KuK)
a PPKE Esztétika Tanszékének tantermen kívüli szemináriumaként jött létre. A honlapon művészeti kritikák, filozófiai és esztétikai művekről írt recenziók olvashatók. A honlapon legutóbb Orosz István A követ és a fáraó, illetve Nyíri Kristóf Kép és idő című könyvéről szóló kritikák jelentek meg. A KuK egy blogot és két
Facebook oldalt is üzemeltet: utóbbiak itt, illetve itt érhetőek el. Ezeken hetente szintén több ezer olvasót tudnak elérni. Ugyancsak pázmányos és volt pázmányos hallgatókkal indult a Mos Maiorum blog is, amely az összehasonlító politikai kultúra kérdéseivel foglalkozik. Ennek az oldalnak is van egy Facebook felülete. Mind a KuK, mind a Mos Maiorum cikkei olvashatók időnként olyan hírportálokon is, mint az Index és a Mandiner. Ezáltal a kulturális hírek és recenziók a legszélesebb olvasórétegekhez is eljuthatnak.
154. oldal / 161