2024. szeptember 27-én, pénteken délután 16 órától kerül sor a Kutatók Éjszakájára a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpontban. A részletes program elérhető a Katt(anj) a tudományra projekt honlapján, illetve a Kutatók Éjszakája hivatalos oldalán.
A HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársának, Somfai Kara Dávidnak több évtizedes kulturális és tudományos tevékenységét Pro Cultura Hungarica díjjal ismerte el a Kulturális és Innovációs Minisztérium augusztus 20-a alkalmából.
A HUN-REN BTK Filozófiai Intézet munkatársa, Szabados Bettina Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjban részesült.
Az International society for hymnological studies (IAH) 2024. július 29. és augusztus 4. között Prágában tartotta kétévente esedékes nemzetközi tudományos konferenciáját mintegy 60 résztvevővel.
Április végén időszaki kiállítás nyílt Pannonhalmán Uros apát és műve címmel, amely 2024. november 11-ig látogatható a Főmonostori Kiállítótérben. A kiállítás koncepcióját Takács Imre művészettörténész (ELTE BTK) és Szovák Kornél igazgató (HUN-REN BTK Moravcsik Gyula Intézet) állították össze.
Nemzeti ünnepünk, augusztus 20. alkalmából a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet Újkori osztályának tudományos főmunkatársa, Szulovszky János a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
A magyar-olasz kulturális és tudományos kapcsolatok erősítéséért szolgáló munkája elismeréseként Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Molnár Antal, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főigazgató-helyettese nemzeti ünnepünk, augusztus 20. alkalmából.
A Nemzetközi Zenetudományi Társaság (International Musicological Society, IMS) az 1982-es strassburgi konferenciáján kezdeményezte a középkori latin egyházi egyszólamúság, vagyis a gregorián és rokonai, határterületei munkacsoportjának létrehozását Cantus Planus néven.
Laudatio principis. A wolfenbütteli corvinák címmel a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet gondozásában megjelent a Humanizmus és Reformáció sorozat 42. kötete.
Aszófő község díszpolgára címet adományozott a képviselő-testület a helyi születésű Fodor Pálnak, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont címzetes főigazgatójának, aki a mai napig a település jeles, köztiszteletben álló polgára.
15. oldal / 163