2012 második felében a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet több komoly eredményt ért el, az alábbiakban ezek egy részéről adunk tájékoztatást. Augusztus folyamán jelent meg Dani János és Horváth Tünde kötete az Archaeolingua gondozásában Őskori kurgánok a Magyar Alföldön. A Gödörsíros (Jamnaja) entitás magyarországi kutatása az elmúlt 30 év során. Áttekintés és revízió címmel. A kutatás a Magyar és az Orosz Tudományos Akadémia közötti TéT-pályázatok, NKA- és Bolyai-pályázati támogatással valósult meg, 2004 és 2009 között. Témája röviden: A késő rézkorban az orosz steppe felől érkező, a Kárpát-medencében idegen, bevándorló népcsoportok minél pontosabb időrendi, földrajzi és kulturális azonosítása a Kr. e. 3300 és 2300 közötti időszakban.
2013. január 3-án Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója intézeti körben bemutatta az MTA BTK Filozófiai Intézet új igazgatóját, Hörcher Ferencet. Az új igazgató pályázati úton nyerte el kinevezését, amely három évre szól, 2013. január 1-jétől. A kinevezésről a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, Pálinkás Józsefnek a jóváhagyásával Fodor Pál főigazgató döntött. Az új igazgató bemutatásán részt vett Boros János egyetemi tanár, az MTA BTK Filozófiai Intézetének előző igazgatója is, akivel előtte az átadás-átvétel kérdéséről egyeztetett az új igazgató. Hörcher Ferenc egyetemi tanár, az MTA doktora eddig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Filozófiai Intézetét és Esztétika Tanszékét vezette, ott továbbra is fog órákat tartani, de vezetői megbízatásairól február 1-jei hatállyal lemond, és csak heti egy nap fog tanítani Piliscsabán. Hörcher Ferenc egyetemi honlapja itt, akadémiai honlapja itt, intézetvezetői pályázata pedig itt tekinthető meg.
Együttműködési megállapodást írtak alá az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA BTK) vezetői 2012. december 19-én, Budapesten. A dokumentum alapján az állami tulajdonú társaság öt éven át évi egymillió forinttal járul hozzá a régészeti ásatások jövő nyárra tervezett újraindításához a Solt város melletti Tételhegyen. A felek távlati célja egy nemzeti emlékhely létrehozása a kiemelkedő jelentőségű történeti helyszínen. A megállapodás részletei itt és itt olvashatóak.
Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, Fodor Pál 2012. december 19-én ünnepélyes keretek között adta át a tagintézetek igazgatóinak a kinevezési okmányaikat.
Szerb és magyar kutatók előadásaival emlékeznek meg Bartók Béla szerb népzenei gyűjtésének centenáriumáról a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetben 2012. december 20-án, csütörtökön, 14.00 órától. A budapesti Szerb Intézettel közös rendezvény részletes programja megtekinthető itt.
Faludy Juditot, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet munkatársát a Francia Köztársasági Érdemrend Lovag fokozatával tüntették ki (Chevalier dans l'Ordre National du Mérite) a magyar és francia kulturális kapcsolatok terén kifejtett kiemelkedő tevékenységéért. Az érdemrendet 2012. december 17-én a budapesti Francia Intézetben M. François Laquièze, a Francia Nagykövetség kulturális és együttműködési tanácsosa és a Francia Intézet igazgatója adta át a kitüntetett barátai és kollégái jelenlétében. Kollégánknak ezúton is gratulálunk!
A Pécsi Hittudományi Főiskola Egyháztörténeti Intézete és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja 2012. december 6-án és 7-én konferenciát rendezett Katolikus nagygyűlések és zsinatok Magyarországon a 16–20. században címmel, amely a kutatóközpontban gondozott NK 83799 témaszámú OTKA-pályázat munkaprogramja is egyben. A tudományos fórumot a Pécsi Hittudományi Főiskola rektora, Cziglányi Zsolt nyitotta meg.
Oroszi Judit, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont belső ellenőre, volt gazdasági vezető Főtitkári Elismerésben részesült. Kollégánknak ezúton is gratulálunk!
2012. december 14-én rendezik meg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetben a Kollektivizálás és állami erőszak című tudományos konferenciát. A délelőtt 9.30-kor kezdődő rendezvény helyszíne az MTA BTK TTI Tanácsterme (1014 Bp. Úri u. 53. 224. szoba). A meghívó itt tekinthető meg.
A Kriza János Néprajzi Társaság, a Pokoly József Egyháztörténeti Kutatócsoport, a Székely Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet könyvbemutatót rendez 2012. december 13-án 14.00 órakor az intézet könyvtárában, amelynek keretében több erdélyi néprajzi és egyháztörténeti tematikájú kötet kerül bemutatásra. Az esemény meghívója megtekinthető itt.
2012. december 12-én kerül sor délelőtt 11.30-kor a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon XIII. kötetének bemutatójára a Balassi Kiadó alapításának 20. évfordulóján. Helyszín: a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára (Bp. V. ker. Arany János u. 1.). A rendezvény meghívója itt tekinthető meg.
2012. december 11-én 16.00 órakor kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet Tanácstermében (1118 Budapest, Ménesi út 11–13.) Babarczi Dóra Egy XVIII. századi útinapló. Szluha János S. I. utazása Brazíliában (1758) című előadására az intézet XVIII. Századi Osztálya szervezésében. Az előadás rezüméje itt olvasható.
155. oldal / 161