2013. április 5-én (pénteken) de. 11 órai kezdettel kerül sor Benkő Elek, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet igazgatója könyvének bemutatójára. A kétkötetes A középkori Székelyföld című munkát Zsoldos Attila, az MTA BTK Történettudományi Intézet Középkori témacsoportjának vezetője mutatja be. Az előadás helyszíne az MTA BTK TTI Tanácsterme (Bp. 1014, Úri u. 53., II. em. 224.) Az eseménye meghívója itt tekinthető meg.
2013. április 5-én du. 16.00 órai kezdettel négyes könyvbemutatóra kerül sor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán az Atelier Európai Társadalomtudományok és Historiográfiai Tanszék szervezésében. Az eseményben a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont több munkatársa is érintett. Az egyik kötetet Bozó Péter, az MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos munkatársa mutatja be, míg A hazai vállalkozók a hőskorban. A budapesti gőzmalomipar vállalkozói a 19. század második felében című könyv szerzője Klement Judit, az MTA BTK Történettudományi Intézet fiatal kutatója. Az esemény helyszíne: ELTE BTK D épület, Tanácsterem (Bp. 1088 Múzeum körút 4.). A rendezvény meghívója itt tekinthető meg.
2013. március 29-én de. 10.30 órai kezdettel a Magyar Tudományos Akadémia Székház Felolvasótermében (Bp. 1051 Széchenyi István tér 9.) kerül sor Hajdu Péter, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa (Irodalomelméleti Osztály) az MTA doktora címre benyújtott Tudás és elbeszélés: A Mikszáth-kispróza rejtelmei című munkájának nyilvános vitájára. Az esemény meghívója itt tekinthető meg.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézet szemináriumi sorozatának következő vendége Ryszard Legutko, a krakkói Jagello Egyetem filozófia professzora, Lengyelország EP-képviselője. Előadásának címe: Is There Such a Thing as European Democracy? A rendezvény időpontja és helyszíne: 2013 március 27., du. 18.00 óra, Bp. 1014 Úri utca 53., II. emelet, 224. Az előadás absztraktja itt olvasható.
2013. március 27-én, délután 16.00 órakor a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet Tanácstermében (Bp. XI. ker. Ménesi út 11–13.) kerül sor Virovecz Nándor Egy hírhedt főúri imázs és ami mögötte van – Balassa Menyhért és a Comoedia a történeti források fényében című előadására a Reneszánsz Osztály szervezésében.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézet szervezésében tart előadást Roman Frigg (London School of Economics) Reconsidering Reductionism in Statistical Mechanics címmel. Időpont: 2013. március 22. 17.00 óra. Helyszín: az MTA BTK Történettudományi Intézet Tanácstereme (1014 Bp. Úri u. 53., II. emelet 224.). Minden érdeklődőt várnak a szervezők.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán vitaestre kerül sor 2013. március 27-én, 18 órai kezdettel Az ismeretlen Horthy címmel. A vitaest helyszíne az ELTE BTK tanácsterme (Bp., 1088 Múzeum körút 4/a). A vitaest vendégei: Zeidler Miklós, az ELTE BTK adjunktusa, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet kutatói közül Szakály Sándor, Ujváry Gábor és Turbucz Dávid. Az esemény meghívója itt tekinthető meg.
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézet szemináriumsorozatának következő eseményére 2013. március 26-án de. 10.00 órai kezdettel kerül sor, helyszíne: 1014 Bp., Úri utca 53., II. emelet, előadóterem (224.). Ennek keretében Gyáni Gábor akadémikus, az MTA BTK Történettudományi Intézet témacsoport-vezetője A történész mint bíró – a történeti ítélkezésről címmel tart előadást: az ezt követő vitához a szöveg itt olvasható.
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából rendezett ünnepélyes díjátadón 17 tudósnak adták át a Széchenyi-díjat a Parlament kupolatermében, köztük Paládi-Kovács Attila, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, etnográfus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének professor emeritusa, aki a magyar néprajztudomány területén végzett iskolateremtő munkásságáért, tudományszervező tevékenységéért, a Magyar néprajz nyolc kötetben című kézikönyv szerkesztőbizottsági elnökeként végzett munkájáért, nemzetközi szinten is kiemelkedő, szintézisteremtő eredményeiért részesült az elismerésben. Az elismeréshez Paládi-Kovács Attilának és valamennyi kitüntetettnek ezúton is gratulálunk, további részletek az MTA honlapján itt olvashatóak.
A Magyar Tudoányos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézet tisztelettel meghívja szemináriumsorozatának következő eseményére, Mester Béla Propylaeumok a magyar filozófia történetéhez című előadására. Rendezvényünk időpontja: 2013. március 19-e, du. 16.00 óra. Helyszíne: 1014 Bp., Úri utca 53., II. emelet 224. előadóterem. Az előadás összefoglalója itt olvasható.
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2012 tavaszán indult Magyar Régészet online folyóirat legújabb, 2012. téli száma megjelent. Korábbi számainkat az archívumban olvashatják.
We are pleased to announce that the new number of Hungarian Archaeology has been published. We launched our online journal in the spring of 2012. Please find the previous numbers in the Archive.
2013. március 13-án a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Felolvasótermében vette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, amellyel Áder János, a Magyar Köztársaság Elnöke tüntette ki Pálinkás József, az MTA elnöke előterjesztésére, Balogh Margit, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, a kutatóközponti titkárság vezetője és Korompay H. János, az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos tanácsadója. A kitüntetésekhez ezúton is gratulálunk!
151. oldal / 161